Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Bár az öt Oscar-jelölésből egyet sem sikerült díjra váltani, attól még a Lady Bird fontos film, mert megmutatja, hogy túl heves mozdulatok nélkül is lehet drámait alkotni, ha kellő bájjal kezelük egy coming-of-age típusú filmet.
Greta Grewing könnyen felismerhető az indie-típusú filmjeiről. A Frances Ha, amelyet ő írt és főszerepelt, egy generációs korszakalkotás volt, melyet Noah Baumbach rendezett, akivel Grewing a való életben is egy párt alkot. A Lady Bird esetében azonban nem engedte át a rendezést, mert ez a sztori annyira a saját tapasztalatian alapult, ami egyszerre tud könnyed és kőkemény lenni, pont mint a kamaszkor. A független-film hangulat itt is jelen van, nincsen durva story-line, csak a szokásos kamaszos filozofálgatás és önmagunk megismerése, felismerése, megalkotása majd mindennek a folyamatos megkérdőjelezése és rácsodálkozni vagy ráunni tizenévesen az életre, meg a szülőhelyünkre, majd feszegetni kicsit a határokat és a szülőkön keresztül magunkba nézni. Ennyi akar lenni a Lady Bird, aminek főszereplőjét Saorie Ronan alakítja, aki Sacramentoban él és alig várja, hogy mi fog történni vele, ha vége a középiskolás éveknek. New Yorkba akar iskolába járni, ami persze anyagi csődbe vinné a családját, de előtte még a szüzességét is el kell vesztenie, meg kell tanulnia, hogy bár nagyon menő az iskola legcsinosabb csajával haverkodni, lehet, hogy az közel nem annyira kielégítő, mint a már régóta tartó barátsága egy másik lánnyal. Mindez ráadásul a 2000-es évek elején játszódik, ami egy teljesen más közegbe visz minket, hiába nem volt olyan régen. De itt még nincs mindenkinek mobilja és hülye színűek a körömlakkok meg a hajfestékek. Lady Bird könnyeden lázad és nagyon őszintén. Egyházi iskolában tanul, de ettől még nem lesz egy másik véglet, mint ami ilyenkor jellemző és szerencsére nem lovagolja meg a film a könnyen kiaknázható fölösleges konfliktusokat. Az apácáknak van humoruk és segíteni szeretnének a lánynak és ő ezért hálás is lesz nekik, de ettől még egy lázadó kamasz marad. Rengeteg fontos pillanat, mozzanat és rádöbbenés van a filmben, amiken úgy szökken végig a rendező, mintha egy aszfaltra krétával felfestett ugróiskolában lépkednénk, miközben Grewingra jellemzően nagyon húsbavágó monológokat kapunk a figyelemről, a szeretetről, a kiábrándító első szex keserű romantikájáról és a szüleinkkel való kínos beszélgetésekről.
A film nagy fókuszt helyez az anya-lánya kapcsolatra, először konkrétan csak erről is szólt a forgatókönyv, amit aztán lerövidítettek és nem is volt baj, mert bár fontos aspektus ez, ennél sokkal töményebb a tinédzserkor.
Ha az Oscar nem is lett meg, Golden Globe-díjat ért a film, ami nagyban köszönhető a rendezőn kívül a mindössze 24 éves Saorie Ronannak, akinek amúgy már három Oscar-jelölése volt. Nem a semmiből jött ő, hiszen fontos szerepeket játszott a Komfortos mennyországban, a Hannában és A Grand Budapest Hotelben is. Timothée Chalamet neve az elmúlt évben lett szuper-fontos, hiszen ő a Call Me By Your Name hihetetlenül kitűnő főszereplője, de itt sajnos csak egy kisebb szerep jutott neki.
A Lady Bird egy picit úgy csinál, mintha egy átlagos lányról szólna és nem is derül ki, hogy a főszereplő átlagon felüli lenne, cserébe eltörli ezt az egész fogalmat és mindenkinek ad egy töredéket magából a film. Nosztalgikus hangulatba kerget, nevetünk a kamaszos öntudatán, amivel mi is rendelkeztünk, újra fellázad az emlék, hogy milyen érzés volt kikerülni a családi fészekből, amit tudtunk utálni, de mégis szeretünk oda visszajárni. Emiatt lehetünk hálásak a Lady Birdnek, mert ha jó pillanatunkban kap el, akkor olyan sétára hív a saját múltunkba, ahol még tényleg őszinte volt a mosoly egy mély barátságban és kegyetlen minden könny az első szerelmekben.
