2018.05.03. 18:00 – Lángoló

On My Own - Itt a Bluebay Foxes új videója

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

the_bluebay_foxes.jpg

A brit gitárzenét és Amerika déli államaiból származó rockzenét vegyítő The Bluebay Foxes március végén egy ötállomásos erdélyi turnén járt az Ivan and the Parazollal és április 8-án a Kensington előzenekaraként lépett fel a Barba Negrában. Május 10-én 2 éves születésnapját ünnepli a zenekar a Kuplungban, vendégekkel és egyéb újdonságokkal. Ennek apropóján most itt az On My Own című daluk klipesített változata, amit a Lángoló olvasói láthatnak először. (Fotó: Emil Chalhoub)

Az On My Own minden koncertünk egyik fontos pontja, kicsit elüt a többi számtól és felkapják rá az emberek a fejüket. Sok koncertünk után jöttek oda megkérdezni, hogy mi volt az a szám. Március végén az Ivan and the Parazol elvitt minket előzenekarként egy ötállomásos erdélyi turnéra. Imádtuk azt az öt napot és mindig is akartunk egy élő koncertes klipet és tudtuk, hogy ezt a számot kell választanunk.

Ez a dal az idén készülő nagylemezük előfutára. A felvételeket Ligeti Gyuri producerkedésével készítették, ami teljesen kimozgatta őket a komfortzónájukból.

Nagyon jó volt együtt dolgozni és várjuk már, hogy nekilássunk a nagylemez munkálatainak.

A videót Bátori Gábor Jim, Sinco készítette, akivel gyakran dolgoztak együtt eddig is, de egyértelmű volt, hogy ezt a klipet vele szeretnék csinálni.

A zenekar most kétéves és a tagok azt gondolták, hogy egy születésnapi koncerttel zárják a klubszezont és kezdjék el a fesztiválszezont.

Lázasan készülünk a május 10-i estére, ezért hoztuk ki az On My Own-t, lesz sosem hallott új szám,  két nagyon jó előzenekar, kiplakátoltuk Budapestet és minden adott hozzá, hogy egy hatalmas esténk legyen.


premier rock hír the bluebay foxes



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása