2018.04.17. 17:24 – Lángoló

A Diósgyőri Popfesztivál 45. évfordulójára emlékeznek Miskolcon

Egy soha be nem mutatott filmet is levetítenek a fesztiválról

7mj_2571fs.jpg

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház a magyar rock hőskorának legendás helyszíne volt Miskolcon, amely tizenhét év zárva tartás után 2007-ben nyitotta meg ismét kapuit, immár felújított formában. A patinás műemlék kúriában, egy védett park közepében található intézmény a Gárdonyi Park idei szezonját e hét pénteken nyitja egy különleges koncerttel, melyen Török Ádám és a Mini közreműködik, valamint egy igazi kuriózumnak tekinthető film is levetítésre kerül. További információk a hajtás után!

Török Ádám és zenekara a tavaly júniusi Operafesztiválon koncertezett egy Bartók műsorral. Most április 20-án a Gárdonyi parkot nyitják fellépésükkel, melynek előzenekara a miskolci B3 Blues Project lesz. A Mini a mára már legendássá vált Diósgyőri Popfesztiválon is fellépett 1973-ben, így több mint stílszerű, hogy a rendezvény 45. évfordulóján visszatérnek Miskolcra.

A Diósgyőri Popfesztivál az első ilyen jellegű rendezvény volt Magyarországon, ráadásul azért szövetkezett akkor a szakma, hogy a fesztivál teljes bevételét a Gárdonyi parkszínpad kialakítására fordítsák. A rendezők most megnyitják a “nosztalgia útvonalat” is, tehát a bejárat, hátul a patakon keresztül, a kishídon nyitva lesz.  

Török Ádámot, a magyar progresszív, dzsesszrock műfaj kiemelkedő alakját 1968-ban szippantotta be a nyiladozó beat-rock élet, egy évvel később Závodi Jánossal megalakították a Minit, ahol az éneklés mellett a fuvolát választja hangszeréül. Később Papp Gyula billentyűs belépésével, valamint Nagy István basszusgitáros és Németh „Nemecsek” Tamás dobos csatlakozásával kialakul az együttes „aranykorszakát” jelentő formáció, ekkor születnek az olyan emblematikus szerzeményeik, mint a Kereszteslovag, a Gőzhajó, vagy a Vissza a városba.

Pár évvel később, 1978-ban jött el az az idő, amikorra az akkori felállású, Németh Károly billentyűssel, Németh Alajos basszusgitárossal, valamint Balogh „Szivacs” Jenő dobossal kiegészült felállás végre albumtulajdonosnak mondhatta magát. A Vissza a városba albumot 1983-ig bezárólag még három kiadvány - Úton a Föld felé, Koncert, Dzsungel - követte, ám az igényes jazz rock népszerűsége akkorra kissé már visszaesett. A váltakozó sikerű, külföldi turnékkal is tűzdelt évtized után 1991-ben Török Ádám a Magyarországon épp meghonosodó blues műfaj híve és követője lett, ezt a vonalat később a RABB elnevezésű formáció élén vitte sikerre, melynek hosszú éveken át tagja volt, Kerékgyártó Füles István, az azóta sajnálatosan elhunyt, legendás miskolci zenész is. 

A frenetikus sikerű budapesti „Török Ádám és a Mini 70/50” előadása után, az országjáró turné állomásain a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett előadóművész mellett olyan egykori és jelenlegi Mini-tagok valamint vendégek szerepelnek, mint Papp Gyula és Németh Károly billentyűsök, Nagy István basszusgitáros, Tóth „Diza” Dénes dobos, ütőhangszeres, Kézdy Luca hegedűs, valamint egy fiatal, tehetséges blues gitáros, Fehér Ádám.

Az este másik különlegessége egy film megkésett ősbemutatója lesz. Az 1973-as Diósgyőri Popfesztiválon egy egyetemi filmes csapat is forgatott, de az anyagot sehol nem mutatták be azóta. A szervezőknek ezt most sikerült megszerezniük, és természetesen nem is hagyják tovább a fiókban porosodni. A film vetítése a Mini koncertje után veszi kezdetét, amit a fellépőkkel közösen tekinthet meg a közönség, utána pedig dedikálásra is lesz lehetőség. A rendezvény díszvendége Kuruc Attila, az 1973-as fesztivál egyik szervezője lesz.

Jegyek kaphatók a Miskolci Kulturális Központ központi jegyirodájában (Miskolc, Rákóczi u. 2.), az Ifjúsági Házban, a rendezvény napján a helyszínen, valamint online az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, és a JEGY.HU-n.

További információk a koncert Facebook-eseményén


mini jazz programajánló rock koncert hír miskolc török ádám gárdonyi park



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.