2018.10.06. 08:08 – Kovács.Attila

Jéghideg, kiszámított tökéletesség - A Behemoth új lemezéről

behemoth_i_loved_you.jpg

Bár korábbi írásaimból ez tűnhet ki, a látszat ellenére nem utálom a Behemoth zenekart. Szimplán taszít az a féle hozzáállás, a mindenféle önmérséklet és gátlás nélküli jéghideg profizmus, ami a zenekar munkásságát jellemzi a videóklipektől a frontember Nergal médiajelenlétén át az általuk forgalmazott, faltól falig elvitt merchandise termékekig. Ennek ellenére kísérletet tettem arra, hogy objektív füllel meghallgassam új albumukat. A folytatásból kiderül, mire jutottam.

Ami a napnál is világosabb, hogy ha az összes unszimpatikus körítést és gesztust figyelmen kívül hagyom, akkor a Behemoth I Loved You at Your Darkest albuma egy korrekt, profin összerakott metállemez. Forradalminak nem nevezném, már csak azért sem, mert vállalkozók és iparosok ritkán szoktak járatlan utakat felfedezni, az nem az ő kompetenciájuk. Ebben az értelemben a Behemoth meglehetős ügyességgel keveri a különféle extrém metál alműfajok elemeit, és nem lehet elvitatni, hogy a zenéjükben sok egyedi vonás fedezhető fel. A számos forrásból táplálkozó zene egyaránt tartalmaz death és black metal elemeket, szimfonikus hatásokat, netán dark, gothic hatásokat is. És bár a zene sok eleme ismerős lehet máshonnan, gondolok itt a néhol erőteljes Celtic Frost / Triptykon, Dimmu Borgir, netán Hypocrisy-áthallásokra, ez sosem válik zavaróvá, és különben is, az vesse rájuk az első követ, akire még sosem volt hatással más alkotás közben.

A fő problémám velük kapcsolatban tehát egyáltalán nem zenei, sokkal inkább szellemiséget illető. Ugyanis a lemezt hallgatva azokat a részeket, amiket szívesen hallgatnék akár minden nap, folyamatosan beárnyékolja a valamilyennek látszani akarás szándéka, és a gyanú, hogy a zenekar bizonyos kereteket és játékszabályokat annak érdekében tart be, hogy kiszolgálja a közönségét.

Ennek kitűnő példája a lemez egyik legjobb szerzeménye, a Havohej Pantocrator. Az első fele egy hangulatos, megkapó atmoszférájú, okosan, igényesen hangszerelt darabot mutat, aztán három perc után jön a váltás, vele a kötelező sátándicsőítés, meg az adekvát blastbeat egy olyan akkordbontásos, egyébként gyönyörű vonós hangszínekkel kísért gitárriffre, ami ugyan elbírja, de egyáltalán nem igényli ezeket a tempókat. És bár egy lemezt hallgatva a létező legnagyobb hiba, ha megpróbáljuk elképzelni, mik voltak az alkotók céljai és motivációi, nem tudok megszabadulni attól a gondolattól, hogy azok a túlkapások, amelyek nálam már kiütik a biztosítékot a lemez kapcsán, nem feltétlenül azért kerülnek a zenébe, mert a zenekar épp ezt gondolja a világról, hanem mert ezzel teszik fogyaszthatóvá a produkciót a metálfesztiválok közönségének.

Gondolok itt az intróra, amely tökéletesen alkalmas ahhoz, hogy egy zenekar hatásosan színpadra vonuljon, az ebben feltűnő, majd az első klipdalként szolgáló God = Dogban visszatérő gyermekkórusra - ez is mostanában lett nagy divat extém metál berkekben, nagyon gyorsan le kellene róla szokni, mert ilyen körítéssel elég ízléstelen - , a Bartzabel emlékezetes, de patikamérlegen kiszámolt slágerességére, vagy arra, hogy a honfitárs Batushka - amely zenekar egyébként az elmúlt évek legnagyobb parasztvakító metálzenei blöffje, de ezt most hagyjuk - által is sikerre vitt gregorián kórus és a kámzsa - ahogy utóbbit már a Dimmu Borgir kapcsán is megjegyeztem - a jelenkor arcfestései. És ez az, ami miatt olyan elvitathatlan zenei értékek és érdekességek ellenére sem talál utat hozzám az anyag, mint a Wolves Ov Siberia arabos dallamai, az általában véve kitűnő gitárszólók, az Angelvs XIII meglepő, hangulatos középrésze, vagy a lemez egészére jellemző, magas színvonalú dalszerzői munka.

Olyan ez a lemez, mint egy jól megrendezett színdarab egy színésszel, akinek a kisujjában van az egész szakma, és mindent el tud játszani. Csak engem a szerep mellett érdekelne az azt játszó ember maga, róla viszont csak akkor tudok meg bármi lényegeset, amikor pár pillanatra megfeledkezik magáról, mert épp egy kamera sincs a közelben, és bár gonosztevők helyett ennyi év után szívesen játszana hősszerelmest, inkább marad a jól fizető tuti melóknál, mert a gyereknek kell a műanyag géppisztoly karácsonyra. De ha csak a produkciót nézem, gyakorlatilag hibátlan az anyag, a tökéletes, szépen kieditált, sterilen naprakész hangzással együtt.

Azok a metálosok, akiket nem zavar, hogy bizonyos zenekarok ugyanolyan szegmensenkre bontható fogyasztói csoportként kezelik a közönségüket, mint a csúnya, gonosz multicégek, miközben fordított kereszteket, meg - a biztonság kedvéért cenzúrázott - meztelen nőket mutogatnak a videókban, maradéktalanul szeretni fogják az I Loved You at Your Darkest dalait. Én nem tartozom közéjük, de persze ez mindössze egy vélemény, és simán lehet, hogy csak én vagyok a saját előítéleteim rabja, ez meg egy zseniális, autonóm művészi alkotás egy fellogózott fekete nylonszatyorba csomagolt dizájntermék helyett. 3,5 /5


lengyelország black metal behemoth death metal lemezajánló nergal ezt hallgasd extrém metal



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.