2017.03.31. 12:02 – Nihil_AK

Októberben Budapesten az Anathema, addig meg itt egy dal az új lemezről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anathema.jpg

Június elején érkezik az új Anathema-lemez, amelynek címe The Optimist lesz. Ahogy ez ilyenkor szokás, a fiúk és a lány nyilvánosságra is hoztak egy friss szerzeményt, ami a Springfield címet kapta, és aminek hallatán ki lehet jelenteni, hogy a Cavanagh-fivérek továbbra sem felejtettek el zenét szerezni. A dal maga nem különösebben bonyolult darab, tulajdonképpen egy dallam kibontásából áll, és bár Lee Douglas kifejezetten szépen énekel benne az elején, a vokál szinte csak jelzésértékű a szerzeményben, de ez abszolút nem baj ebben az esetben. Az ilyesmire fogékonyaknál garantáltan be fog ütni mindenesetre, pláne élőben, ugyanis jönnek október 27-én a Dürerbe. A koncertet a Negative Art szervezi, az előzenekar a francia Alcest lesz, az új dal pedig a folytatásban meghallgatható.

A koncertnek máris van Facebook-eseménye, jegyeket hétfőtől lehet vásárolni. 


rock koncert hír metal progresszív anathema új dal



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása