2018.06.27. 10:35 – Kovács.Attila

Az underground igenis él – Interjú a pozvakowskival

pozva_20180513_instant_toth_masa007.jpg

Május közepén a pozvakowski olyan dologra adta a fejét, amit már nagyon régóta nem csinált magyar zenekar. Összehoztak egy, a szó klasszikus értelmében turnénak nevezhető koncertsorozatot, amelynek során pihenőnap nélkül végigmentek az ország kilenc városán, Győrtől egészen Pécsig. A gesztusnak sem utolsó kezdeményezés olyannyira szimpatikus volt számomra, hogy természetesen meg is néztem az egyik koncertet. Amikor kiderült, hogy a zenekar másokkal is szívesen megosztaná a kilenc nap tapasztalatait, a legnagyobb örömmel készítettem el a most következő interjút. (Koncertfotók: Jäger Ádám, Tóth Masa)

Hogy jött az ötlet, hogy egy ilyen, mostanában formabontónak számító turnéra induljatok?

Zsombor (dob): Tizennyolc éve van együtt a zenekar, ebből legalább tizenhatot végigkoncerteztünk. Persze nem egyfolytában, voltak hosszabb-rövidebb körök, viszont alapvetően mindig külföld felé vettük az irányt. 2003-ban csináltuk az első tíznapos európai karikát, azóta hosszabb turnéink csak külföldön voltak. Tavaly jött az ötlet, hogy mi lenne, ha itthon is csinálnánk egy hasonlót.

Ádám (gitár): Mikor külföldön voltunk, soha nem tűnt fel, hogy hétköznapokon játszunk, minden napot úgy éltük meg, mintha hétvége lenne, ugyanúgy jöttek az emberek a koncertekre. Emiatt találtuk ki, hogy miért ne lehetne ezt Magyarországon is, hiszen évek óta nem csinálja senki. Én még emlékszem arra, mikor a kilencvenes évek elején a Sex Action, a Pál Utcai Fiúk és megannyi magyar zenekar turnézott, úgy, hogy minden este játszottak a hazai klubokban. Aztán sajnos ez eltűnt. Úgy gondoltuk, ideje, hogy szakítsunk egy kicsit a hagyományokkal, és ne külföldre menjünk, hanem itthon csináljunk meg egy ilyen kört.

Mennyi szervezéssel járt ez?

Ádám: Dolgoztunk rajta, de nagyon gyorsan összejött a dolog. Mint kiderült, Magyarországon vannak európai szintű klubok, akár kisebbek, akár nagyobbak, amik lehetnének külföldön is. Nagyon pozitívan fogadta mindenki a turné ötletét is. Most már inkább az a kérdőjel bennünk, hogy mások miért nem csinálják ezt.

Zsombor: Korábban mi is szkeptikusan tekintettünk a hazai helyzetre, nekünk is nagy felfedezés volt, hogy tényleg vannak itthon jó koncerthelyek. A turné kilenc állomása közül a maga nemében mind a kilenc, a kis kluboktól a művházakig, simán megállnák a helyüket bárhol Európában.

Miért nincsenek turnék manapság? Én azt hallom leginkább, hogy a vidéki városokban egyre kevesebb a fiatal, és az elvándorlás miatt egyre kockázatosabb egy-egy koncert megszervezése a zenekaroknak. Viszont ha egyre kevesebb esemény van, akkor egyre több fiatal vándorol majd el az ingerszegény környezetből, szóval ez végül is egy öngerjesztő folyamat…

Ádám: Pontosan! Ez volt az elsődleges szempont, hogy valami kezdődjön el. Minden helyen elmondták, hogy tök jó lenne, ha jönnének más zenekarok is. Miskolcon a Tinta, ahol játszottunk, egy olyan hely, ahol hazai zenekarok szinte alig fordulnak meg. Azt mondja az ottani szervező, Bence, hogy nála már játszottak ausztrálok, németek, amerikaiak, skandinávok. Megtalálják az interneten, és szívesen jönnek akár hétköznap is, de magyarok nagyon ritkán bukkannak fel.

Zsombor: Számunkra pont a miskolci történet volt egy igazi hurrá-élmény. Gyakorlatilag egy szobában játszottunk, és hát nyilván nem sok ember fér be egy nappali méretű terembe, ahová még az összes cájgot is bepakoltuk, erősítőkkel, vetítőgépekkel, tényleg nem spóroltunk ki semmit. De az a körülbelül negyven ember, aki eljött, igazán ott volt: nyitott szemmel, nyitott füllel beleállt, és utána tök hálás volt mindenki. Persze mi is felspannolt hangulatban voltunk, hogy hétfőn Miskolcon – ahol korábban soha nem játszottunk - egy teljesen működőképes, nagy energiákat megmozgató koncertet sikerült összehozni.

20180515_000634_2.jpg

Az tűnt fel aznap este, hogy a régi underground arcok mellett számomra meglepő módon legalább egy generációval fiatalabbak is voltak a bulin. Szerintetek a turné gesztusértéke is szimpatikussá tette a kezdeményezést az embereknek?

Sebestyén (basszusgitár): Igen, abszolút. Konkrétan minden helyen alig várták, hogy megérkezzünk. A helyszínek, meg a szervezők, meg egyáltalán mindenki a maximumot nyújtotta a lehetőségekhez képest.

Ádám: Pont ebben hasonlított egy külföldi turnéra.

Zsombor: Három tényezőben csúcsosodik ki az egész: vannak helyek és szervezők, akik ezt nagyon lelkesen csinálják. Van adott esetben egy zenekar, most például mi, akik boldogok, ha játszhatnak. És van a közönség, aki koncertre jár, és ugyanúgy benne van ebben az egészben, ugyanúgy nyitottan áll hozzá. Ha megvan ez a három dolog, már nem működhet rosszul a történet.

Ádám: Ahogy te is mondtad, hogy Miskolcon is ott van egy régi underground kör, legyen az akár csak harminc-negyven ember. Ez ugyanúgy megvan minden városban. Nekik csak oda kell vinni a koncertet. Innentől fogva az a nagy kérdés, hogy más zenekarok ezt miért nem teszik meg. Vannak nálunk sokkal nagyobb nevek, akik biztonsággal elmehetnek koncertezni úgy, hogy arra bejön ötven-hatvan ember minden este. És ha ott van ötven-hatvan ember a koncerten, az semmiféle kockázatot nem jelent, ha valaki az anyagiak miatt aggódna. Turnézni anyagilag nem kockázatos. Egy koncertre elmenni Miskolcra vagy Debrecenbe, az kockázatos. Ezért kell turnét csinálni, mert lecsökkennek a napi kiadásaid már csak azáltal is, hogy úton vagy. A költségeket meg könnyű kihozni akár még a kisebb bevételekből is így. Nem akarunk titkot csinálni ebből, mi a végén abszolút nyereséggel zártuk a magyar turnét.

Sebestyén: Minden turnénak van egyfajta anyagi kockázata, de a mi szintünkön teljesen jól működött. Pozitívan zártuk az egészet, a merch elképesztően jól fogyott. Az emberek eljöttek, jól érezték magukat és támogatták a zenekart azzal, hogy vettek egy CD-t, vagy egy-két pólót, bakelitet, bármit, és azzal nagyjából már rendben is voltunk.

Szóval szerintetek, ha nem arról szól a sztori, hogy – talán Lovasi András fogalmazott így egy interjújában – a péntek-szombati berúgás hangkulisszájává avanzsál egy koncert, abban a pillanatban a közönség is aktívabbá válik, hiszen a maga a zene kerül fókuszba? 

Ádám: Így volt, igen. Teljesen kitapintható volt bárhol. Ha örömmel teszi a dolgát a színpadon a zenekar, utána a közönség úgy érzi, hogy szívesen támogatja őket azzal, hogy vesz egy pólót, vesz egy jelvényt, vagy egy matricát, amit kiragaszt a kolesz vécéjébe. Ezzel minket segítenek. Ez a támogató hozzáállás nagyon lelkesítő, úgyhogy rengeteg pozitív élménnyel jöttünk haza.

Például?  

Ádám: Például jó, ha tudja mindenki, hogy a teljes infrastruktúra rendelkezésre áll. A pécsi klubban ott van a szállás, Miskolcon szintén, és alapvetően a maguk módján európai színvonalat képviselnek a klubok. Persze itt most undergroundról beszélünk természetesen, ahol az a mentalitás, hogy megérkezünk, iszunk pár sört, lejátsszuk a koncertet, iszunk még pár sört, közben eladunk pár CD-t, aztán alszunk ahol tudunk, vagy ahol van hely. Ezúttal nem volt olyan, hogy a komfortérzetünket bármi csorbította volna.

