2017.05.14. 10:07 – dankógábor

A Várkert Bazárban lesz a Gorillaz júniusi koncertje

gorillaz_humanz_live_budapest-1200x675.jpg

Hivatalos magyar közlemény még mindig nem jött ki, de a héten az Electronic Beats honlapjára felkerült néhány részlet az első budapesti Gorillaz-koncertről. A legfontosabb, hogy június 16-án a Várkert Bazárban lesz a fellépés, szóval tényleg exkluzív lesz nagyon a buli. A teljes zenekar itt lesz, vendégekkel kiegészítve, őket egyelőre még nem jelentették be, de mivel a koncerten a komplett Humanz című új lemezt adják majd elő, így lehet tippelgetni, vajon melyik sztárnak fér majd bele ez az idejébe. Bár ez már nem az itteni koncerthez kötődik, de az exkluzív showcase turné utolsó, kölni állomását 360 fokos közvetítés segítségével nézheti majd bárki a világon. Ahogy az Electronic Beats honlapján megjelent posztból kivesszük, nem is lehet majd klasszikus módon jegyet venni a bulira, hanem regisztrálni kell, és azokból sorsolnak ki annyi embert, ahány befér a helyszínre, Kölnben legalábbis így lesz. De minden kiderül majd a remélhetőleg hamarosan érkező magyar közleményből.


pop hír gorillaz



2017.05.12. 16:00 – Lángoló

2+0+0+9+3+28 - Itt a Koalabell első nagylemeze

Lángoló Premier

koalabell--4k.jpg

Május közepén jelenik meg az első teljes Koalabell-album nyolc brit rock behatású dallal. A lemezt itt a Lángolón most azonnal meg lehet hallgatni, de némi információt is szolgáltatunk róla. Illetve inkább Balla Balázs frontember:

A számok témájának jelentőse része magánéleti vonatkozású, valakihez íródtak vagy önreflexiók. A dalokban érezhető teret, repülés közeli érzetet a vizuális világunkba is igyekszünk átültetni.

A beharangozó Szabad ég című számukat több rádió is játszotta már a megjelenést megelőző hónapokban. A Heaven’s Everywhere nyitódalhoz pedig tavaly tavasszal készített klipet az Koalabell, ennek a bemutatója is itt volt a Lángolón. A srácok még további két videót terveznek a lemezhez.


premier pop rock hír koalabell



2017.05.12. 14:29 – dankógábor

Glenn Hughes is jön a FEZEN-re - teljes a rock nagyszínpad programja

glennhugheslive.jpg

Glenn Hughes is koncertet ad az idén 20 éves FEZEN Fesztivál pénteki napján. Így már teljes a jubileumi fesztivál rock nagyszínpadának programja. Augusztus 2-5-e között, mások mellett, Székesfehérvárra érkezik Alice Cooper, a The Offspring, a Tankcsapda, a Blind Guardian, az Ignite, a Saxon vagy az Ossian. Május végén a pop nagyszínpad programja is teljes lesz, és közben folyamatosan bővül a többi helyszín előadói listája is.


rock hír glenn hughes



2017.05.12. 14:08 – Gnosis

Az Offspring énekese ledoktorált

rectangle.jpg

Dexter Holland gitáros-énekest eddig mindenki arról ismerte, hogy ő az Offspring frontembere, zenekarával milliós példányszámban adtak el lemezeket. Ha a kilencvenes években volt nálatok Music TV, akkor a Self Esteem című számukat ma is tudod fejből dúdolni, ha azóta se hallottál felőlük. Akik pedig képben vannak az együttessel, azok nyilván tudják, hogy milyen státuszban vannak most is, hisz a laza punkzene koronázatlan királyai ők. Na de a hír, most a Dexterhez kapcsolódik, tegnap ugyanis megvédte a doktoriját, ami egy 175 oldalas tanulmány volt, úgyhogy azóta ő már professzorka is, nem csak egy ismert punkzenekar énekese. A molekuláris biológia szakterületén megírt és megvédett doktorijának címe egyébként:

Discovery of Mature MicroRNASequences within the Protein-Coding Regions of Global HIV-1 Genomes: Predictions of Novel Mechanisms for Viral Infection and Pathogenicity.

amit csak azért nem fordítunk le magyarra, mert nem akarunk egy csicskalángost kapni valamelyik nálunk sokkal okosabb és a szakterületen jártasabb olvasónktól. Annyit viszont sikerült megértenünk a nyilatkozatából, hogy a HIV-vírussal kapcsolatban végzett kutatásokat, és ugyan nem az AIDS ellenszerét találta fel, de reméli, hogy a munkája hozzásegíti a tudományt ennek valamikori megoldásához. Gratulálunk és nagy pacsi neki is és Greg Graffinnak is, aki pedig a Bad Religion frontembere és paleontológus professzor.


offspring



2017.05.12. 10:59 – dankógábor

(18+, NSFW stb.) Művészi pornó metálra

kin810pornhub.jpg

Az amerikai King 810 zenekar onnan lehet ismerős a magyar metálrajongók számára, hogy felléptek a Slipknot előtt, mikor a maszkos zenekar legutóbb Budapesten koncertezett. Annyira unalmas volt, amit műveltek, hogy egy szót sem írtam róluk. Konkrétan el is felejtettem, hogy léteznek. Most is csak azért tűntek fel, mert valószínűleg ők is észrevették, hogy nem nő signifikánsan a rajongótáboruk, ezért dobniuk kell valamit. Sokat nem gondolkozhattak rajta, egyszerűen elővették a pornó kártyát, és a nem túl izgalmas, bő nyolcperces dalukat egy képileg művészinek gondolt, csoportos dugás aláfestéseként feltöltötték a PornHubra. Nem véletlenül van persze a pornóoldalon, tényleg minden van benne, ami miatt korhatáros lehet egy videó. De legalább a Rammstein után van még egy metálos pornóklip. Már ha hiányzott ez bárkinek. NSFW, mert tényleg a Pornhubon van a videó, ha valakinek nem lenne egyértelmű.


metál hír pornó 18+ king 810



2017.05.11. 14:46 – [MTI]

Minden eddiginél látványosabb lesz a Sziget

szigetsajttaj2017.jpg

A Sziget az elmúlt negyedszázadban Magyarország legnagyobb turisztikai attrakciójává vált - mondta Gerendai Károly csütörtökön Budapesten, a 25. alkalommal megszervezett fesztiválról tartott sajtótájékoztatón, amelyen elhangzott: 52 országból érkeznek fellépők a több mint ezer programot felvonultató  rendezvényre. (Fotó: Kálló Péter)


fesztivál sziget hír



2017.05.11. 12:10 – dankógábor

Attól, hogy mainstream pop, még lehetne jó az új Linkin Park

linkinpop.jpg

De az első kislemezként bemutatott, valóban nagyon fülbemászó Heavyn kívül egyelőre nem tudok felidézni a többiből semmit. Ettől még Justin Bieber dalaiban is több kraft van. Mindegy, legalább tök izgi lesz a voltos fellépésüknél figyelni, ahogy az új számoknál az énekesen meg a billentyűsön kívül mindenki lemegy pihenni, mert hát minek lennének fent a színpadon? Chester Bennington énekes egyébként nagyjából minden nyafogót elküldött a picsába, hogy ideje lenne már a rajongóknak is túllendülni a Hybrid Theoryn. Hát az tuti, hogy ők túllendültek.


pop hír linkin park



2017.05.11. 10:13 – dankógábor

Ilyen egy igazán exkluzív Metallica-buli

metallicaproba.jpg

Elindult a Metallica észak-amerikai turnéja. Ennek örömére a koncert előtti napon a zenekar próbált egyet, ahová meghívtak annyi rajongót, hogy azért legyen egy kis közönségzaj is. Ezt pedig élőben közvetítették a Facebookon, szóval most mindenki megnézheti, ahogy James Hetfield kötetlenül dumál a rajongókkal, meg zenélnek is persze egy kicsit, ha már próbának hívták a dolgot. Az ott lévő rajongóknak biztos, hogy ez volt akkor a mennyország.


metál hír metallica