2018.09.29. 16:55 – Kovács.Attila

Besúgók és provokátorok két felvonásban - Müller Péter Sziámi AndFriends a Madách Színházban

sziami_madach_04.jpg

Ez a hét most már visszavonhatatlanul a felületes zenei ismeretek elmélyítéséről szól, meg arról a nyilvánvaló, mégis gyakran figyelmen kívül hagyott megállapításról, hogy a személyes találkozás szinte bármilyen stílusú zenével óhatatlanul felülírja a steril körülmények között szerzett élményeket. Persze ilyesmi történt már máskor is, emlékszem, a tavalyi Szigeten kifejezetten meglepődtem, amikor a rendszeresen leragadok a világzenei színpad előtt, pedig Hajós András klasszikus önálló estje óta köztudott, hogy az egy szélhámosság. Szeptember utolsó péntekén a Madách Rockfesztivál első hetét záró Müller Péter Sziámi AndFriends koncertjén vettem részt, ahol hasonló benyomások értek. 

A rendszerváltás környéki magyar alternatív világból nem csak életkorom okán maradtam ki annak idején, hanem mert az ifjú metálosok íratlan szabálykönyve az alternatív rockot játszó és hallgató embereket afféle művészkedő, szakszóval "elvont" népségként defininálta, akik kardigánt hordanak, és lenézik azokat, akik az agyig torzított gitárra indulnak be. Ez a féle tanult elfogultság a szerencsésebb emberekről egy idő után lekopik, és mivel egy ideje hasonló jeleket veszek észre magamon is, annyira nem is volt fura, hogy a Sziámi AndFriends kétfelvonásos koncertjén kitűnően szórakoztam.

A dalok jó része persze rég látott ismerősként köszönt vissza, hiszen a három elődzenekar, az URH, a Kontroll Csoport és a Sziámi dalait a kilencvenes évek közepén sem lehetett kikerülni, pláne, ha az embernek olyan irodalomtanára volt, aki szerette is ezeket a zenéket. Ugyanakkor az este messze nem a nosztalgiázásról szólt, hiszen az AndFriends frissebb szerzeményei semmilyen téren nem maradnak el az évtizekkel ezelőtt született anyagtól, sőt, a különböző korszakokat megidéző, szünettel együtt majd' háromórás előadás végig egységes maradt, hangulatot és zenei színvonalat tekintve is.

Ehhez persze kellett egy olyan összeszokott, rutinos zenekar, mint az AndFriends, ami ahhoz képest, hogy alkalmi társulatként kezdte létét néhány éve, a Madách színpadán olyan képet mutatott, mintha évtizedek óta együtt játszanának. Minden a helyén volt, Angler Ákos megbízható, alázatos, de a kellő pillanatokban kellően színes, fifikás dobjátékától Winterverber Csaba elképesztő szerénységgel előadott, mégis határozott bőgőalapjain át Kirschner Péter karakteres, egyéni gitárjátékáig. Ő az egyik dalban olyan szenvedélyes, epikus gitárszólót pirított oda, hogy azon kaptam oda, két perce csóválom a fejem vigyorogva. A billentyűs hangszereken játszó Varga Orsolya, a több dalban szólószerepet kapó énekes-hegedűs Roszik Hella, és a vokalista lányok, Bakos Zita és Baka Rebeka egyaránt szép, érdekes szólamokkal járultak hozzá az összképhez.

Azon meg sem lepődtem, hogy az összes eddigi produkció közül az AndFriends volt az, akik maradéktalanul kihasználták a színházi környezet adta lehetőségeket, és videóvetítéssel is készültek az estére, hiszen a frontember Müller Péter Sziámi számára ez gyakorlatilag hazai pálya, a helyismeret meg minden helyzetben nagy előny. Emellett az énekes arra is képes, ami az intelligens, gondolatoktól és közlésvágytól fűtött frontemberek sajátja: tartalommal töltötte meg a zenei kereteket, és itt nem csak a dalszövegekre kell gondolni, hanem az előadásmódra, a koncert vezetésére is. Hol egy rövid történet, hol egy vers, hol néhány aktuális gondolat hangzott el a dalok között, sosem tolakodón és öncélúan, de mindig odaillőn.

Bár a koncert akkor is bőven élvezhető lett volna, ha csak a zenekart látjuk, az este vendégei, Stefanovics Angéla, Thuróczy Szabolcs, Pintér Béla, valamint Másik János és Kiss Llászló gondoskodtak arról, hogy tényleg megismételhetetlen legyen ez az alkalom. A hét folyamán már másodszor szembesülök azzal az élménnyel, hogyan gazdagíthat egy zenei produkciót a színészi értelmezés - a Pintér Béla Társulat tagjai mindhárman képesek voltak saját dimenziójukba helyezni a zenekar dalait, új mélységeket adva az egyébként sem feltétlenül könnyű témákhoz nyúló dalszövegeknek. Kiss Llászló és Másik János szintén összetéveszthetetlen stílussal rendelkező előadók, utóbbihoz köthető az este egyik igazán humoros pillanata a sok közül, amikor Übü Frász című saját dalát záró refrén közepén leállította a zenekart azzal, hogy "hagyjuk abba, nehogy megtanulják..." Elgondolkodtató, egyben szórakoztató, jó hangulatú este volt, megfelelő arányban vegyítve az ösztönösséget és a teatralitást.

A Madách Rockfesztivál hétfőn a Kiscsillag Idáig tudom a történetet popszappanoperájának színpadi változatával folytatódik.


pop rock alternatív koncertbeszámoló müller péter sziámi másik jános madách színház sziámi andfriends madách rockfesztivál pintér béla társulat kiss llászló



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.