2017.02.17. 11:00 – dankógábor

A Pilisben forgatott videót lemezéhez Kollár-Klemencz László + elmondja mit kell tudni a Rengeteg dalairól

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kollar.jpg

A tavaly ősz végén megjelent Rengeteg Kollár-Klemencz László harmadik szólóalbuma. Az anyag szorosan követi a 2008-ban megjelent, Ember a Fán című első, valamint az Erdős Virág verseinek feldolgozását tartalmazó, 2014-es második szólóalbum, a Legesleges hangulatát, szövegcentrikusságát, személyességét. 

Soha semmi nem érdekelt annyira, hogy csak azt az egyet csináljam. Talán mégis egyetlen dolog: menni az erdőben, bele a sűrűbe, a messzeségbe árkon-bokron át, mindig csak beljebb és beljebb.

- mondja Kollár-Klemencz. A Rengeteg című albumot ennek az útnak, felfedezésnek a vágya hozta létre. Kollár-Klemencz László dalai az erdő mélyéből.

A kamarazenekar magját három vonós alkotja: brácsán a nagyszabású cigányzenei produkciókban hallható Ónodi László játszik, csellón a klasszikus nagyzenekarokkal koncertező Valkó Béla, bőgőn pedig a Kistehén zenekarból Vajdovics Árpád, a magyar zenei underground és worldmusic meghatározó alakja.  Zongorán Weil András fiatal zongorista játszik. A lemezen és a koncerteken Mákó Kató dobol régizenei és népzenei ütős hangszereken, valamint énekel.

A Rengeteg zenéjével és szövegeivel elsősorban a természetben mélyül el, keresve a sokszor elfeledett tiszta, egyszerű kapcsolatot ember és természet között, valamint ember és a saját természete között olyan hozzáállással, amely szembe mer nézni a valósággal, mégis meggyőződéssel hisz az ideákban

A lemez címadójához most klip is készült Kollár-Klemencz rendezésében, aminek a premierje itt és most van a Lángolón. A Pilisben készült videót alább meg is lehet nézni, alatta pedig ott a teljes lemez, illetve Kollár-Klemencz dalról dalra kommentárja.

Csak a szavak

Valamit visszahallgattam az iTuneson a gépemen, és bekapcsolva maradt a program és automatikusan átugrott egy következő hanganyagra, ami a feleségem felvétele volt, ahogy éjszaka jön a sötétben haza a tanya felé és fél, és felmondja a félelmeit, azt hogy mit lát vagy mit nem a telefonjára. Ebből csináltam a végleges szöveget.

De szeretnék

Régi dal, illetve régi szöveg, amit már korábbi lemezekre is meg szerettem volna csinálni, általában ezzel zártam régen a koncerteket, egyfajta ars poetika de talán inkább arcvonás.

Iszom a bort

Ezt a dalt már Grecsó Krisztiánnal is játszottuk sokszor duóban. Dal arról, hogy kicsi vagyok és szerelemmel együtt ez jó.

Egyetlen cigaretta

Dal az elfogadásról, amúgy nem dohányzom, de tudom milyen szívni.

Úgy szerettem beléd

Szép személyes dal a szerelemről, kitartó mély kapcsolatról.

Beszéljünk Zoli

Dal a nők alárendelt helyzetéről a magyar társadalomban.

Szarvasbőgés

Ez egy instrumentális dal, épp akkor kellett neki nevet adni, amikor szervesbőgés volt az erdőben. Hetekig végigbőgték a szarvasbikák az éjszakákat.

Rengeteg

Ezt a dalt szeretem a legjobban a lemezről. Nem akartam csodaszarvas történetet írni, de egy ismert helyzetet jártam körül ember és természet harca, megbékélése, felnőtté válás, halál. A dalt elküldtem Grecsó Krisztiánnak, Hay Jánosnak is meg Kemény Istvánnak is, hogy véleményezzék, nem mentem-e túl ingoványos területre. 

Követ a nap

Az édesanyám emlékéről szól.

Meséld el fiam

Apa és fia beszélgetéséről olyan kérdésekkel, amiket nem teszünk vagy tettünk fel.

Elrontottak

Hogy miért szeretek ebben a gyarló földi életben élni.

Hatalmas emberek

Féltő intelem, vallomás, dal az ember gyarlóságáról és nagyságáról.

A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg 


premier folk hír kollár-klemencz lászló



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása