2018.04.08. 19:00 – Lángoló Gitárok

Füstölős stoner - Az első új dal a Red Swamp második lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

red_swamp_1.jpg

A napokban jelenik meg a budapesti Red Swamp második albuma, a Desertdrive. A stoner / sludge csapat első lemeze, a Tiszassipi még 2016 nyarán jött ki, és azóta, ahogy ők fogalmaznak, már jó sok pipába beszáradt a kender. A csapat háza táján is történtek változások, mióta legutóbb írtunk róluk, úgyhogy az idei anyag sok szempontból jelent majd új fejezetet számukra. A Desertdrive felvezetőjeként kihozott új dal valószínűleg már első hallásra meggyőző lesz a stílus kedvelőinek, hiszen négyökrös szekérként húznak benne a riffek. A Queen of the Dirt elsőként itt, a Lángoló Gitárokon hallgatható meg.

A zenekar - mely egyébként nem a vörösiszap katasztrófáról kapta a nevét - banda bemutatkozó albumát kifejezetten jó visszhang övezte, tavaly nyár elején pedig láthattuk őket felszabadultan zúzni a Clutch előtt. Az új anyag teljesen véletlenül, de stílszerűen április 20-án (4.20) jelenik meg, és aki tudja, hogy ez a dátum mire utal, nem is csodálkozhat azon, miért mondják a fiúk, hogy nyolc füstös szerzemény került fel rá.

A most debütáló Queen of the Dirt nem lesz ismeretlen azoknak, akik az utóbbi időben voltak Red Swamp-koncerten, hiszen “Stoner” munkacímmel már felbukkant párszor a zenekar repertoárjában. A dalt, amely témáját tekintve egyszerre szerelmes szám és pánikroham-útikalauz, a tavaly őszi turné állomásain csiszolták véglegesre. A zenekar úgy érzi, sokkal jobban kiteljesedtek az új dalokban: a faltól-falig súlyt átgondoltabb riffek és témák tömege helyettesíti úgy, hogy közben a keménységet sem áldozzák fel.

Nem szeretnénk klisékkel élni: életünk legbüdösebb lemezét készítettük el. A durva részek még durvábbak, a dallamos témák még dallamosabbak lettek, és mindenki fejszével szabott kockásinget fog szarni tőle. Már a demózás fázisában kiderült, hogy erre az albumra olyan dobos kell, aki jóban van a duplázójával, így Veress Márton (Aelonia, ex-Pokolgép/-Armageddon) játszotta fel az anyagot, és a lemezbemutató turnén is ő fogja ütni a bőröket.

A Hangfoglaló (korábban Cseh Tamás) Program támogatottjaként az új albumot állami hozzájárulással készítette el a csapat, amit ezúttal is szeretnének megköszönni a zsűrinek, a program kitalálóinak és üzemeltetőinek, valamint az olvasók, és nem utolsósorban önmaguk adóforintjainak. Ezek után nincs más hátra, hallgassátok meg mai premierünk tárgyát! 

A lemezbemutató koncert április 27-én az Akvárium Klub KisHall-jában lesz, a méltán népszerű görög 1000mods előtt, az A38 szervezésében. A lemezbemutatót egy teljes turné is követi, amelynek során több vidéki városba is eljut a zenekar. A turnéról és az új lemezről további információk a Red Swamp Facebook-oldalán és a Bandcampen.


budapest premier magyar hír stoner sludge új dal red swamp hangfoglaló program



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása