2018.09.28. 15:37 – Kovács.Attila

A hétpróbás profi meg a szomszéd felnőtt fia - Useme és AWS a Madách Rockfesztiválon

useme_madach_1.jpg

Ha a Madách Rockfesztivál célja az volt, hogy a fiatalabb közönséget is becsalogassa a színházba, akkor tegnap este, a Useme és az AWS koncertjén vitán felül sikerült ezt elérniük. A két zenekar megtöltötte a nagytermet, és mivel nem vették félvállról ezt a lehetőséget, pontosan olyan színvonalú előadást kaptunk tőlük, ami méltó volt a helyhez, vagy azokhoz a jelzőkhöz, amilyennek a szervezők ígérték a rendezvénysorozat programjait.

Kezdjük ott, hogy sem a Useme, sem az AWS nem játszott korábban akusztikus hangszerelésű koncertet, tehát már emiatt is kuriózum volt a tegnap este. De az, hogy valami újdonság, önmagában még semmit nem jelent. Azok a munkaórák viszont, amit a két csapat tagjai láthatóan és hallhatóan a koncertbe fektettek, annál inkább. Bár egyik zenekarnál sem tartozom a szurkolói B-középbe, nem lehetett nem hallani, milyen gondosan hangszerelték át és próbálták össze az erre az estére összeállított programot, ez pedig különösen akkor nagy szó, ha tudjuk, hogy az extra vokalistákon kívül vonósnégyessel is kiegészültek ezúttal.

A Useme nekem mindig is túlságosan popzene volt ahhoz, hogy rendszeresen hallgassam a lemezeiket, ugyanakkor nem lehet elvitatni, hogy jó, emlékezetes dalokat írnak, és hogy ez a sokat látott profikból álló zenekar tudja, hogyan kell jelen lenni a színpadon. Különösen igaz ez Csongor Bálintra, aki rutinos frontemberként vezette a koncertet: épp annyira volt középpontban, amennyire egy énekesnek ott kell lennie, a megfelelő pillanatban mégis mindig jutott fény és figyelem a zenésztársakra, illetve a közreműködő zenészekre is. A majdnem másfél órás programban a két Useme-album dalai nagyjából egyenlő súllyal képviseltették magukat, és azt kell mondjam, kifejezetten jól állt nekik ez a dús, akusztikus megszólalás. A vonós szólamok kifejezetten sokat hozzátettek az előadáshoz, ami részben a zenekar billentyűsének, a Magyarország egyik legjobb hangmérnökeként is ismert Varga Zoltánnak, részben az AWS koncertjén színpadra is lépő Cséry Zoltánnak a hangszerelő munkáját dicséri. Én meg alaposan meglepődhettem, mennyivel jobban utat találnak hozzám a dalaik így, mint otthon hallgatva.

Az este legszórakoztatóbb percei is hozzájuk köthetők, bár ez a véletlenek összjátékának köszönhető: a ráadás előtt Anga-Kis Miklós basszusgitárja valamiért elnémult, és amíg a hiba okát keresték, a közreműködő vonósnégyes Markó Ádám dobossal kiegészülve egy olyan improvizált komolyzenei slágerparádéba kezdett, amelyben hallhattunk még Hacsaturján-részletet is. Egyszerre nevetett rajta a zenekar belülről - legjobban épp az elkövetők - meg persze a közönség, pláne, amikor már a stáb tagjai is megengedtek maguknak néhány táncmozdulatot. Ennél jobban nem lehetett volna a helyzetet kezelni, igazán szép, spontán pillanatok voltak ezek, így az utolsó két dal már jutalomjáték lehetett a technika ördögének kilépője után.

Az AWS-ről nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni, hiszen majd' tíz éve ismerem a fiúkat, bár azt azért velük kapcsolatban sem állítanám, hogy minden megmozdulásukat követtem az utóbbi időben. A Useme kitűnően sikerült koncertje után volt is bennem egy kis kérdőjel, hogy vajon meg tudják-e ugrani a magasra tett lécet, de magabiztosan hozták a szintet.

Kicsit olyan volt őket újra látni, mint amikor a szomszéd fia pár év után egyszercsak átköszön a kerítésen, te meg mereszted a szemedet, hogy ez az egyszálbélű, pattanásos tinédzser milyen szép szál férfivá érett. A párhuzam minden szempontból megállja a helyét, de maradjunk most a zenénél. Siklósi Örs mára egy kitűnő, erőteljes hangú frontemberré érett, aki nem fél használni az adottságait, és úgy tartja kézben az előadást, ahogy nála sokszor generációkkal idősebb énekeseknek sem mindig sikerül. Veress Áron pontos, erőteljes dobos, ugyanakkor sok apró finomsággal színesíti a zenét, miközben biztosítja az alapot a társaknak. A húros hangszereket kezelő Brucker Bence és Kökényes Dániel gitárosok, valamint Schiszler Soma basszusgitáros szintén ötletes, kreatív zenészek, ezen a téren tehát nem lehetett gond. Bár a finoman érezhető nyitás a mainstream felé nyilván ízlés dolga, a srácok egyre jobb dalokat írnak, amelyek ebben a hangszerelésben egy más, intimebb arcukat mutatják, mégis, valahol talán még szerethetőbbek is, mint eredeti formájukban. A rendelkezésre álló szűk másfél órában dicséretes módon igyekeztek a jól bevált slágerek mellett kevésbé nyilvánvaló dalokat is elővenni, a magam részéről nagyon örültem a hamarosan érkező új lemezt felvezető Fekete részemnek, amit ebben a változatban is érdemes lenne egyszer felvenniük, jól esett újra hallani a Takard el-t a korai korszakból, és kellemes meglepetés volt a Honeybeast-énekesnő Tarján Zsófi feltűnése is egy duett erejéig.

Emlékszem, bizonyos körökben hatalmas felzúdulást keltett év elején, hogy mit keres egy ilyen összevissza üvöltöző zenekar az Eurovízión. Bár én akkor sem lengettem zászlót, hogy ismét csatát nyert a metál ügye, annyit azért kijelentenék a beszámoló végén, hogy az akkor fanyalgókat szívesen beültettem volna erre a koncertre. Zenei volt, elegánsan letisztult, mégis tartalmas, pozitív érzéseket felszabadító. Ha a közönség színház felől érkezett részéről akár csak néhányaknak is feltűnt ez, már sikerült néhány téglát kivenni a műfaji előítéletek falából, és a változatos zenei élmények lehetősége mellett azt hiszem, pontosan ezért éri meg ilyen, elsőre talán nem nyilvánvaló koncerteket is rendezni.

A Madách Rockfesztivál ma este a Müller Péter Sziámi And Friends koncertjével folytatódik. Müller Péter Sziámival készült interjúnkat itt olvashatod


pop rock metal koncertbeszámoló aws madách színház useme madách rockfesztivál



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.