2018.01.26. 10:11 – sz.ági.

A film, ami tuti klasszikus lesz - A három óriásplakát Ebbing határában című filmről

3oriasplakat.jpg

Lehet, hogy túlzás januárban olyat kijelenti, hogy elkészült az év legjobb filmje, de mégis könnyeden tesszük meg és a hét Oscar-jelölés is ezt bizonyítja. Martin McDonagh legújabb drámája az egyik kezével a torkodat fojtogatja, a másikkal meg a könnyeidet törölgeti, miközben még ahhoz is van pofája, hogy őszintén megnevettessen.

Martin McDonagh az a fajta európai rendező, aki az Erőszakikkal és a Hét pszichopatával tűpontosan jellemezte a maga stílusát: fekete humorba mártott, jól megírt történetek, ólomsúlyú emberi drámával keverve. A Három óriásplakát Ebbing határábannal elérte a csúcsot. A film úgy drámai, hogy mentes a színpadi jelenetektől, úgy vicces, hogy nem is poénokat mond, úgy emberi, hogy mindenki embertelen benne és úgy szól az életről, hogy közben meg akarunk halni. Csak ilyen túlzott jelzőkkel lehet jellemezni minden mozzanatát, pedig iszonyat hétköznapi, az utca emberivel, ösztönös érzésekkel, mint a bosszú meg a kicsinyeskedés és bár még csak nem is utal arra a film magatartása, hogy csavarokat tartalmazna, a legváratlanabb helyzetekben lep meg és olyan plot-twistekkel, hogy hirtelen azt sem tudjuk mit kell érezni, annyira nem térünk magunkhoz. Aztán a következő pillanatban már világos, amikor az agyból az infó leér az ember szívéig és ott elkezdi megdolgozni az történéseket, akkor már végünk, a film irányít minket, teljesen belénk mászik. Miközben minden ami történik teljesen abszurd, de úgy, hogy mégis logikus. Kivéve az élet, az egyáltalán nem az. Semmi logikus nincs abban, hogy egy kamaszlányt brutálisan megerőszakolnak és meggyilkolnak, abban sincs semmi logika, hogy ezt az anyjának (Frances McDormand) hogyan kellene feldolgozni és nem is lesz ésszerű amit csinál, de jobb ötletünk nekünk se lenne. Az anya ugyanis kibérel egy elhagyott út mellett három óriásplakátot, amin a helyi kisváros seriffjének (Woody Harrelson) a figyelmét hívja fel arra, hogy kurvára nem szolgált még semmi eredménnyel az a bizonyos igazságszolgáltatás a nyomozást illetően. Pedig az anya azt akar, igazságot, de nem egyetemes igazságot, hanem azt a teljesen öncélút, ami csak őt egy pillanatra megnyugtatná és amivel addig is le tudná kötni a gondolatait. Nem a világot akarja jobbá tenni, hiszen az egy szar hely, ezt a város összes lakója tudja, de még sincs senkinek kedve vagy ideje önsajnáltatni, mindenki csak túl akar lenni a rossz dolgokon és addig is valami pótcselekvésben kiélni magát, hogy teljen az idő. A bosszú a válasz ilyenkor; nem jó, nem rossz, de teljesen logikus.

Aztán egy kicsit minden történik és mégis semmi. Ezt mutatja be rendkívül jól ez a film, amihez nem csak azért van akkorra tehetsége, mert hibátlanok a színészei, hanem mert a karakterek is olyan komplexek, annyira kegyetlenek és annyira kegyetlen amin keresztülmentek és olyan maró a humoruk és látszik, hogy volt nekik már bőven felfoghatatlan boldogság is a zsebükben és nehéz egyszerre nem azonosulni senkivel, aztán meg mindenkivel. Az amúgy olyan könnyen véleményt mondó embereket egészen lazán szorítja a sarokba és a legelemibb fegyverét veszi el a nézőtől a film, méghozzá azt, hogy ítéletet mondjon bárki fölött. A viszonyrendszerek, a párbeszédek és minden mozdulat olyan pontosan van megírva, hogy semmi hiányérzete nem marad az embernek. Nagyon jó arányérzékkel dolgozik a film és nem csak az kiszámíthatatlan ami történik benne, hanem néha az is ugyanolyan meglepő tud lenni, hogy nem történik semmi.

Frances McDormand, Woody Harrelson, Sam Rockwell, de még Peter Dinklage is a csúcson van a szerepekben. Nem csoda, hogy az első három név ott is van az Oscar-jelöltek közt. Arra már nem is marad idő, hogy azon ámuldozzunk, mennyire jól válogatták össze a zenét és milyen ügyesek benne a képek.

A Három óriásplakát Ebbing határában egészen biztosan klasszikus lesz és nem lesz elég egyszer látni. Olyan lesz, amit időről időre újra megnéz az ember, ha jó filmmel akarja tölteni az estét. Ezen a mozin lehet hangosan röhögni, halkan sírni és a végén, egészen abszurd módon, mégis valami őrült megnyugvást találni.


filmkritika



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.