2017.07.10. 18:12 – KirschAndrás

…és itt a vége! - Egy punk viszontagságai a Balaton Soundon, 5. rész

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

balatonsoundtomeg.jpg

Egy fesztivál utolsó napjához szükségszerűen társul némi keserűség, ám ezt most - földi pályafutásom először - valahogy nem tudom olyan mélyen átélni. Ellenben erős késztetést érzek rá, hogy valami olyat tegyek, amit az idei Sound időtartama alatt sosem: kihúzom a fülhallgatót, és hallgatom a bejárat felé vonulók párbeszédét. Ennél pedig kevés okosabb döntést hozhatnék, noha az Exploited Beat The Bastards című klasszikusa szólt. Kishölgy a barátnőjének:

Nem igaz, Dóri, hogy mindig valami paraszt miatt sírod végig a Balaton Soundot! Értsd már meg, hogy ezeknek a ribancok kellenek, ezért szedte fel a vörös csajt. Én nem általánosítok, nem mondom például, hogy a szőke nők buták, de hogy minden vörös nő kurva, az tuti!

Bár Coelho ezt máshogy fogalmazta volna meg, ez a szentencia annak dacára is magvasnak tűnik, hogy a legkevésbé sem értek vele egyet. Egyébiránt a bejárat felé kevesebb a rendőr, mint eddig bármikor, az első napon mintha csak Donald Trump, az Újpest- és Fradi-ultrák, valamint a kecskeméti maffiaper vádlottjainak csúcstalálkozójára készültek volna.

A kérdés, hogy a kapun átérve pontosan merre is induljak el, minden eddiginél komolyabb kihívás elé állít. Mintha az Emperor név is szerepelt volna a programtáblában… Akár vérszemet is kaphattam volna tőle, amennyiben mellette a NOR és nem a UK megjelölés szerepel, az említett DJ pedig aligha fogja tesztelni egy fatemplomon Zippo öngyújtóját. Már csak azért sem, mert az eső is szemerkél, ez viszont kellemes hangulati elemnek ígérkezik a Balaton bámulásához. Ám öt perc elteltével kezdem úgy érezni magam, mint egy kistérségi Poszeidón, úgyhogy tovább állok a nagyszínpad felé. „The roof, the roof, the roof is on fire…” – üvölt a hangfalakból, de nem a Coal Chamber-féle verzióban. Főműsoridőben egy Hardwell nevezetű holland arc játszik, és közben hiába taposnak a lábamra, ezúttal a „nagyobb fájdalom kioltja a kisebbet” elv a legkevésbé érvényesül.

Ellenben hopp, hangszeres szekció a Jager Arénában! Jeff Hanneman-életműdíjat ugyan a Brainsnek sem adományoznék, ám olyannyira húzósan tolják, hogy jó félórára ott ragadok a színpadnál. A Mastercard utoljára csipog a pultnál, hazafelé menet pedig erősen gondolkodom egy kellően fennkölt konklúzión. Ez korántsem egyszerű a hasonló vasárnapokon, mikor az ember feje helyén egy radioaktív hulladéktároló helyezkedik el. Hogy a Balaton Soundon begyűjtött tapasztalatoktól jobb ember lettem-e, azt nem tudom egyértelműen eldönteni. Az tény, hogy a kulturális átállás hosszabb időt fog időbe venni. Ennek szellemében korántsem elképzelhetetlen, hogy következő héten Rock FCKN Maraton-pólóban csapatom majd Total Chaosra és Sepulturára.

Negyedik rész

Harmadik rész

Második rész

Első rész

FIN


fesztivál mastercard balaton sound partybeszámoló



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása