2016.03.02. 12:30 – dankógábor

Jön a Cult a FEZEN-re

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cult.jpg

A FEZEN idén jó nagyot bővít a rendezvény felhozatalán. Eddig leginkább rockfesztiválnak lehetett a bulit hívni, bár voltak popprodukciók is, főleg a magyar színtérről. Idén viszont már olyan külföldi, nem rock fellépők is lesznek, mint a Dub Fx vagy a Nouvelle Vague. A mostani hírlevél viszont a rockról szól, nem is akárhogy. Talán az egyik legnagyobb név a fesztiválon a Cult lesz. A brit, kultikus rockzenekar most adta ki új nagylemezét, szóval lemezbemutató lesz az este. Mellettük még három külföldi rockcsapatot jelentettek be. Ha már hiányzott volna, jön a Guano Apes, aztán lesz Subways is, hogy az indie rock is kapjon valamit, valamit a gótikus 69 Eyes is jön majd szomorkodtatni. A FEZEN augusztus 3-6-ig lesz a székesfehérvári MÁV pályán.


rock fesztivál hír fezen the cult



2016.03.02. 10:55 – dankógábor

Már Vécsi Tibor is pénzt koldul a Facebookon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vecsilive.jpg

A Korai Örömzenész Paizs Miklós, azaz Sickratman után a Korai Öröm-énekes Vécsi Tibor is facebookos koldulásra adta a fejét. Vécsi nem is volt fent a Facebookon, csak azért regisztrált, hogy Paizs sikerén felbuzdulva ő is gyűjtsön egy kis pénzt magának és a gyerekének. Ő azt írja, jelenleg 45 forint van a zsebében, és most nem úgy néz ki, hogy egyhamar több lenne. Legközelebb március végén kap 10 ezer forintot, de az rögtön elmegy majd a rezsire. Paizs, (aki minden zenészt koldusnak tart, mert ki vannak szolgáltatva a szervezőknek), sok sikert kíván zenésztársának.


folk rock hír korai öröm paizs miklós vécsi tibor pszichdelikus



2016.03.01. 16:00 – Gnosis

Intelligens pogányok - Skuggsjá-lemezpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

xeidsivablot_jpg_pagespeed_ic_lsfg-ueb4u.jpg

Ivar Bjørnson (Enslaved) és Einar Selvik (Wardruna) szerelemgyereke a Skuggsjá, melynek első teljes albuma március 11-én jelenik meg. A két zenész anyabandáinak a nyoma teljes mértékben tükröződik (a Skuggsjá szó többek között 'tükröződést' is jelent egyébként) ezen a lemezen, ugyanis a pogány szellemidézés, a hősi erények méltatása és a tomboló vadság ugyanúgy megjelennek a dalokban. A lassabb, kimértebb, elmélkedős tételek  közé metalosabb, vadabb darabok is bekerültek; ne kerteljünk, így kell ezt a pogány metal témát tolni, nem dajdajozni és majomkodni állandóan. Az egész lemez intelligensen felépített, a modern technika segítségével is képesek az ősi múltat elregélni, nincs szükségük felesleges tilinkózásra csak azért, mert az milyen autentikus. Lehet tanulni tőlük! A teljes lemezt most ti is meghallgathatjátok nálunk:


enslaved lemezpremier wardruna Skuggsjá Ivar Bjørnson Einar Selvik



2016.03.01. 14:10 – Lángoló

Itt a feltámadt Dav első új dala

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

davszesztay.jpg

Szesztay Dávid négy progresszív, art-rock lemez után úgy gondolta, hogy kizárólag dal formákban fog alkotni és ezt saját bevallása szerint nagyon élvezte. Három év csend után újra összehívta a 2008-óta együtt zenélő Dav nevű trióját, hogy összepróbáljanak egy az addigiakhoz képest sokkal oldottabb és pozitívabb hangulatú anyagot. Az új dalokban benne van a kilencvenes évek alternatív rockja mint origó, de mindezt szeretné napra készen tálalni. Szesztay azt mondja, álomszerű a szövegeivel őszinteséget, személyességet közvetít, és a hétköznapi helyzetekre reflektál. A Dav visszatérő koncertje március 11-én lesz a Mika Tivadar Mulatóban, ahol a zenekar elöszőr játssza el az új dalokat. A nagylemez megjelenését egyébként őszre tervezik, de addig is minden hónap elején kijön majd hat dal. Itt is van rögtön az első:


premier pop rock hír dav



2016.03.01. 13:34 – Hirdetés

Okkult Nick Cave és The Devil's Trade a Hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kingdude.jpg

King Dude egy fantasztikus hangú, megborult blues-rockot játszó énekes, aki Chelsea Wolfe-fal duettezett, Actual Pain néven működtet pentagramos ruhamárkát, és idén jelentette meg ötödik szólólemezét. King Dude előtt The Devil's Trade, azaz Makó Dávid mutatja be az A38 Hajó kiadásában bakeliten megjelenő első nagylemezét.


folk rock hír blues makó dávid king dude cstp devils trade



2016.03.01. 12:25 – dankógábor

Iggy Pop széttárt lábakkal, meztelenül modellkedett rajzművészek előtt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iggypoz.png

Ősszel lehet megnézni azokat a rajzokat, amiket a New York Academy Of Art művészei készítettek Iggy Popról a fenti képen látható pózban. A Brooklyn Museum ad majd helyet az Iggy Pop Life Class című kiállításnak, de később más múzeumokban is felbukkanhatnak majd az alkotások. És hogy zene is legyen a posztban, ideteszem Iggy Pop legfrissebb megjelent dalát, a Sundayt is, amit ugyanúgy Josh Homme-val kalapált össze, mint az előző kettőt. Az Iggy Pop neve alatt megjelenő, Post Pop Depression című közös lemezük március 18-tól lesz elérhető a boltokban.


pop rock hír iggy pop josh homme



2016.03.01. 10:07 – Lángoló Gitárok

Houston, nincs itt semmi probléma – Magidom-klippremier

Avagy hogyan forgass űrvideót saját erőből?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

magidom_space.jpg

Másfél évvel az első snittek felvétele után elkészült a Magidom új videóklipje, melyet Houston című dalukhoz készítettek. A klip az első szögtől az utolsóig a zenekar agyszüleménye, és a rendezési feladatokat is magukra vállalták, mert kíváncsiak voltak arra, hogy lehet-e nulla forintból, szuper cuccok nélkül űr-klipet csinálni? Nos központ, örömmel jelentjük, lehet! Az eredmény megtekinthető a hajtás után, ahol további műhelytitkokat is megosztunk veletek.


houston diy alternatív poprock klippremier magidom



2016.02.29. 19:00 – dankógábor

Mocskosrockandrollos lett az új Stubborn-dal

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

stubborn.jpg

A Stubborn alapvetően egy metálos hardcore-zenekar volt mindig is. Van már egy nagylemezük is, de most nem arról lesz szó. Jön ugyanis a kerekegyházi csapat új EP-je, amiről az alábbi videó az első ízelítő. A Black Bats viszont akkora sludge-os, mocskosrockandrollos löketet kapott, hogy nem csak egy tagnak illene szakállat viselnie a csapatból. Van persze hardcore is bőven, de ez úgy keveredik a dalban a többi műfajjal, mint mondjuk a Cancer Batsnél. Az alább premierező videó Kecskeméten készült, a Kilele Music Caféban, a felvételekért pedig theRealJP a felelős. Ígéretes kezdés az új EP-hez.


punk rock metál hardcore hír sludge stubborn



süti beállítások módosítása