2018.05.08. 11:59 – Nihil_AK

A Guns N' Roses lehagyta az Appetite újrakiadásáról a One in a Milliont

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gnr_l_l.jpg

Pár napja már minden információ elérhetővé vált a Guns N' Roses klasszikus első albuma, az Appetite For Destruction Locked & Loaded fedőnevű, bónuszok terén szinte megfejelhetetlenül csúcsra járatott újrakiadásáról. A mostani változat tartalmazza az 1988-as GNR Lies EP-t is, ugyanakkor, ahogy ezt több sajtóorgánum kiszúrta már, a megjelenése idején kisebbfajta vihart kavart One in a Milliont lehagyták róla.

A One in a Million legalább olyan, ha nem nagyobb felháborodást váltott ki annak idején, mint pár évvel később a Spaghetti Incident? feldolgozásalbumon megjelent Look at Your Game, Girl, Axl kedves kis meglepetésdala, melyet eredetileg a közelmúltban elhunyt Charles Manson írt.

A One in a Milliont megjelenése idekén sokan rasszistának és homofóbnak találták, nem minden ok nélkül, hiszen olyan, akár szándékosan is félreérthető sorok találhatók benne, mint például "rendőrök és niggerek, tűnjetek az utamból", vagy az a versszak, amely szerint a bevándorlók és köcsögök azért jönnek az országba, hogy valamiféle mini-Iránná változtassák, és betegségeket terjesszenek.

Axl egy korabeli interjúban így beszélt a dalról:

Miért van az, hogy a feketék hívhatják egymást niggernek, de ha egy fehér srác teszi ezt, akkor egyből balhé van belőle? Ki nem állhatom, ha bármilyen módon korlátoznak. Nem szeretem, amikor megmondják nekem, mit mondhatok és mit nem. Azért használtam a "nigger" szót, mert ez egy olyan kifejezés, ami számomra olyasvalakit ír le, aki problémát okoz az életedben. A "nigger" szó nem feltétlenül jelent feketét.

Később, 1992-ben a Rolling Stone magazinnak azt nyilatkozta, hogy "fel volt baszódva amiatt, hogy néhány fekete megpróbálta kirabolni", és az említett sorok kifejezetten ezeknek az embereknek szóltak, illetve a dal egy eszköz volt arra, hogy kiengedje a dühét, amit az okozott,hogy effajta szituációkban sebezhetőnek érezte magát. Persze megint máskor beszélt arról is, hogy csak West Arkeent - a Guns N' Roses zenekari barátja, több daluk társszerzője, 1997-ben hunyt el drogtúladagolásban - akarta viccből csesztetni a dal egyes részeivel.

Egy biztos, ahogy a róla szóló nyilatkozatok, úgy a maga a One in a Million is kissé ellentmondásos, annyira tehát nem meglepő, hogy a zenekar inkább megspórolta az újabb szalagcímeket, ha netán valaki pont ezt a számot találná a legérdekesebbnek a most megjelentetett összesen hetvenháromból, melyek közül 49 amúgy korábban kiadatlan felvétel. Más kérdés, hogy így meg azzal kerülnek a címlapra, hogy lehagyták. Bizony, a rocksztárok élete is lehet nehéz. 


rock újrakiadás hír guns n roses polkorrektség hard rock



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása