2017.07.20. 12:13 – Nihil_AK

Képregény is készül a Heroin-naplókból

Van néhány ötletünk a további feldolgozásokhoz

nikki-sixx.jpg

Szerencsére nem csak musical lesz Nikki "Arányérzék" Sixx Heroinnaplóiból, mivel a legfrissebb hírek szerint hamarosan képregényben is feldolgozzák a művet, méghozzá a legendás Heavy Metal magazin imprintjeként, olyan alkotók közreműködésével, mint Rantz Hoseley, Danijel Zezelj, Andy Kuhn és Kieron Dwyer. Sixx úgy fogalmazott, hogy a Heroinnaplók mindig is mélyen személyes dolog volt a számára, egy igazi szenvedélyprojekt, és természetesen most is az első lépéstől az utolsóig részt vett a projektben, a sztori kidolgozásától a művészeti kivitelezésig, bár arról nem szól a fáma, hogy ez utóbbi alatt mi értendő, valószínűleg a tuskihúzás. Nikki reméli, hogy mindenki legalább akkora örömmel fogadja majd a képregényt, amekkora örömmel ő dolgozott rajta. A továbbiakban bele is nézhettek egy készülő oldalba, emellett néhány tippünk következik, milyen formátumra lenne még érdemes átdolgozni a könyvet.

heroin-diaries.png

És akkor nézzük a tippeket! Eddig ugye volt már rocklemez, készül a musical, és persze a képregény. De ezzel még egyáltalán nincs befedve az összes piaci rés, úgyhogy most segítünk Nikkinek satírozgatni a termékpaletta fehér foltjait.

Nagyjátékfilm - Nem értem, hogy nem vette észre még senki, hogy a Heroinnaplók hollywoodi feldolgozásért kiált?! A drog, és az azzal kapcsolatos csínytevések, a fecskendőbe zárt földi pokol megélése mindig is hálás téma volt az álomgyár számára, neves rendezők, színészek közreműködtek már hasonló filmekben.

A Heroinnaplók - Fecskendő újratöltve című alkotást rendezhetné Quentin Tarantino, hiszen Sixxhez hasonlóan ő is szeret idézgetni, vagy Danny Boyle, aki a Trainspotting második része után most épp formában is van. Esetleg társrendezőként Tim Burton, rá a drogos hallucinációk megfilmesítésekor egyébként is számítanánk. A főszereplő lehetne Johnny Depp, Burton rajta kívül úgysem ismer más férfi színészt, ráadásul Jack Sparrow és Tonto figurája után valószínűleg alig vár már egy igazán mély, drámai szerepet, garantáltan Oscar-díj várományos alakítást láthatnánk tőle.

A női főszereplő egyértelműen Helena Bonham-Carter kell legyen, neki amúgy is van rutinja az enyhén skizofrén, politoxikomán nők megformálásában, ideális jelölt Vanity szerepére, legalább a sminkesek is keresnek egy kis pénzt a forgatás alatt. A filmzenét természetesen a Sixx:A.M. szolgáltatja majd, lelki füleinkkel már halljuk is a Life Is Beautiful zongorára és vonósokra átdolgozott könnyfakasztó változatát a stáblista alatt, miután a felkelő nap fényében a most már istenbizony jó útra térő főhős nekiáll leszedni az egy éve szobájában álló karácsonyfát az új kezdet első lépéseként. Kísérőfilm: Támad a Mars!, a főszerepben ezúttal a Mötley gitárosával.

Rockopera - Bár az Egyesült Államokban nincs akkora hagyománya a pátoszos rockoperának, mint mifelénk, a Heroinnaplók számára kétségkívül ideális formátum lenne. A Nikki, a király kitűnő alkalmat szolgáltatna arra, hogy összetrombitálja a Sunset Strip aranykorának még életben lévő hőseit, akik aztán négy felvonáson keresztül újraélhetnék a régi szép kokószippantós éveket, természetesen a közönség könnyes nosztalgiázása közepette. A magunk részéről mindenesetre perverz gyönyört éreznénk annak hallatán, ahogy Vince Neil orrhangú, drámai énekbeszédben kioktatja a főszereplőt az aktuális aranylövés után, hogy "Nem látogattál, Sixx, a börtönben, de nem lennék most, haver, a bőrödben." Garantált vastaps, plusz legalább három évad a Broadwayn.

Gyermekkönyv - Azok, akik a felnőtteknek ihlet hiányában nem nagyon tudnak már mit mondani, előbb-utóbb a kiskorúakban találják meg új közönségüket, ráadásul nem árt egy valóban új generáció figyelmét is felhívni a Mötley Crüe és a Sixx: A.M. munkásságára. A megoldás egy, a Heroinnaplókat drogprevenciós képeskönyv formátumára alkalmazó kiadvány, a Nikki és a ficsifecsi, melyben a gyerekek végigkövethetik, hogy jár az, aki túl sokat foglalkozik a csúnya kábítószerekkel, ahelyett, hogy dalokat írna a szuperkukákról. A színes rajzokkal illusztrált könyv promóciós körútján az alkotók óvodákban és általános iskolákban osztanák meg tapasztalataikat a gyerekekkel, az anyukákat pedig csendespihenő után várják majd az öltözőben. Van élet az Almaszószon túl! 

További ötleteink: oratórium, cirkuszi előadás, melyben Tommy Lee lángoló lábdobján keresztülugrik egy oroszlán, tévésorozat, labdarugóbajnokság khm...aranygóllal, "Az utolsó belövés" jeligére. Alig várjuk őket. 


rock képregény mötley crüe sixx am nikki sixx heroin-naplók



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.