2018.09.21. 12:12 – Kovács.Attila

Kevesek által járt úton - A Manes új albumáról

smds_manes.jpg

A Manes egyike a tágabban vett egykori norvég színtér azon társulatainak, akik a black metalos indulás után mára komoly elektronikus zenei behatásokkal dolgozó, experimentális zenét játszó csapattá váltak. Nem túl gyakori az effajta átalakulás, ugyanakkor annál izgalmasabb, egyedibb világok alakulhatnak ki a kevesek által járt út mentén, gondolhatunk itt az Ulverre, vagy a The Third and the Mortal méltatlanul kevesek által ismert kései korszakára és a Memoirs lemezre. A Manes új albuma, a Slow Motion Death Sequence kitűnő példa arra, milyen értékek születhetnek akkor, ha egy zenekar nem szigorúan vett műfaji keretek között dolgozik, és nem is fél a saját törvényei szerint alkotni. 

Persze az új album egyáltalán nem a semmiből érkezett, hiszen a Manes nagy vonalakban ugyanezt a zenét játszotta a 2003-ban megjelent Vilosophe című, ma már az avantgard metal egyik alapvetésének tekinthető lemezén is. Ugyan a csapat pályafutása egyáltalán nem nyílegyenes, hiszen 2011 táján két évre fel is oszlottak, az azóta megjelent két stúdióalbum - How the World Came to an End (2007), Be All End All (2014), a különféle EP-ket és a tucatnyi, csak interneten publikált válogatást most nem részletezzük - többé-kevésbé ennek a koncepciónak a kiterjesztése, új elemekkel gazdagítása. Az idei anyag sem okoz csalódást.

Kétélű fegyver, ha sokféle stílus elemei keverednek egy albumon, hiszen megfelelő arányérzék és ízlés hiányában afféle zenei csalamádé lehet a végeredmény, ami ugyan parasztvakításra kitűnően alkalmas, művészi értéket azonban csak annyira hordoz, mint egy velencei tükörrel díszített szív alakú mézeskalács. Vannak viszont olyanok, akik rendelkeznek azzal a képességgel, hogy különböző dolgokból valami újat, együtt és nem egymás mellett lélegzőt hozzanak létre, és maradandót alkossanak.

A Slow Motion Death Sequence szerencsére az utóbbi kategóriába tartozik: a változatos hangszerelésű, sokféle stílusjegyet magán hordozó album dalait hallgatva egy pillanatig sem éreztem azt, hogy öncéló zenei kirakodóvásár tanúja vagyok. A kilenc szerzeményben éppúgy felfedezhetjük a különféle elektronikus, indusztriális műfajok, mint a rock és a metál hatását, de jazzes, pszichedelikus elemek is felüthetik a fejüket, akár egy dalon belül is. Itt ugyanis egyetlen hang sem cél, kizárólag eszköz az érzések közvetítésére. Így követhet egy kifejezetten mechanikus, indusztriális alapú dalt egy hétperces, lényegében végig ugyanazt az akkordkört egyre jobban kibontó, pszichedelikus rock hangulatú szerzemény, de a kilenc tétel alatt gyakorlatilag szinte bármi előfordulhat, a táncolható, sampleres alapú ritmusoktól a post rockos, torzítatlan gitárokkal előadott részekig.  

A szűk háromnegyed óra bőven rejt magában felfedeznivalót, a zenei élménynek pedig a kitűnő, letisztult, de erőteljes hangzás sem áll útjában. Mivel garantáltan mindenkinek más dal lesz a kedvence, a magam részéről csak néhány olyan momentumot említenék meg, amelyek már az első pár hallgatás után is nagy élményt jelentettek: a már említett, egészen szimpla kezdésű, gyönyörűen felépített, melankolikus Last Resort mellett hasonlóan szép pillanatokat tartogat a Building the Ship of Theseus, amelyben valahol mélyen a kései David Bowie-dalok szelleme is ott kísért, illetve a pár hangos, hipnotizáló gitárdallamra épülő, katartikus Night Vision,
amire az album egészét vokálisan is egyedülálló karakterrel felruházó Asgeir Hatlen énekes nem evilági dallami teszik fel a koronát. Ugyanakkor ahogy az igazán jó lemezek, ez az album is minden alkalommal új részletet mutat meg magából - a zenei mélység és rétegzettség lassabb avulással hálálja meg a hallgató figyelmét.  

Nyilván a Slow Motion Death Sequence nem lesz mindenki kedvence, hiszen akinek kizárólag a stabil kettőnégyre érkező jól megfogott kvinttologatás jelenti a zenét, az nem fog tudni mit kezdeni ezzel a lemezzel. Én viszont úgy gondolom, hogy ilyen, műfaji korlátokat bátran figyelmen kívül hagyó, merész anyagokra és zenekarokra van szükség ahhoz, hogy a zene, legyen az rock, elektro, indusztriál, jazz, vagy akármi, ne silányuljon szimpla, fellogózható termékké. Részemről eddig az idei év másik legfontosabb albuma. 5/5


kritika rock norvégia metal electro indusztriál experimental ezt hallgasd manes



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.