2018.05.05. 11:00 – Lángoló

Antique - Itt a Lost Continent új EP-je

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lc_live.JPG

A budapesti Lost Continent az elmúlt hozzávetőlegesen két év során, bár számos koncerten megfordult, új anyaggal mégsem halmozta el hallgatóit. Ez persze nem azt jelentette, hogy modern metálzenekar tétlenkedett volna, hiszen két dalt is kiadtak, melyek közül az egyikre (Rusty Casket) videó klip, a másikra (Napravágyó) pedig szöveges videó is készült, de terjedelem tekintetében ez az itt bemutatkozó EP megjelenése a következő mérföldkő.

Az EP az Antikque címet kapta mely magáért beszél. A zenekar ezzel szeretne egy nagyjából ötéves periódust lezárni, valamivel modernebb vizek felé evezni és egy kicsit finomítani a stílusán, az aktuális tagok és hallgatók szája íze szerint.

- fejtette ki Madaras János, a zenekar csellistája. Ezen a kislemezen összesen hat dal hallható, melyek közé bekerült a fent említett két szám is, valamint továbbiakkal bővül. A zenekar elég nagy hangsúlyt fektetett a dalszövegek nyelvére, hiszen magyarul és angolul is énekelnek a lemezen. Madaras egyébként azt is elárulta, hogy már gőzerővel folynak a munkálatok a következő nagylemezhez is. Az Antique EP élő bemutatója május 11-én lesz a Legionfest keretei közt a Dürer Kertben.


premier metál hír lost continent



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása