2016.11.24. 10:58 – dankógábor

Ha csak sima darálásra vágysz most, akkor az új Martyrdöd pont neked szól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

martyrdod2016.jpg

A Martyrdöd egy svéd crustcore-os, black metálos d-beat zenekar. Jártak már Magyarországon, ott tetszett meg annyira a zenéjük, hogy még bakelitet is vettem. Az volt az Elddop, ami amúgy már az ötödik lemezük volt. Most itt a hatodik List címmel, amain úgy tűnik már nem csak svéd nyelvű dalok vannak. Persze a lemez most is úgy száguld át az emberen, mint egy gyorsvonat, de pont ez a jó bennük. Ja meg az, hogy tele vannak folkos dallamokkal úgy, hogy közben a kalapálás megy szünet nélkül.


hír crust d-beat martyrdöd



2016.11.24. 09:26 – m.adi

Showcase fesztivál volt Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Túl vagyunk már néhány napja az első Budapest Showcase Hub-on, de még nem mondtuk el nektek, hogy milyen volt. Ennek a szomorú helyzetnek azonban most vége, a következő bejegyzés pontosan hazánk emberemlékezet óta első showcase fesztiváljáról fog szólni, egyrészt általánosságban, másrészt néhány fellépő zenekarról kicsit részletesebben is. Úgyhogy nincs más hátra, olvasd el, és találd ki, hogy jövőre eljössz-e te is. (A posztban szereplő összes fotót a címlapképpel együtt a fesztivál Facebookján találtam, fnyrzkny és sinco munkái.)


beszámoló gustave tiger budapest showcase hub



2016.11.24. 08:33 – Hirdetés

Tizedik születésnapját ünnepli a Belmondo holnap az Akvárium Klubban

Nyerj páros belépőt a bulira!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

belmondo.jpg

A Belmondo tavaly év végén jelentette meg legutóbbi, Kalapot le! című lemezét. Az album nagy siker lett, amit mi sem reprezentál jobban, minthogy a legjobb Pop-rock album kategóriában Fonogram-díj jelölést is kapott. Czutor Zoliék a lemez megjelenése után sem tétlenkedtek sokáig: tavaszi turnéjuk mellett, újabb klipes dalt hoztak ki, a korábbi alkotásaikhoz képest radikálisabb, angol nyelvű The Ultimate Leadert. A mozgalmas 2016-os év azonban nem csak a fenti történések miatt különleges, ugyanis a Belmondo idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A születésnapi koncertre most egy páros belépőt is nyerhettek! További információk és játék a hajtás után!


hirdetés születésnap pop programajánló rock koncert nyereményjáték akvárium jubileum belmondo



2016.11.23. 16:52 – dankógábor

Újabb szemkápráztató videóval jött ki a zenekar, amelyiket csak a szemkápráztató videóiról ismerünk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

okgolassitva.jpg

Persze legyen itt a nevük is: OK Go. A chicagói zenekar legutóbb a levegőben szórakozott az egysnittes videójával, most pedig a lassítást hívták segítségül. Ez is vágás nélküli, az rendkívüli dolog pedig benne, hogy a teljes forgatási idő nagyjából 4,2 másodperc (!!!) volt. Persze az előkészületekre meg hónapok mentek el. Nem akarunk itt a technikai dolgokba belemenni, de a lényeg, hogy extrém gyorsaságú kamerákkal dolgoztak, a felvételeket pedig aztán pont olyan sebességgel játszották le, amivel ki lehet tölteni egy párperces dalt, emellett nagyon látványos is lesz a dolog. Tessék ámulni a videón, aminek az elején ott van az a sebesség is, ahogy az a való életben történt.


indie pop hír ok go



2016.11.23. 10:22 – dankógábor

Ismét Bruno Mars-koncert lesz Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bruno_mars_main_photo_pub1_kai_z_feng.jpg

Ha a jelenleg aktív, legnagyobb férfi popsztárokat kéne felsorolni, Bruno Mars biztos, hogy ott lenne az élen valahol. Ráadásul Mars aktuális, nem lefutott produkció. Olyannyira nem, hogy most jelent meg négy év után az új lemeze (amiről itt írtunk kritikát), és ezzel most világ körüli turnéra indul. Ennek egyik állomása lesz a budapesti Papp László Sportaréna május 30-án, ami valószínűleg ugyanúgy telt házas lesz, mint a 2013-as buli. A turné vendége Anderson .Paak lesz, a jegyeket pedig november 25-től lehet megvásárolni.


pop hír funky bruno mars



2016.11.22. 18:02 – KirschAndrás

A szenilis kukoricacsősz és a rozsdás kistestvére - Klimax és Igor Return To Roots

Barba Negra, november 21.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

maxesigorelbassztarootsot.jpg

Ahogy a való, úgy az online univerzumban is vannak íratlan etikai szabályok, melyek megszegését egy szebb világban azonnali internetmegvonással honorálnák. Pl.: Nem posztolunk cikkeket „Amiről a fősodratú média mélyen hallgat” bevezetővel. Aztán nem hívjuk meg ismerőseinket a virtuóz ugandai vibrafonművész, Bernard Butawanga müpás koncertjére annak biztos tudatában, hogy a legkevésbé sem érdekli őket ez az esemény. Továbbá: 2016-ban nem követeljük Derrickes Sepultura-videók alatt Max Cavalera visszatérését. Kiváltképp, ha van némi fogalmunk arról, hogy milyen teljesítményt várhatunk tőle manapság. A telt házas Barba Negra sem bizonyított mást, mint hogy a nosztalgia van akkora úr, hogy behódoljunk neki és félretegyük előítéleteinket. Elvégre nincs az az isten, hogy a húszéves Roots lemez, melyen egy generáció nőtt fel, szarul szólaljon meg élőben! Főleg, ha ott van a színpadon az eredeti Sepultura-tagság fele, a gitártémák nagyrészét pedig a Def Leppard-os Rick Allen is el tudná játszani. Aztán elhúzódott a függöny, és elemi erővel robbant be a Roots Bloody Roots. A hidegrázás egészen a 13. másodpercig tartott, Max ugyanis kb. ekkor gurult be a mikrofon elé.


sepultura cavalera koncertkritika



2016.11.22. 16:00 – Gnosis

Jóféle rockos sludge walesből - Hark-dalpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hark-band-small-2016-owen_g_richards.jpg

A Walesi Hercegség Swansea nevű városából származó Hark zenekar második lemeze február 24-én jelenik meg Machination címmel. Két évvel a debüt után, ott folytatják ahol abbahagyták: feelinges hard rock zenéjüket szívesen színesítik jóféle sludge-os elemekkel. Mint pl a most premierező Fortune Favours The Insane dalukban:


hard rock sludge dalpremier hark lángoló premier



2016.11.22. 12:42 – roska

A Quimbyre jellemző korszakok és hangulatok megvillantása

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

quimbyproba640.jpg

Egyre fogynak a számok a Quimby facebookos profilképén, ami azt jelenti, hogy a születésnapi megakoncertig már tényleg pár napot kell csak kibírni. Nem nehéz kitalálni, mit csinál a zenekar ezekben a napokban: próbál ezerrel a Wigwam Klubban. Itt látogattuk meg őket múlt héten, hogy a próbafolyamat etapjai között a koncert felől érdeklődjünk.


interjú próba quimby jubileum varga livius 25 év micsodaország



2016.11.22. 11:11 – Nihil_AK

Hotel Ventor - Itt egy új klip a Kreatortól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kreatorgodspromoband2016_638.jpg

Januárban érkezik az új Kreator album Gods of Violence címmel, melynek címadó dalához az ilyenkor szokásos módon már most elkészült a videóklip. Nem kell Columbo hadnagynak lenni ahhoz, hogy a dal címéből kikövetkeztessük, Petrozzáék tizennegyedik nagylemeze is ugyanúgy beilleszthető lesz a 2001-ben megjelent Violent Revolutionnel megkezdett sorba, azaz nem várható újabb Renewal-, netán Endorama-korszakos kísérletezgetés. Persze ez nem is baj, hiszen a rajongótábor bizonyára örül annak, ha a zenekar azt csinálja, amiért a legjobban szeretik őket, és csak néhány sznobberjóska kéri számon azt, hogy miért nem lépnek ki kicsit néha a komfortzónájukból. A klipet, mely egy videós trilógia első fejezete, a Grupa 13 nevű csapat készítette, akik az Amon Amarth, a Behemoth és az Eluveitie számára is dolgoztak már. A most közreadott változat a bizonyos helyeken elhelyezett blur effekt alapján bizonyára a cenzúrázott verzió, de most nem volt kedvünk megkeresni a 18+ változatot csak azért, hogy kiírhassuk a cikk alcímeként, hogy "Figyelem, csöcsök!".


metal klip thrash kreator



süti beállítások módosítása