Zsombor: És mondjuk a szervezők részéről sem merült fel, hogy na jó, akkor oldjátok meg, ahol tudjátok. Mindenhol nagyon szívélyes vendéglátásban volt részünk. Ráadásul a pozvakowski nem csak hangszeresekből áll, van rengeteg vetítőgépünk is. Ezeknek a szállítása, ki-be pakolása nemcsak a zenekarra ró terhet, de gyakran a szervezők számára is matek az elhelyezésük. Ennek ellenére mindenki baromi nyitott volt, és zokszó nélkül kezelte, hogy a gépeket fel kell építeni.

Ádám: Ott is megmutatkozott az underground összetartás, amikor három-négy nappal a turné előtt visszamondták a székesfehérvári koncertünket, én meg kiírtam a Facebookra, hogy egy tálca sörért megyünk, játszunk bárhol. Nagyjából tíz perc telt bele, amikor hívott a Band in the Pit zenekar egyik tagja Dunaújvárosból, hogy nekik van egy eseményük, és hogy tényleg elmegyünk-e? Ennek az lett a vége, nem tudom szofisztikáltabban mondani, hogy a valagunk is ki lett nyalva: megitattak, megetettek minket, nagy kedvességgel és hálával fogadták a zenekart. Jó közönségünk volt, ráadásul egy olyan bulin játszottunk, amit igazából nem is hirdetnek, majdhogynem egy titkos esemény, amit már nyolcadik éve szerveznek meg. Ilyen alkalmakkor tapasztaltuk meg azt, hogy igenis él, létezik az underground, csak oda kell menni.

És van még egy fontos vonatkozás. Egy amerikai, vagy bármilyen profi zenekar onnan ismerszik meg, hogy rohadt jók élőben, tudják, hogy kell megszólalniuk, hiszen van koncertrutinjuk. Nekünk is ez a fontos: minél többet játszani. A koncertrutin, meg a zenekari egység nem a próbateremből jön. Mi tizennyolc éve ugyanazzal a felállással játszunk, és ez leginkább turnén kovácsolódik össze. Abból nem lesz jól működő produkció, ha valaki nagyon sokat gyakorol, és nagy ritkán játszik egy hétvégi koncertet, magyarán csak a biztosra megy. Menni kell, játszani kell. Külföldön is ez van, mindenki játszik, és játszani kell is, mert úgy lehet kiemelkedni.

Zsombor: Ráadásul rengeteg tehetséges magyar zenekar van Magyarországon, jó hangszeresek, jó dalszerzők, úgyhogy el kell indulni.  

Egy régi vicc jut eszembe párhuzamként, hogy kicsit olyan ez, mint télen légypapírt árulni: nagy profittal nem kecsegtet, viszont nincs túl nagy konkurencia sem. Milyen elvárásokkal szálltatok be első nap a turnébuszba?

Ádám: Feltételezzük a legrosszabb esetet: kilenc napig nyaralunk különböző városokban és jól érezzük magunkat. Borítékolható volt, hogy kaland lesz, és olyan emberekkel találkozunk, akik szeretik a zenénket.

Zsombor: Az elmúlt évek alatt annyi élményünk volt, hogy nincsenek elvárásaink, amikor beülünk az autóba. Amikor nagy a szar, akkor is jó. Olyan lekvárokból kerültünk már ki az elmúlt tizennyolc év alatt, hogy az elmondhatatlan, lehet, hogy más simán feloszlott volna. Nem azt mondom, hogy nekünk nem lehet újat mutatni, de elvárások, félelmek már egyáltalán nem nincsenek. De azt, hogy ennyire jól jövünk ki az egészből, nem gondoltuk volna.

Sebestyén: Meg mire elkezdtünk volna gondolkodni, túl is voltunk Győrön, az első állomáson, ami mindig meghatározó, és már ebből látható volt, hogy ez működi fog. Pedig fogalmunk sem volt arról, hogy öt, vagy nyolc nap múlva milyen körülmények között fogunk játszani.

Esetleg ide tehetnénk egy vázlatos turnénaplót is. 

Ádám: Győrben a Dongó nevű helyen játszottunk, ami konkrétan úgy, ahogy van, egy európai színvonalú underground klub, a hozzáállás, a hangosítás, vagy a vendégszeretet terén. Ott a budapesti Oakennel játszottunk, akikkel már régóta jó kapcsolatban vagyunk, sőt, hosszú ideig közös volt a próbatermünk is.

Sebestyén: Maga az egész hely, illetve a szervező, Nagy Gyula körül egy underground közösség működik, A Beton, ami magában foglal egy próbaterem-komplexumot, illetve egy koncertszervező csapatot is. Ők vettek egy korábban kórházként funkcionáló légóhelyiséget, ahol valami harminc próbatermet alakítottak ki. Ott van ez a klub, működik, csinálják, elvileg hamarosan lesz másik koncerthelyiség is. Ez az európai underground mentalitás egyik hazai példája, hogy valaki saját energiát, pénzt fektet abba, hogy egy ilyen helyet működtessen, és felkarolja a fiatal zenekarokat.

Ádám: Másnap Dunaújvárosban körülbelül ott játszottunk, ahol a Rockmaraton szokott lenni, csak annál jóval családiasabb, zöld környezetben. Vasárnap Budapesten nagyon rosszul voltunk, mert annyira jó volt a vendéglátás, nagyjából hideg verítékkel játszottunk az Instantban, ami ha mindenki úgy akarja, kitűnő koncerthely lehet, mert teljesen alkalmas rá, csak nem feltétlenül így él az emberek fejében. Meg kell említenünk Binder Gazsit, a Cudi Purci Booking részéről, akinek ezt a dátumot köszönhetjük, velük is nagyon jó a viszonyunk, több koncertet szervezett már nekünk. Itt a Rosa Parks lépett fel velünk, nagyon régóta ismerjük őket, még Győrből, hiszen mi is onnan indultunk.

Zsombor: A hétfői miskolci buliról már sok szó esett, kedden mentünk Debrecenbe, ahol van egy Banzaj nevű programsorozat, annak a részeként léptünk fel. A helyi szervező, Bíró Kornél mögött is van már vagy harminc-negyven buli, ő elsősorban kísérleti zenei koncerteket csinál a MODEM-ben. Utána Szolnokon játszottunk a Tomi Büfében, ami gyakorlatilag egy teljesen másik dimenzió gócpontja, egy időkapu, abban az értelemben, hogy van egy kiskocsma Magyarországon, ahol napközben flip flop papucsban hallgatják a mulatós zenét a helyi arcok, esténként meg koncertek vannak, és egy rakás hazai és külföldi underground zenekar megfordul ott. Szolnok az RNR 666 csapat egyik tagjának, Csikarnak a főhadiszállása is, ők segítettek ezt a koncertet összehozni. A rendőrség sajnos aztán idő előtt véget vetett a koncertnek a hangerő miatt. Ilyen is előfordul, de nem volt feszültség, vagy probléma ebből.

Ádám: Szolnok után mentünk Békéscsabára. Ezt a koncertet a Negative Art szervezte. Eredetileg Csabagyöngye Művelődési Ház kistermében játszottunk volna, de valamilyen gikszer okán a nagytermet kaptuk meg. Ez egy óriási színházterem, hatalmas színpaddal. Itt csatlakozott hozzánk a Perihelion. Nekem személyesen a Perihelion a magyar színtérről egy nagyon fontos zenekar, komoly produkció, minden szempontból passzol is hozzánk a világlátásuk, meg az undergroundhoz való hozzáállásuk.

Ők ráadásul nem is a szokásos felállásukban játszottak, ha jól tudom.

Ádám: Magunk között csak úgy mondtuk, hogy vert seregként érkeztek, de hárman is összehozták a bulit. A dobosuk betegsége miatt Dani, a Karst dobosa ugrott be hozzájuk, és az egyik gitáros, Balázs basszusgitározott. Ennek ellenére mindenki azt mondta, és nekem is ez a véleményem, hogy ez a körülmény a koncerteken egyáltalán nem érződött. Ők is tudják, hogyan kell úrrá lenni egy ilyen problémán. Aztán mentünk tovább Szegedre, szintén velük. Ott a Grand Caféban játszottunk, amit nagyon szeretünk. Sajnos a szomszédok és a hangerő összeférhetetlenségének okán ritkulnak náluk a jövőben a koncertek. De Szegeden mindig jó játszani, az egyik kedvenc városunk. És a végén Pécs. A Szabadkikötőt szintén minden szempontból európai kulturáltságú és hozzáállású csapat működteti. Ott a Malom Fesztiválnak volt a promóbulija. Ez egy szerb rendezvény, ahol szintén játszunk majd, ők segítettek nekünk ezt a bulit leszervezni, és mi is segítettünk nekik ezzel a beharangozó koncerttel. Ez a hely is egy alulról építkező valami, ehhez képest minden a helyén van.

Zsombor: Csabának, a vetítősünknek egy akkora emelvényt építettek másodpercek alatt, amilyet még nem láttunk. Mindeközben gyerekek játszottak a játszósarokban, a hátsó stúdióhelyiségben meg épp egy hip-hop csapat rögzített anyagot.  Azt gondolom, elég izmos kis koncertet adtunk a végén, folyt a verejték - folyt a sör, igazi turnézáró koncert lett.

Mi a tanulsága ennek a kilenc napnak számotokra?

Ádám: Az, hogy egyszerűbb ez, mint az ember gondolná. Az a lényeg, hogy a kedves magyar zenekarok, nem lehet ezt szebben megfogalmazni...

...emeljék fel a seggüket?

Ádám: Pontosan így akartam mondani. Mindenki emelje fel szépen a valagát a magyar undergroundban, és menjen szépen koncertezni! Nem Budapesten kell picsogni, hogy nem lehet hová menni vidéken, mert lehet. Mi kicsi zenekar vagyunk. Ha mi találunk minden városban ötven-hatvan embert, akkor mások is fognak találni, akár százakat is.

Zsombor: Több tucat olyan hazai zenekar van, akik két-három ligával feljebb játszanak, szóval mi bőven nem mozgatjuk meg a teljes rockzenei közönséget. Mégis sikerült jó turnét összehozni. És ne értse félre senki, nem akarunk igét hirdetni, meg zászlóshajó lenni. Előttünk is volt underground, meg remélhetőleg utánunk is lesz.

Ádám: Merthogy ez a lényeg! Hogy az underground igenis él. Lehet, hogy sokan azt gondolják, hogy az embereket nem érdekli, de hát hogy a francba ne?! Érdekli őket, csak el kell menni hozzájuk, és játszani kell. Van élet Budapesten túl is.

Pont a turné alatt jelent meg egy dupla lemezetek. Zárásként erről, illetve a közeljövőbeni tervekről kérdeznék.

Ádám: Igen, épp erre a turnéra jelent meg egy dupla album, ami nagyon nagyképűen fogalmazva akár gyűjtői darabnak is nevezhető. 2007-ben, pont tíz éve jelent meg a Microtron című lemezünk, aminek nagyon sokat köszönhetünk, elég nagyot ment a honi és külföldi undergroundban is. Ennek a tízéves évfordulójára csináltunk egy különleges albumot, ami egy továbbgondolása az eredeti anyagnak, egy drone/ambient kísérleti lemez, és az Ion-os Temesvári Balival csináltuk. A turnéra kihoztunk egy dupla digipak CD-t, ami tartalmazza ezt, és az eredeti anyag remasterizált változatát. Utóbbit Fekete Szabolcs, a Nadir jelenleg Svájcban élő dobosa készítette. Így most egymás mellé lehet tenni ezt a két egybetartozó lemezt. Persze nem az a cél, hogy a régi dolgokból táplálkozzunk, de meg akartuk ünnepelni ezt az évfordulót egy ilyen specális kiadvánnyal. Nyáron lesznek koncertjeink, október 2-án pedig az UH Festen ezt a most említett drone lemezt teljes egészében előadjuk, vendégzenészekkel, sok vetítéssel, ülős változatban.

Zsombor: A következő turnét illetően is van már terv a fejünkben, bár ezúttal nem feltétlenül hazai pályában gondolkodunk. Minden szerénytelenség nélkül, maradt elképzelésünk, amivel tudunk még újat gurítani.


poszt interjú underground magyar rock noise turné pszichedelikus rock pozvakowski turnébeszámoló



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.