Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szó se róla, lassan, de biztosan alkalmazkodom az elektronikus zenei közeghez, a második napon már majdnem olyan komfortosan éreztem magam, mint egy haditudósító Aleppóban. Ám egy belső hang azt súgja, ma mindez gyökeresen megváltozik pozitív irányba… és közben nem röhög fel hangosan. (Fotók: Juhász Dorottya)
Bár a hivatalos fesztiválbusz tegnap a kelleténél durvább kihívások elé állította idegrendszeremet, úgy gondolom, egy esetből hiba lenne következtetést levonni. A megállóban alsó hangon 40 ember, ebből 35 a Seven Nation Army ominózus riffjét üvölti. (Laikusoknak: tőőő-törö-rötöttötőőő-tőőő) Oké, gitárzene, de azért elmormolok egy halk „mayday, mayday”-t. Szerencsére tíz percen belül érkezik a következő vonat. Lévén, hogy a fellépők 90 százaléka hót’ ismeretlen a magamfajta kulturális hajótörött számára, a Sound programtáblája kb. akkora áldás, mint a szemöldökborotva Niki Laudának. Éppen ezért a szokásos funkciótlan bolyongás közepette futok bele az Akkezdet Phiai koncertjébe. Valószínűleg a rájuk ragasztott „bölcsészhiphop” jelző volt az, ami miatt eddig módszeresen elkerültem őket, az ostoba előítéletért utólag is elnézést kérek. Ez ugyanis makulátlan: kellően húzós alapok, zseniális rímek, intelligens, ám hat sör után is emészthető szövegek. Dögöljek meg, ha nem nézem meg őket egyszer élőzenekarral!
Nem kétséges, hogy ma este a hiphop jelenti a mentőövet a kockás hasú cápák óceánjában. Egy másik színpadnál Ice Cube, House Of Pain, régi Beastie Boys szól (No Sleep ’till Brooklyn – úristen, ebben Kerry King szólózik, menten magamhoz nyúlok!), újra érzem az endorfin áramlását. No, de essünk neki pajszerrel fájdalomküszöbünknek, és nézzük, mi megy a nagyszínpadon! A KSHMR nevezetű DJ Tiesto 2.0-ás verziójának benyomását kelti, az meg már az egyes verzióban sem volt jó. Nézzük meg inkább a hivatalos merchpult kínálatát: gyanúm beigazolódik, a pentagramos minták aránya a nulla felé tendál, a Mastercard kártyám itt most nem fog csipogni. Közben valahonnan felcsendül a Black Sabbath War Pigse, ám sajnos csak valami szentségtelen mash up részeként. Te jó ég, már ennyi az idő? Még pont elérjük az utolsó vonatot. „Tisztelt utasaink, a Siófok felé közlekedő járat előreláthatólag 70 percet késik.” A ciánkapszula akkor sem kerül elő, holnap ugyanis új nap vár rám. Visszavágyom ide, mint a Misery főszereplője, Paul Sheldon Annie Wilkes karjaiba.
Bónusz Jason Derulo-képek:
