2017.11.02. 12:27 – dankógábor

Mindjárt Gorillaz-koncert lesz Budapesten, itt egy új dal hozzá

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

November 13-án, idén már másodszor lép fel Budapesten a Gorillaz, de a nyári zártkörű, leginkább az új lemezre koncentráló buli után ez már egy igazi nagykoncert lesz a Budapest Sportarénában. A tegnap induló turné első, luxembourgi állomásán egyébként egyből elő is vették a Little Simzzel közös számot, méghozzá úgy, hogy az rapper is ott volt a színpadon. (Később pedig a De La Soul is, a nagy slágerüknél, de ennyi spoiler legyen elég.) A dal a Humanz című nagylemez vinyl box-án kapott helyet, de persze digitálisan is lehet hallgatni a megszokott helyeken. Akár a fenti lejátszóban is.


pop hír gorillaz



2017.11.02. 11:10 – Hirdetés

Arcadia Játéktermi Nosztalgia Kiállítás a Dürerben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

arcadiajatekterminosztalgiakiallitas3.jpg

Ezen a hétvégén esti koncertekkel és Terence Hill flipperével tér vissza három napra a játéktermek aranykora az Arcadia Játéktermi Nosztalgia kiállításon, amely pénteken délután négytől egészen vasárnap este nyolcig tart a Dürer Kertben, A flipperek és videójátékok kedvelőit legendás gépek várják, melyeken akár egész nap lehet játszani, emellett koncertek is várják a látogatókat: itt debütál a Heaven Street Seven énekesének új projektje, a Voice of Age, valamint fellép a Spencer Hill Magic Band, a Bud Spencer és Terence Hill páros filmjeinek legjobb betétdalaival. További infók a hajtás után! 


hirdetés programajánló kiállítás spencer hill magic band flipper játékterem szűcs krisztián dürer



2017.11.01. 11:22 – dankógábor

Ez meg az új Godflesh-lemez nyitódala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gf_2017_edit_2.JPG

Ma ilyen nyitódalos napot tartunk. Volt már ugye az új Converge, most meg bemutatjuk az új Godflesh szintén elég impozáns kezdését, ami ráadásul a november 17-én megjelenő lemez címe is egyben. Itt egyébként már jeleztük, hogy jön a Justin Broadrick és G.C. Green alkotta duó új albuma, ami három évvel követi a 2014-es A World Lit Only by Fire-t, szóval pont tíz évvel kellett kevesebbet várni rá, mint az előzőre.


metál hír industrial godflesh



2017.11.01. 11:11 – dankógábor

Itt az új Converge-lemez nyitódala, klipesítve

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A postai nyomonkövetés miatt már tudom, hogy úton van a november 3-án megjelenő új Converge-lemez 500 példányban nyomott áttetsző narancs változata, ami csak azért nem ér ide a megjelenés előtt, mert ma éppen ünnepnap van. Szóval majd valamikor jövő héten kézbe vehetem a The Dusk In Us című albumot, ami ráadásul színjátszós borítót is kapott, hogy még jobban tapsikoljak a sok csillogásnak, mint egy hülyegyerek. A lemezről eddig kikerül dalok mind kiválóak, ahogy a most klippel bemutatott A Single Tear is, ami olyan zaklatott, mint a Converge többi videója. (És hogy spoilerezzek kicsit: a teljes lemez kiváló, két hallgatás után talán ez a az eddigi legszínesebb és legfogósabb Converge-album, de persze még emésztjük kicsit, mielőtt kinyilatkoztatunk. )


metál hardcore hír converge



2017.10.31. 18:00 – Gnosis

Szintiparádé - Moloch-lemezpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

0011491413_10.jpg

A Moloch azoknak lehet ismerős, akik bírják a dungeon/synth műfajt és a név hallatán nem csupán az ukrán, hanem a lengyel Moloch is beugrik az illetőnek. Ez utóbbi valójában Fabian Filiks egyszemélyes projectje és most egy duplacédés lemezen (The Vatican Cellars) válogatta össze eddigi munkássága általa vélt csúcspontjait, szám szerint 36-ot, közte két korábbi nagylemezét és egy EP-jét. Kevesekhez szól ez a lemez, de azoknak nagyon; ha bírod a Burzum szintis megmozdulásait vagy a korai Mortiist, akkor jó élmény lesz felfedezni ezt a válogatást is:


dungeon synth Moloch



2017.10.31. 15:00 – Lángoló Gitárok

Road movie a kalandvágyról - Itt a Solidmen új videóklipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

solidmen_1.jpg

Szeptember közepén már meghallgathattátok itt a Lángolón a Solidmen második nagylemezét, amelynek Egyszer majd című dalára forgatott klipet a zenekar. A dal szövege a rockzenészekre általában jellemző kalandvágy és felfedezni akarás témájával foglalkozik, így nem véletlen, hogy a srácok egyfajta road movie-t készítettek hozzá a Mihaszna Film segítségével, akik most sem hazudtolták meg magukat a rájuk jellemző gyönyörű képi világot illetően. A  folytatásban meg is nézhetitek a végeredményt! 


premier magyar rock hír videóklip rockandroll solidmen



2017.10.31. 14:41 – Gnosis

Nukleáris alkímia - Megjelent egy új Watain-kislemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

20526054_10154705420962483_3036217270642062235_n.jpg

Január 5-én jelenik meg a Watain hatodik nagylemeze Trident Wolf Eclipse címmel, de egy előzetes kislemezt ma hoztak ki a svédek, ami kétszámos, és ebből az egyikhez videót is készítettek. A svéd true black metal zenekar ismét bebizonyította, hogy lehet még újat mutatni és jó dalokat alkotni a mára kissé egykaptafássá vált műfajban, így kell ezt, izomból és gonoszságból elnyomni. A Nuclear Alchemy nem más, mint

egy dal a veszélyes tűzről, az ördögi végzetről és a nyaktörő extázisról. A black metal alvadt vérű ereibe egy erőteljes és felszabadító befecskendezés.

Ja, mi más.


true blackmetal Watain



2017.10.31. 09:35 – Hirdetés

A Black Lips most az A38-at forgatja fel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

theblacklips01.jpg

Három év után ismét Budapesten a világ egyik legjobb koncertzenekara, a The Black Lips. Az atlantai garázspunk kvintettben minden megvan, amitől gyönyörű a punk és a rock 'n' roll: deviancia, önpusztítás és több estére elegendő állati menő szám. Az Akvárium Klubban már anno bizonyították, hogy amikor ők vannak a színpadon, mindig olyan dolgok történnek, amitől gyerekként óvtak minket a szüleink - és a viszatérésükkor valószínűleg erre is rátesznek majd egy lapáttal. (Akkori interjúnk velük itt olvasható.)


punk rock hír black lips



süti beállítások módosítása