2017.11.19. 19:00 – Lángoló Gitárok

A pásztorok, a komondor, meg a nagy szólógitár - Itt a VAHÚR csodát lát új videóklipje

Lángoló premier

langolocikk_klipbolkivagottkep.jpg

Augusztusban már meghallgathattátok nálunk a nagyonújhullámos réti punkot játszó VAHÚR csodát lát zenekar bemutatkozó, akksirakötveteste című anyagát. Az akkori premierben egy hamarosan elkészülő videóklipet is ígértek nekünk a fiúk, ami azóta el is készült, és semmivel sem lett konvencionálisabb, mint a csapat zenéje, egyszerűen fogalmazva tovább folytatódik az audiovizuális elmebetegség. A történet szerint az erdőben sétáló HVCS pásztorok zajra lesznek figyelmesek. A báránybégetéssé artikulálódó hangokat követve egy rétre érnek, ahol felháborodottan konstatálják, hogy a nyáj köszöni szépen, tök jól megvan nélkülük. Hogy mi lesz a végkifejlet, az a hajtás után kiderül.


premier punk rock alternatív videóklip vahúr csodát lát



2017.11.19. 12:09 – m.adi

A lányok hangulata, a fiúk kedve – hazai újdonságok

dalmegosztás

szilard_by_sinco_2.JPG

Két dolgot lehet elmondani a legújabb dalmegosztásról. Az egyik, hogy tele van népszerű előadókkal, hiszen a Quimby, a Péterfy Bori & Love Band, az Ivan & The Parazol, a Halott Pénz, Wolfie és Biga is szerepel benne. A másik, hogy tele van nagyon jó zenékkel, szerintem legalább fél éve nem volt ilyen magas a színvonal, mint most. És a legjobb az egészben, hogy ez a kettő nem egymás következménye, ugyanis a lista ismeretlenebb előadóitól is nagyon király dolgokat hallhattok lejjebb. Nem is lesz egyszerű kiválasztani a legjobbat ezúttal, de a poszt végén persze megtehetitek most is.
Nyitókép: sinco


magyar újdonság quimby biga szilárd meggie autopilot péterfy bori & love band wolfie halott pénz ivan & the parazol dalmegosztás dreamgrave űrlénykirály tamirel



2017.11.17. 10:07 – dankógábor

Na mennyire lesz dallamos az új Machine Head? - Itt egy új dal

machine_head_2017.jpg

Most aztán mindenki megállapíthatja, hogy visszatért-e a Machine Head a nu metal vonalhoz vagy valami máshoz. Én azt állapítom meg, hogy az alap riff elég jó(l gondolja tovább a Strapping Young Lad Love? című dalának riffjét), de amúgy semmi különös nincsen benne. Dallamosnak dallamos, de az is olyan semmilyen. Nyenyeregtetik a gitárokat, de elég céltalannak tűnik az egész. Én tényleg igazán várom, hogy valami klasz kis popos cuccal álljon elő a Machine Head az epikus metálmonstrumok helyett, de egyelőre ez még nem az. Koncert április 20-án a Barba Negrában.


metál hír machine head



2017.11.17. 09:11 – dankógábor

Váratlanul itt egy új Sparta-dal

sparta.jpg

Teljesen váratlanul felbukkant a streaming szolgáltatók kínálatában egy új Sparta-dal, a Graveyard Luck. Hír igazán nincs is hozzá, hacsak az nem, hogy a rockzenekar fellép egy jótékonysági rendezvényen Texasban. Új felállást is bejelentettek hozzá: a korábbi Sparta-tagok, azaz Jim Ward énekes-gitáros (a képen jobb szélen), Matt Miller basszusgitáros (a képen balról a második) és Gabriel Gonzalez gitáros mellé érkezik Cully Symington dobos, aki annak a Tony Hajjarnak (a képen bal szélen) a helyére száll be, aki most az At The Drive-In-ben játszik, ahogy azt teszi azt mondjuk 1996 óta, persze a szüneteket is beleszámítva. Abban az At The Drive In-ban, ahonnan Jim Ward alapító-gitáros-énekes ki lett hagyva, és aki nélkül elkészült egy igazán vérszegény, visszatérő At The Drive In-lemez. Abban az At The Drive In-ban, ahol most a Sparta korábbi gitárosa, Keeley Davis játszik, miután Ward valamiért nem kellett. Tiszta közép-amerikai sorozat már ez. Na de a lényeg, hogy alább az új, öt év szünet után kiadott dal (nagylemez 2006-ban volt legutóbb), ami olyan, mintha túl sokat hallgatták volna a Queens Of The Stone Age-et, de mindenesetre az biztos, hogy sok köze nincs a kezdeti post-hardcore vonalhoz.


