2018.04.21. 18:00 – Gnosis

Same in english - Massza-dal- és klippremier

Lángoló Premier

massza_mu_oterem_fehe_urha_utte_ur2_preview.jpeg

"Massza meg!" - kiáltottunk fel ijedtünkben, ugyanis tavaly megjelent egy klassz album Full Szervíz címmel a Masszától és mi alig írtunk erről. De most mindent pótolunk a kattintás után, az apropó pedig egy új klip, ami az említett lemezhez készült és van szerencsénk bemutatni nektek.

A budapesti Massza zenekar prológusában egy hobbi zenekar nyitja a történetet, amit Szamosközi Zoltán és Bánhegyi Tamás alapított. Ebből a formációból egy tagcserét követően került a bandába Müller Máté és 2015 szeptemberében megalakult a mai felállással ismert rocktrió. Közös rajongásuk a 60-70-80-as évek rockzenei világa iránt olajozottá tette a dalszerzést. Az említett korszakok hangzása és a pörgős, zabolátlan, vágtázó, balhés habitus hozta létre a Massza stílusát. Ennek eredménye lett a 2016-ban megjelent bemutatkozó Maradvány című EP-jük három dallal. Szintén ebben az évben májusban elindultak az Éter tehetségkutatón, ahol a döntőig zenélték magukat. Ezt követően felléptek a Sziget Fesztiválon, illetve bekerültek a Cseh Tamás Program 2016-ban indult zenekarai közé. A program segítségével, és majd fél évnyi szorgos, kreatív munkával 2017 május végére elkészítették első nagylemezüket.

 "Olyan zenét akartunk csinálni ami mindhármunk személyiségét tükrözi, és úgy érezzük ez 100%-ig sikerült is.” A 11 karcos, harapós dalt tartalmazó lemez címéhez - Full Szervíz - egy 90-es években futó hangalámondásos pornófilm adta az ihletet.

A dal első gondolatai, és végül annak témája, két nagyon hosszasan átbulizott és mámoros éjszakán át születtek meg. Egy könnyű nyári szerelemről szól, és arról, hogy mennyivel egyszerűbb angolul nyomni a rossz dumát. A zenekar számára igen emlékezetes esték ezek, ugyan is valahonnan innen kezdjük az igazi Massza időszámítást. Ennél részletesebben nem szeretnénk mesélni a történtekről, de talán a dal sorai majd megteszik
ezt helyettünk.


rock klippremier Massza



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.