2018.06.28. 13:00 – Lángoló

Szeleczki Dáviddal és Lukács Lászlóval folytatja az Ozone Mama - videó a próbateremből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ozone_mama_profile_2018_debreczi_janos_gergely.jpg

Jelentős átalakulás történt a Cosmos Calling februári lemezbemutatója óta kissé csendbe burkolózó Ozone Mamában: a zenekar oszlopos tagjának számító Székely Márton énekest a közelmúltban Szeleczki Dávid (Jaggers) váltotta a fronton, a billentyűs hangszereken 2016 óta vendégként közreműködő Lukács László (maj'beszélünk) pedig állandó tagként folytatja a zenekarban.

Az ötösfogattá alakult Ozone Mama Gábor András dalszerző-gitáros vezényletével bőven behozza az idei kilométerhiányt, hiszen a csapat az év második felében nem kevesebb, mint kilenc országon keresztül mutatja be a nagylemezt. A Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program támogatásával megvalósuló európai lemezbemutató turné legtávolabbi helyszínei Svédország és Spanyolország, utóbbi ország 12 városában adnak majd koncertet.

Szeleczki Dávid első ízben július 7-én mutatkozik be Szolnokon, a budapesti közönség pedig augusztus 1-jén, a Barba Negra Trackben hallhatja majd az új felállást.

Addig is nézzetek bele a próbatermi munkálatokba:

Fotó: Debreczi János Gergely


rock hír ozone mama



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása