2017.10.03. 11:55 – dankógábor

Újjáalakul a Tormentor

Egy koncertet már biztosan ad jövőre a Tormentor. A magyar black metal alapzenekar a bergeni Beyond the Gates fesztiválon lép fel Norvégiában, augusztus végén. A hírek szerint a csapatban a teljes klasszikus felállás játszik majd, tehát Csihar Attila énekes, Szigeti Attila gitáros, Farkas György basszusgitáros és Machat Zsolt dobos. Plusz jó hír, hogy az eredeti felállásban játszó Buday Tamás gitáros is részt vesz az újjáalakulásban. Na de a legjobb hír, hogy nem csak ez az egy fesztiválbuli lesz, és természetesen magyar koncertről is szó van, de erről egyelőre még nem tudni többet.

Az 1985-ben alakult Tormentor neve az 1987-es The Seventh Day of Doom demó és az intenzív élő koncertjeik után kezdett el terjedni. 1988-ban kiadták első lemezüket az Anno Dominit, ami világszerte népszerű lett underground körökben. Annyira, hogy Dead öngyilkossága után emiatt hívták Csihar Attilát énekelni a Mayhembe, ahol jelenlegi is ő a frontember. A zenekar 1991-ben feloszlott, majd 1999-ben újjáalakult, hogy kiadják a Recipe Ferrum című nagylemezt, aminek már nem sok köze volt az eredeti black metal irányhoz, inkább amolyan experimentális, avantgard rock volt, meghökkentő tartalommal. Hivatalosan ezután nem oszlottak fel soha, csak nem csináltak semmit. Most viszont fognak. Arról egyelőre amúgy semmit nem tudunk, hogy csak a korai anyagok lesznek-e a koncerten, vagy az utolsó lemezről is játszanak majd, de ha tippelnünk kéne, akkor az előbbit valószínűsítenénk.


metál hír black tormentor



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.