2016.11.19. 13:09 – Lángoló Gitárok

Friss, fiatal és tehetséges: itt a Seaside

Lángoló premier

1_4.jpg

A pályakezdő hazai tehetségeket felkaroló Cseh Tamás Program egyik legkülönlegesebb idei támogatottja a személyes, álomszerű és megkapó popzenében utazó Seaside, a több hangszeren is zenélő Garamvölgyi Dániel szólóprojektje. Zene, ami őszinte akar lenni. Egy kiemelkedően tehetséges alkotó friss munkája. 


premier pop ep seaside cseh tamás program garamvölgyi dániel



2016.11.19. 10:19 – roska

Hétköznapi forradalmakat mutat be a Quimby

Lángoló Premier

quimby.jpg

Bár csak pár hónapja debütált a Quimby Forradalom című száma, hamar slágerré vált, és jó úton van afelé, hogy a zenekar kultikus státuszú dalai közé emelkedjen, ahogy tette azt a Kivándorló Blues három évvel ezelőtt. Utóbbihoz egyébként témaválasztásában és hangulatában is közel áll: mindkét szám csak úgy forr az indulattól, ami a Forradalom klipjének esetében a narratívában és a vizualitásban is hangsúlyosan megjelenik.


forradalom quimby jubileum klippremier lángoló premier



2016.11.18. 13:49 – Nihil_AK

Akadályok ellenében - Szöveges videó a Prongtól

prong-noabsolutes-3.jpg

Jött mára még egy friss szöveges videó a Prongtól, amit az In Spite of Hindrances című dalhoz készítettek. Ez a szám a februárban megjelent No Absolutes albumon található, és ugyan lehet, hogy Tommy Victor és barátai sosem lesznek már olyan népszerűek, mint a Snap Your Fingers, Snap Your Neck, meg a Rude Awakening idejében, ez a három percet sem elérő, Killing Joke-os disszonanciával nyakon öntött thrash szösszenet mindenképpen kellemes hallgatnivaló. Főleg azoknak, akik jelen voltak a tegnapelőtti koncerten, mondhatná opálos tekintettel e sorok szerzője, aki sajnos egyéb elfoglaltságai miatt, és mert szobarocker lett, nem tudott részt venni az eseményen. Bizony, így van ez.


industrial thrash prong tommy victor szöveges videó



2016.11.18. 11:45 – Nihil_AK

Andreas Kisser latino szupergruppja - Itt a De La Tierra II

Hallgasd meg teljes egészében a most megjelent második lemezt!

de-la-tierra.jpg

Andreas Kisser vitán felül az egyik legalulértékeltebb zenész úgy a teljes könnyűzenét beleértve. Amellett, hogy szorgalmasan viszi a Sepulturát úgy húsz évvel Max Cavalera kiszállása után is, kategorikusan nemet mondva a másfél évente felmerülő újjáalakulási ötletekre, van ideje mindenféle szólólemezekre, és De La Tierra néven pár éve még egy latino metal szupergruppot is összehozott pár cimborájával. A csapatban rajta kívül a brazil A.N.I.M.A.L. énekese, Andrés Giménez, egy argentin basszusgitáros, Sr. Flavio, és egy kubai, kolumbiai és mexikói felmenőkkel bíró dobos, Alex González érdekelt. Most megjelent második lemezüket teljes egészében elérhetővé tették mindenféle streaming szolgáltatónál, úgyhogy aki pár méterrel tovább lát annál, hogy "Roots...bloody roots!!!", és érdekelné egy ékes spanyol nyelven megszólaló groove metal csapat Csókos Bandi bácsi jellegzetes gitározásával, mindenképp szánjon rájuk egy kis időt!


latin sepultura andreas kisser groove metal de la tierra



2016.11.18. 10:43 – Nihil_AK

Anselmo és a sludge burleszk - Új klip a Superjointtól

philipanselmosuperjointcaughtvid_638.jpg

Mivel Phil Anselmo hazánkban és külföldön egyaránt simán kultfigurának tekinthető metal körökben, természetesen nem mehetünk el a Superjoint (ami egy ideje már nem Ritual a jelek szerint) új klipje mellett. Az elegáns büfeccel kezdődő dal garantált orgazmus lesz azoknak, akik szeretnék hallani, milyen egy kissé beszívott, D-beattel felütött Soilent Green, jól tudjuk, sok ilyen zenehallgató él kis hazánkban. A burleszk elemekkel tarkított klip történetét még nem sikerült megfejtenünk, de a korai Chaplint idéző pofozkodások mindenképpen szórakoztatóak, pláne, hogy a jó Phil a vágóképeken határozottan egy kissé náthás verőemberre emlékeztet a Pókember valamelyik nyolcvanas évekbeli epizódjából. De hagyjuk ezt a nyálas és cinikus verbális buziskodást, és inkább hallgassuk meg a dalt, melynek hallatán még maga Seth Putnam is elismerően csettitene!


videó metal new orleans sludge phil anselmo superjoint



2016.11.18. 09:57 – Nihil_AK

Anthrax: Jubileumi Among the Living-turné, márciusban koncert a Barba Negrában

anthrax.jpg

A nagy négyes másik, most meg nem nevezett tagjának új lemeze körüli felhajtás közepette majdnem elfeledkeztünk hírt adni arról, hogy jövő márciusban Budapestre ér a jövőre az Anthrax turnéja, amelyen merő véletlenségből épp a klasszikus Among the Living album harmincadik évfordulóját ünneplik a New York-i thrasherek, és természetesen az egész lemezt el is játsszák majd. Aki élőben szeretné hallani az olyan alapműveket, mint a Caught in a Mosh, az I Am the Law, vagy az Indians, már most írja fel a naptárba 2017. március 12.-ét! 


programajánló metal turné jubileum thrash anthrax barba negra among the living



2016.11.18. 08:33 – Nihil_AK

Rihanna tizenöt lemezből álló box setet dob piacra

Van booklet

rihanna.jpg

Barbados legkelendőbb zenei exportcikke vagy a karácsonyi szezonra készül, vagy egyszerűen nem szeret kicsiben játszani, ugyanis eddigi nyolc lemezét hamarosan kiadja bakeliten - precizitásra törekvő olvasóink kedvéért vinylen - egy tizenöt lemezt tartalmazó box formájában. A kiadvány részeként öt, ebben a formátumban korábban elérhetetlen lemeze - Music of the Sun, Rated R*, Loud, Talk That Talk, Unapologetic - is megjelenik. A doboz része lesz egy 186 oldalas könyvecske, amelyben az eredeti borítókon kívül rengeteg fotó dokumentálja Rihanna eddigi karrierjét, valamint egy, a művésznő által dedikált lemezjátszómatrica. (Aki tudja, hogy mi a "slipmat" pontos magyar megnevezése, legyen szíves, árulja el kommentben!)


vinyl pop hír r&b rihanna box set



2016.11.17. 18:31 – Lángoló Gitárok

Egy magyar punkrocker Seattle-ben - Itt a Sledgeback új videóklipje

Lángoló premier

szakacsi_2.jpg

Elkészült a Sledgeback legújabb klipje. A C.A.F.B. együttes alapítójaként ismert Szakácsi Gábor Seattle-ben működő punk rock zenekara ezúttal a „The Hate” című dalhoz forgatott videót, melynek eredeti verziója az amerikai Silver Records gondozásában kiadott, 2014-es „Land Of The Freak” című albumon szerepel. A szerzemény enyhén remaszterizálva a banda legutóbbi, „36206” című lemezére is felkerült, mely február végén jelent meg. A videóklip megtekinthető a hajtás után!


premier seattle videóklip c.a.f.b. punkrock sledgeback szakácsi gábor



2016.11.17. 17:59 – Nihil_AK

Klipenként az új Metallica - Tizenharmadik rész: Lords of Summer

Hát a koncertes videó hol van, he?!

metallica_10.jpg

Azért csodálkoztunk volna, ha a mai nap folyamán premiereztetett tíz Metallica-videó között egyetlen koncertklip sem kapott volna helyet. Aggodalomra semmi ok, hiszen az új lemez három CD-s deluxe verzióján helyet kapott Lords of Summerhez egy ilyen kisfilm forgott Brett Murray rendezésében. Ez volt a maratoni Metallica videópremieres sorozatunk, köszönjük, hogy velünk izgulták végig a mai napot! Így az esti órákban kellemes pihenést, a Hardwired...to Self-Destruct dalaihoz pedig bátor véleményezést kívánunk mindenkinek. Ne feledjék, a számok túl hosszúak, Lars nem tud dobolni, Kirk nem tud szólózni, Jason kéne ide, és a Load óta úgyis szarok már. Ha valamit kihagytunk, ne féljenek megosztani velünk!


metal metallica új lemez videósorozat hardwired...to self-destruct