2017.07.11. 19:00 – Lángoló

Meg kell ragadni a pillanatot! - Fangler’s-dalpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fangler_s_2017_b_c_05.jpg

A 2014 óta zenélő Fangler’s az elmúlt egy évben annyira felpörgött, hogy bejárta az egész országot a Kowalsky Meg A Vega, illetve a Magna Cum Laude zenekarok vendégeként. Ezt a lendületet viszik tovább 2017-ben is, hiszen jelenleg is dolgoznak bemutatkozó albumukon, miközben nagy erőkkel készülnek az augusztus 18-i Budapest Park-os koncertjükre is, ahol szintén a Magna Cum Laudéval fognak színpadra állni. Eközben az albumból már elkészült egy újabb dal, a Bonnie és Clyde, amit a nyáron rögzítettek Wágner Emillel (Wellhello) a zenei produceri székben és Molnár Tamással (Jetlag) a szövegírói pozícióban. Ennek a premierje van most itt a Lángolón. 

Szerettünk volna egy olyan hangulatot, pillanatot megragadni, amit jó esetben mindenki átélhet élete során. Amikor mindent eldobunk és csak a jelenre fókuszálunk, nem törődve azzal, mit hozhat a holnap. Hiszünk a carpe diem mondás erejében, így fontos volt, hogy a Bonnie-ban is megjelenjen ez az üzenet. Egy igazi vad éjszaka történetét, illetve másnapját meséljük el, amikor beleborzongsz, ahogy felvillan egyre több kis képkocka, amiből próbálod összesakkozni, mi minden történt előző este. Nagyon szeretjük.

- mesélt a dalról K. Fangler Péter, a zenekar frontembere.

Az új szerzeményt először a Budapest Parkban lehet majd élőben hallani, addig pedig tovább dolgoznak az extra színpadi látványon és vizuális elemeken, melyekkel a Magna Cum Laduéval közös estére készülnek.


premier pop rock hír fanglers



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása