2016.09.08. 15:17 – Lángoló

Közös dalt adott ki a Paddy And The Rats és a Moorings

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

paddytrack.jpg

Szeptember 16-án lesz a Paddy And The Rats nyárzáró koncertje a Barba Negra Trackben, ahol a zenekar vendége a francia Moorings lesz, akik hasonló műfajban utaznak, mint a magyar kocsma punk csapat. Mivel már számos alkalommal léptek fel együtt Európában, így jó barátság alakult ki köztük. Annyira jó, hogy most a közös koncertre közös dalt is írtak United We Stand címmel.

A dal stílusa inkább a korai Paddy-dalokra hajaz, ami előrevetíti, hogy a következő lemezünkkel visszatérünk a kezdetekhez. Ennek ellenére ez a szám nem lesz rajta a tavaszra várható új lemezen, hanem inkább egy egydalos EP.

- mondta Paddy a dalról, amit itt alább lehet először meghallgatni, egyébként pedig szeptember 9-től elérhető minden digitális csatornán. A Moorings koncertje az NKA és a CSTP támogatásával valósul meg. (Fotó: Paddy And The Rats-facebook, Nagy Márton)


punk hír kelta paddy and the rats the moorings



2016.09.08. 12:58 – dankógábor

Izzy Stradlin elárulta, miért nem vesz részt a Guns N’ Roses-újjáalakulásban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

izzystradlin.jpg

A pénz miatt. Még pontosabban amiatt, mert nem kapott volna annyit, amennyit a többiek. A zenekar eredeti gitárosa ezt arra reagálta Twitteren, hogy Axl Rose azt nyilatkozta, Stradlinnál soha nem lehet tudni mit miért tesz, és hiába beszélnek meg vele valamit, ha aztán ő nem azt csinálja. Szóval most az van, hogy tényleg összejöhetett volna egy majdnem eredeti felállású Guns N’ Roses-turné, de mivel Axl (és a többiek?) nem voltak hajlandóak egyenlően osztozkodni, ezért Stradlin inkább távol maradt. Steven Adler eredeti dobos egyébként már többször fellépett a jelenlegi felállással, de neki állítólag valami baj van a hátával, ezért nem tud részt venni a turnén.


rock hír guns n roses izzy stradlin



2016.09.08. 12:15 – Nihil_AK

A Led Zeppelin legrosszabb lemeze és más listavezetők

Napi könnyű

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ledzep79.jpg

Szeptember 8. Kisboldogasszony napja. Málta török ostromának vége. Szigetvár török ostromának vége. Valójában ezen a napon rohan ki Zrínyi Miklós maradék katonáival, ezt tegnap elírtuk. Megnyílik a Miskolci Nőnevelő Intézet. Richard Drew kifejleszti a celluxot. A Független Kisgazdapárt és az Országos Parasztszövetség megrendezi az Országos Parasztnapot, melynek licenszét az RTL Klub később megveszi, és Éjjel-Nappal Budapest címmel sorozatot készít belőle.* Ezen a napon született Tomanek Nándor, Máris szomszéd eredeti hangja, Ránki Dezső zongoraművész, Pink és Avicii. Ezen a napon hunyt el Richard Strauss és Harangozó Teri.


születésnap pink évforduló napi led zeppelin jon bon jovi stevie wonder jimmy page robert plant john paul jones listavezető john bonham napi könnyű



2016.09.08. 09:58 – dankógábor

Az Apple kivégezte a jackdugót, az új iPhone-okon legalábbis

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iphone7lightning.jpg

Szerdán bejelentették az új iPhone-okat, ami így, szeptember környékén minden évben megtörténik. A telefonok persze klasszak, de nincs bennük nagy "hűha faktor", vagy zseniális újítás, ami több elődben vagy a konkurenciánál megvolt. Egyet kivéve: a jackdugó szanálását. Igen, az van, hogy a hetes iPhone-okban alapból nem lehet bárhol megvett fülhallgatót dugni. Innentől kezdve négy lehetősége van a telefont megvásárlóknak, ha mondjuk zenét akarnak hallgatni rajta:

  • csak a telefonhoz ingyen kapott fülhallgatót használja.
  • használja a telefonhoz ingyen kapott átalakító adaptert.
  • alapból a kizárólag az Apple termékein használatos lightning csatlakozós fülest vesz.
  • vezeték nélkül csatlakoztatható füleseket használ.

Utóbbihoz van is egy klassz új ajánlata az Apple-nek, az úgynevezett AirPods képében. Röviden leírva kapunk két füldugót, vezeték nélkül, amiben saját kis chip van, ami miatt az állítólagos jó hangzás mellett mindenféle okosságra, például hangvezérlésre is képes a kütyü, érzékeli ha a fülbe rakják, kiveszik stb. Mindezt 59 ezer forintért. 


apple hír



2016.09.07. 16:00 – dankógábor

Jön az új Crippled Black Phoenix-lemez, itt egy dal róla

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cbp2016_12_small_by_zsolt_reti.jpg

Bronze címmel november 7-én jelenik meg a Crippled Black Phoenix új nagylemeze. Justin Greaves, jobb híján progresszív poszt rocknak hívható csapatától már meg is lehet hallgatni a No Fun című dalt. Greaves, aki a az éneken és a billentyűs hangszereken kívül mindent egyedül csinált a lemezen, azt nyilatkozta a dalról, hogy talán sok rajongójuk felhúzza a szemöldökét a hallatán, de a Crippled Black Phoenix mindig is szeretett csapdákat állítani a hallgatóinak. A No Fun mellesleg nem is reprezentálja az korong egészét. Maga a riff 2004 óta fiókban van, de csak most lett belőle olyan dal, ami illet az albumra. A zenekar a közelmúltban egyébként Magyarországon is több napot töltött, de az okok egyelőre titkosak. A fenti képet is nálunk készítette Réti Zsolt. A Crippled Black Phoenix télen Európa-turnéra indul, aminek keretében Budapesten, a Dürer Kertben is fellépnek december 15-én. A turné vendége a Publicist UK lesz, illetve Makó Dávid egyszemélyes projektje a The Devil's Trade, aminek nemrég jelent meg vinylen is az első lemeze.


premier rock hír crippled black phoenix



2016.09.07. 14:49 – Hirdetés

Nyárzáró őrület és jubileumi koncertek a Barba Negra Trackben

Ganxsta Zolee és a Kartel, Kowalsky meg a Vega, valamint Ossian a hétvégi felhozatal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ganxsta_zolee_es_a_kartel.jpg

Harmincéves jubileumi Ossian koncert, Kowalsky meg a Vega az 5 éves Barba Negra születésnapján, nyárzáró őrület a Ganxsta Zolee és a Kartellel – ez vár azokra, akik a héten a Barba Negra Track felé veszik az irányt, és a neveket olvasva, van is okunk rá, hiszen 3 olyan megaprodukcióról van szó, amelyre a pesti közönség egész nyáron át éhezett. Progamajánló a hajtás után! 


hirdetés ossian ganxsta zolee jubileum kowalsky meg a vega kartel progamajánló barba negra track



2016.09.07. 13:49 – Nihil_AK

Jótékonysági est Botondért pénteken a Dürer Kertben

Segíts te is, hogy összegyűljön a pénz a gyógykezelésre!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

botond_montage.jpg

A Dürer Kert, valamint a hazai HC- és metalszcéna ismét egy fontos ügy mellett áll ki, hogy segíthessen egy kamasz fiú felépülésében. Segélykoncert pénteken este, a hajtás után pedig fontos információk a koncertről, és arról, hogyan segíthettek ti is Botond gyógyulásában!


programajánló jótékonyság gyógykezelés dürer kert segélykoncert pócs botond



2016.09.07. 13:02 – Hirdetés

Anna and The Barbies holnap a Budapest Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anna_1.jpg

Hogyan fér össze a cirkusz a kortárs költészettel és a rock and rollal? Az Anna and The Barbies Utópia című összművészeti turnéján most mindezt tető alá hozta, a látványos show-val pedig legközelebb holnap találkozhatunk a Budapest Parkban. Tovább infók a koncertről a hajtás után! 


ajánló koncert program anna and the barbies budapest park



2016.09.07. 12:19 – Gnosis

Leáldozott a napom - Sunn O)))-koncertbeszámoló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sunnolive.jpg

Az idei évem koncertlátogatásból egészen parádésra sikerült, végre láthattam megint a Fish!-t, valamint a Ganxsta Zolee és a Kartelt is, szintén ki tudja hányadjára. Úgy éreztem, hogy ezt a sikerszériát ideje lenne megszakítani így kézenfekvő volt, hogy a következő koncert, amit megnézek, az a Sunn O))) lesz. Nekem a 2009-es szintén A38-as fellépésük kimaradt. Az akkori beszámolók szerint hihetetlen, letaglózó, brutális és mély nyomott hagyott mindenkiben az élmény, ami egy magamfajta szobahipszternek érdekesen is hangzott. (A nyitókép nem a helyszínen készül, és a zenekar Facebookjáról van.)


a38 sunn o))) koncertbeszámoló drone



süti beállítások módosítása