rock hír sparta post-hardcore



2017.11.17. 08:20 – Kovács.Attila

Az ember folyamatosan felfedezi azokat a korlátokat, amiket érdemes átlépni - Interjú a Perihelionnal

perihelion_2017.jpg

Az idei év túlzás nélkül egyik legjobb magyar metállemezét elkészítő Perihelion november 18-án tartja Örvény című albumának lemezbemutató koncertjét a Dürer Kertben. A sokféle hatást ötvöző, mégis kifejezetten egyedi világú csapattal mindenkinek érdemes megismerkednie, aki manapság önálló zenei gondolatokra kíváncsi, ezért itt volt az ideje, hogy interjút készítsünk velük. Kérdéseinkre a frontember, Vasvári Gyula válaszolt.


interjú rock metál black post perihelion



2017.11.16. 14:00 – Kovács.Attila

Meg kellett érnünk ahhoz, hogy szintet tudjunk lépni - Nova Prospect-interjú és -klippremier

Lángoló Premier

img_0471.JPG

Ugyan idén már tizedik születésnapját ünnepli a kecskeméti Nova Prospect, nem túlzás azt mondani, hogy talán az idei volt a zenekar történetének legmozgalmasabb éve. A Wacken Metal Battle Hungary győzteseként augusztusban megjárták a világ legnagyobb metálfesztiválját, ősszel pedig a Leander Kills előzenekaraként jutottak el számos hazai városba. Hamarosan két egymást követő koncerten is fellépnek Budapesten, ráadásul egy új szöveges videóval is jelentkeztek, amely a Vigyázó című dalukhoz készült. Ideje volt tehát egy interjúnak, amelyhez ezúttal egy különleges dupla premier is kapcsolódik: a legújabb szerzemény mellett a Lángoló olvasói most meghallgathatják azt az eddig csak rejtett bónuszként hozzáférhető dalt is, amellyel közvetve az egész zenekar megszületett. Mindez a hajtás után! 


interjú premier magyar pop rock kecskemét metal nova prospect új dal wacken metal battle szöveges videó



2017.11.16. 13:04 – Lángoló

Elhozza az Exterminatort Budapestre is a Night Viper

nightviper.jpg

Mi az a Night Viper? Ha elkezdi az ember hallgatni az Exterminator című lemezüket, akkor csak akkor nem jut eszébe a Metallica, ha soha nem hallgatta alaposabban a kaliforniai zenekart. Azt mondják, hogy a zenéjükben a kalifornia zenekaron kívül van még Judas Priest és rock and roll is. Hogy még különlegesebb legyen a dolog, női énekesük van. Egyébként göteborgiak, szóval metálban nőttek fel, úgy is néznek ki. 2014-es első koncertjük óta kiadtak egy single-t és első lemezüket is, háromszor turnéztak Európában és olyan fesztiválokon léptek fel már, mint a Roadburn, a Muskelrock, a Heavy Days in Doomtown és telt ház előtt melegítettek be a Graveyard számára szülővárosukban is. A zenekar folyamatosan koncertezik, közben pedig kiadták második nagylemezüket, az említett Exterminatort, ezt mutatják be december 6-án a Dürer Kertben.


metál hír thrash night viper



2017.11.16. 12:33 – dankógábor

Hogyan rendezzünk fesztivált? - Erről is szó lesz az első hazai EPFE-konferencián

November 17-én, az A38-on rendezik meg először az Event Production Forum East konferenciát, ahol rendezvényszervezéssel foglalkozó szakemberek találkozhatnak a régióból, hogy megbeszéljék közös problémáikat, megosszák egymással tudásukat. Horváth Máté, a rendezvény szervezője a Lángolónak elmondta, hogy lehet ugyan még regisztrálni a fórumra, de hamarosan betelik az erre az évre tervezett létszám. Az alábbi rövid interjúban erről, illetve arról is szó esik, hogy mit kell az EPFE-ről tudni.




2017.11.15. 15:00 – Lángoló Gitárok

Unexpected - Nézd meg a Kaltenecker - Markó duó debütáló videóját!

Lángoló premier

kaltenecker-marko_press.jpg

Alig jelent meg a Special Providence ötödik albuma, a zenekarból ismert Markó Ádám és Kaltenecker Zsolt máris egy friss formációval jelentkezett, melyben tovább folytatják a kísérletezést, ezúttal az elektronika és a pszichedelikus rock határmezsgyéjén. Debütáló dalukhoz, az Unexpectedhez egy videót is készítettek, mely a hajtás után meg is nézhető. Aki kíváncsi arra, milyen az, amikor ilyen stílusú zenét élőben, hangszerekkel adnak elő, olvasson tovább!


elektronikus progresszív pszichedelikus kaltenecker zsolt új dal duó experimentál markó ádám