2017.12.22. 10:47 – Nihil_AK

Több szexuális bűncselekménnyel, köztük kiskorú megrontásával vádolják a Crystal Castles zenei agyát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ethan-kath.jpg

Október végén pattant ki az az ügy, melynek során a Crystal Castles korábbi énekesnője, Alice Glass szexuális erőszakkal vádolta a zenekar dalszerzőjét és producerét, Ethan Kath-et. Kath tagadta a vádakat, azóta beperelte korábbi zenésztársát, de az ügy természetesen nem állt meg itt, ugyanis a kanadai rendőrség több szexuális bűncselekmény kapcsán nyomoz ellene, és Glass ügye csak az egyik ezek közül.

Allyson Douglas-Cook, a Torontói Rendőrkapitányság szóvivője megerősítette a nyomozás tényét, a hírt ma hozta nyilvánosságra a The Daily Beast nevű online hírportál. Douglas-Cook így nyilatkozott az ügyről:

Jelenleg megerősíthetjük a nyomozás tényét. Mindazonáltal az ügy természete, és a feltételezett áldozatok magánéletének védelmében ennél többet nem egyelőre mondhatunk.

A lap kapcsolatba lépett az egyik vádemelővel, aki szerint Kath először 15 éves korában vette fel vele a kapcsolatot egy közösségi médiafelületen keresztül, 16 éves korában pedig szexuális kapcsolatot kezdeményezett vele. Elmondása szerint azért ragaszkodik az anonimitáshoz, hogy ne akadályozza a nyomozást, ugyanakkor a nyiltkozatot azért vállalta, mert akarja, hogy mindenki számára nyilvánvalóak legyenek azok a szörnyűségek, amiket ez a fickó kiskorú lányokkal szemben elkövetetett, hogy mindenki tudjon erről, és meg tudja védeni magát hasonló esetben.

Kath - eredeti nevén Claudio Palmieri - a Glass által felhozott vádakat puszta kitalációnak minősítette ügyvédjén keresztül, és rágalmazási pert indított ellene, de ekkor még csak egy vádemelőről volt szó. A friss fejleményekről folyamatosan beszámolunk.


erőszak elektronika bűnügy nyomozás crystal castles ethan kath alice glass



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása