2018.10.10. 11:00 – Lángoló

Föld a láthatáron - Itt a Third Planet első demója

Lángoló Premier

thirdplanet.jpg

"A harmadik bolygó, azaz a föld az űrből hallgatva éteri nyelven szól hozzád. Könnyed dallamokban, lágy lüktetéssel kommunikál, ám a modern tömeg vonzásának törvényei alapján torzulnak hangjának hullámai." - így lehetne leírni a Third Planet zenéjét, aminek most bemutatjuk az első demóját.

A zenekar tagjainak most is futó formációi vannak. Tasos Nikosz Vangelisz (dob) korábban bizonyított, a Petőfi által is felkarolt House of Grouves-ban. Jelenleg a jazzpoppot játszó Kicsi a Világ és az Overcast nevű rockzenekar taktusait veri. Szigeti Máté (szólógitár) és Mihályfi Kristóf (basszus/ritmusgitár/vokál) a Celebration Day-ben zenéltek együtt. Ez egy tribute zenekar, ami jóval inkább a klasszikus rock egészének, semmint egy kiemelt csapatnak címezte munkásságát. A Kőbányai Zeneiskola tanulójaként Bernáth Kornél (ének/basszus) a The Eunice nevű formációban basszusgitározik, énekesként most pró bálja ki először magát. Leginkább Dan Auerbach (Black Keys) kesergésére emlékeztethet, miközben úgy csuklik-nyeklik a próbateremben, ahogy a belőtt Iggy Pop sem tudott magába zuhanni. A Third Planet egy szerelemgyerek, ahol a zenészek inkább a spirituálisabb, psychedelikusabb oldalukat mutatják meg. A műfaj rengeteg elemét fedezhetjük fel a muzsikában, a 60-as és 70-es évek lenyomatának. Néhol Pink Floyd-osan úszik a gitár, máshol yesesen pattog a basszus, de ez nem negatívum.

Még alig fél éves a felállás, de máris komoly munkaórákat öletek a projektbe. Ezt a demó anyagot úgy kellett kiénekelni a zsebükből. Valójában a stúdiófelvételekre való gyakorlásnak szánták. Egy teljesen közönséges próbateremben lett feljátszva. Egy sávon van felvéve a dob és Szigeti Máté keverte, aki saját bevallása szerint nem tud keverni. Szóval ennél csak jobban fognak szólni a jövőben, mégis bemutatásra érdemes az anyag.

Már elkezdték felvenni az EP-t is és párhuzamosan a debütáló koncertjükre készülnek, amit most pénteken (október 12-én) láthattok az S8-ban, négy másik fiatal, stílusközeli zenekar társaságában.


premier third planet



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.