2017.01.26. 16:16 – Dudich Ákos

A Hajón csapatban gondolkodunk - Interjú Kozlov Sándorral, az A38 leköszönő sajtósával és programszervezőjével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kozlovsandor.jpg

Az A38 hajó 2003-as megnyitását követően pillanatok alatt a budapestiek és a városba látogató külföldiek kedvencévé vált. Az elmúlt években számos nemzetközi díjat zsebelt be a kiszuperált ukrán uszályból épített koncerthelyszín. A hajó sajtósa, egyik programszervezője és kiemelt nemzetközi projektekért felelős munkatársa 2007 óta Kozlov Sándor, aki nemrég, 2016 decemberében hagyta ott a hajót, hogy moszkvai kulturális attasévá avanzsáljon.


interjú a38 kozlov sándor



2017.01.26. 11:18 – dankógábor

Az Anti Fitness Club volt frontembere Svédországba megy dalszerzést tanulni

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mt-140517-ok-foto.jpg

A Stockholm Songwriting Camp szervezésében 12 országból érkeznek fiatal dalszerzők és szövegírók a svéd fővárosba, hogy egymást inspirálva fejlődjenek az alkotómunkában. A szervezők az Artisjus közvetítésével Molnár Tamást választották a fiatal magyar dalszerzők közül, így ő képviselheti Magyarországot a január 29-én kezdődő eseményen.


artisjus hír svédország molnár tamás



2017.01.26. 10:09 – -dj-

Fates Warning az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fateswarning.jpg

A Fates Warning a progresszív rock egyik titkos favoritja. Sosem tudtak úgy áttörni, mint a Dream Theater, és nincs az a közmegegyezéses istenítés sem körülöttük. Pedig hát nem csak technikás zenészek zenélnek a zenekarban, hanem kiváló dalokat is tudnak írni, ráadásul bennük valódi progresszív hajlam is van, bár az utóbbi lemezeken beálltak egy hangulatba, amit a 2000-ben megjelent Disconnected albummal kezdtek el, és onnan alig lépnek ki. Az említett lemez amúgy a színtér egyik legkifejezőbbje, legkarakteresebbje, bár az igazán nagy mű az idén 20 éves, egydalos A Pleasant Shade of Gray. A zenekar február 2-án újra Magyarországra érkezik, és a turné első állomása alapján minden lemezről lesz dal, nagyjából ugyanannyi, szóval igazi rajongóbarát setlistről van szó. Aki ismeri őket, annak kötelező a részvétel.


rock hír progresszív fates warning



2017.01.25. 16:21 – dankógábor

Meghalt Butch Trucks, az Allman Brothers Band alapító-dobosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

69 éves korában elhunyt Butch Trucks, akit az Allman Brothers Band egyik alapítójaként és dobosaként ismert meg a világ. Gregg Allman zenekarvezetőn és a másik doboson, Jai Johanny "Jaimoe" Johansonon kívül egyedül Trucks volt az 1969-es megalakulástól az 2014-es végleges feloszlásig a zenekar tagja. Trucks az Allman Brothers Band előtt olyan zenekarokban zenélt, mint a The Vikings vagy a The 31st of February, de a karrierje akkor indult be igazán amikor összeállt Duane Allman gitárossal, Gregg Allman énekes-billentyűssel, Dickey Betts gitárossal, Berry Oakley basszusgitárossal és Jai Johanny Johanson dobossal. Az Allman Brothers Band egyik különlegességét pont a kétdobos felállás adta. Trucks hozta az rockos energiát a zenekarba, míg a dzsessz felől érkezett Jaimoe a díszítésekért felelt. A zenekar végleges feloszlása után 2015-ben Butch Trucks & Very Special Friends néven zenélt korábbi Allman Brothers Band-tagokkal, de Butch Trucks & The Freight Train Band név alatt is fellépett. 


rock hír country gyász blues the allman brothers band butch trucks



2017.01.25. 14:58 – dankógábor

Idén már majdhogynem turnézni fog a Hellacopters

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Hellacopters nevű svéd garázsrock-zenekar 2008-ban oszlott fel, hogy a főnök Nicke Andersson gitáros-énekes inkább a sokkal poposabb Imperial State Electricet vigye tovább, meg néha egy-két death metal zenekarban örömzenéljen. Tavaly viszont (elvileg az első lemez huszadik évfordulója alkalmából) feltámadt a zenekar és adott egy svéd valamint egy spanyol koncertet. Idén viszont már minimum dupláznak, mert már négy (spanyol, belga, finn, norvég) dátumot is bejelentettek a nyárra. Plusz odaírták, hogy a lista bővülni fog. Ez már szabályos turné. Még a végén lemez is lesz, hogy ne egy feldolgozásalbummal zárják a sort. A Hellacopters egyébként a Szigeten is fellépett 2005-ben, ahol alig voltak, mert pont valami nagyon népszerű zenekar ment a nagyszínpadon. Pedig elég jó koncert volt.


rock hír the hellacopters



2017.01.25. 14:12 – dankógábor

Idén még új Alice In Chains-lemez is lehet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aliceinchains2013.jpg

Mike Inez Alice In Chains-basszusgitáros árulta el egy interjúban, hogy a zenekar éppen stúdiózik, de mivel pont nyilatkozik, így el is késik már az első napról. A hír igazából ennyi is: már javában rögzítik az új Alice In Chains-lemezt, ami négy évvel követi az előzőt. Már ha megjelenik idén. Érdekesség, hogy ez lesz a harmadik album William DuVall énekessel, szóval ezzel a megjelenéssel DuVall beéri a 2002-ben elhunyt eredeti énekest, Layne Staleyt, aki szintén három Alice In Chains-lemezt énekelt fel. Ok, meg két elég klassz EP-t is, de ne kukacoskodjunk. (Meg DuVall sokszor inkább tűnik Jerry Cantrell gitáros-énekes vokalistájának, de tényleg ne kukacoskodjunk.) Örüljünk inkább!


rock metál hír alice in chains



2017.01.25. 13:30 – dankógábor

Bohókás videókkal vezeti fel új lemezét a Mastodon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mastodonpromo2016.jpg

Nagyon közel lehet már az új Mastodon-lemez megjelenése. Azon sem lepődnék meg, ha ma új dalt adnának ki, de nem akarok jósolni. Egyelőre azonban nincs semmi konkrétum azon kívül, hogy Scott Kelly Neurosis-frontember ismét vendég lesz rajta, de mivel ez az első nagylemezen kívül minden egyes albumnál így volt, ezért már az lenne ha furcsa, ha hetedik lemezre nem hívnák meg egy kis közös zenélésre. Konkrétumnak az alább látható négy videót sem lehet mondani, mert csak bohóckodás megy bennük.


metál hír mastodon



2017.01.25. 11:44 – dankógábor

Kasabian, The Kills, Jamie Cullum, Billy Talent meg egy rakás minden a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kasabian_3124118k.jpg

Neveket jelentett be a Sziget. Őket: Kasabian, Flume, Interpol, Billy Talent, Jamie Cullum, Charli XCX, The Kills, Clean Bandit, Metronomy, The Pretty Reckless, Danny Brown, Crystal Fighters, Fritz Kalkbrenner, Cashmere Cat, Jagwar Ma, Leningrad, Sunnery James & Ryan Marciano, Maurice West. Az Interpol egyébként már spoilerezett, pár napja lehet tudni, hogy jönnek eljátszani az első nagylemezüket, de a többi névvel sincs semmi probléma. Igen, nincs közte metál, de ezt a dolgot a Szigettel kapcsolatban már el lehet engedni. Ezt leszámítva viszont elég erős ez így, hiába, hogy több visszatérő van. Még a Gossip Girl egyik főszereplője, a szende kislány alakításával ellentétben a zenekar élén igazi lotyóként viselkedő Taylor Momsen zenekara, a Pretty Reckless is fellép a Szigeten. De a kifinomult zenei ízléssel rendelkezők olyanoknak is nagyon örülhetnek, mint a Jagwar Ma, a Metronomy, Flume vagy a Cashmere Cat. Egyedül Jamie Cullum mutat itt idegenül, de a ő meg akkora show-t pakol a könnyen emészthető dzsesszműsora köré, hogy tényleg érdemes megnézni.


fesztivál sziget hír



2017.01.25. 11:18 – dankógábor

Menyhárt Jenőn kívül mindenki kiszállt az Európa Kiadóból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kiszállt ez Európa Kiadóból Másik János, Kirschner Péter, Gyenge Lajos, Darvas Benedek és Winterverber Csaba. Magyarán Menyhárt Jenő énekes jelenleg egyedül alkotja a zenekart. Menyhárt közleménye kedden jelent meg az Európa Kiadó Facebook-oldalán, ebben elmondja a tényeket, megköszöni a munkát a többieknek, és sok sikert kíván nekik, illetve elmondja hogy tavasszal már egy új felállással koncertezik a csapat, akik már próbálnak. A válás okairól Kirschner Péter gitáros nyilatkozatából lehet többet megtudni. Leírja, hogy az elmúlt évek során eltávolodtak egymástól, és hogy az új dalok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A gitáros személy szerint nem is elégedett az új lemezzel, és ezzel a többi távozó tag is ugyanígy van. Szerinte nélküle, és Másik János nélkül elképzelhetetlen az Európa Kiadó, de ezt majd a jövő eldönti. A jövőt pedig Tóth Spenót Zoltán (Puszi, Csókolom) világítja meg picit egy kommentben, amiből kiderül, hogy ő lesz a basszusgitáros, Bujdosó János pedig a gitáros. Valamint az is kiderül, hogy Menyhárt már novemberben új gitárost keresett, aminek viszont a pár hete készült interjúnkban sem volt még semmi jele.


pop rock hír európa kiadó



süti beállítások módosítása