2018.10.11. 17:27 – Kovács.Attila

A kommunista sellő meg a hétvégi szerető - Anna and the Barbies a Madách Színházban

anna_02.jpg

Be kell vallanom valamit: sosem tudtam önfeledten tapsolni és énekelni egy koncerten, még zenekari kérésre sem. Valahol irigylem is azokat, akik ezt mindenféle gátlás nélkül meg tudják tenni. Világéletemben a sírva vigadó metálosok közé tartoztam, ami persze nem csoda, hiszen fiatalkorom nagyobb részét mindenféle borongós, depressziós zenék hallgatásával töltöttem, és a My Dying Bride, meg Type O Negative-féle zenekarok lemezeire kevéssé jellemző a Segges a Balatonba harsány életigenlése. Tudom persze, a közönség efféle bevonása mindig egy játék a jókedv érdekében, és a saját tilalomfáimat sem kérhetem számon egy zenekaron, pláne mert ha ettől eltekintek, az Anna and the Barbies kifogástalan koncertet adott a Madách Rockfesztiválon.

Ahogy ez az előző esti beszélgetés során is kiderült, meg régóta tudható is volt, Pásztor Anna született énekesnő, aki bármikor, bármilyen módon képes elszórakoztatni a közönséget, akár beszél, akár énekel, akár a közönséget énekeltetni. Személyisége legalább olyan sokrétű, mint a jelmezek, amelyekbe képes belebújni egy-egy koncerten, ennek megfelelően legalább ilyen széles skálán mozgó érzelemvilág közvetítésére is képes. Tegnap este is egyszerre tudott fenséges díva, vagány rockénekes és szeretetre vágyó kislány lenni, mindezt úgy, hogy egy percig sem játszott szerepet ebben a tekintetben, hiszen a dalok mondanivalója maradéktalanul képes volt az előadást tartalommá formálni. És bár elsőre nem feltétlenül nyilvánvaló ez, hiszen Pásztor Annáról leginkább az excentrikus énekesnő képe ugrik be mindenkinek, az olyan dalok, mint a Karjaimban, karjaidban, a 4-es 6-os, vagy akár a Márti dala, minden további nélkül tekinthetők kortárs költészetnek, a szövegek színvonalát és mélységét illetően.

A produkcióra természetesen nem lehetett panasz, az egyik legtöbbet koncertező magyar zenekarként furcsa is lett volna az összeszokott, pontos, erőteljes játék hiánya. Én pedig meglepve tapasztaltam, hogy a korábban kicsit szimplának tűnő dalokban mennyi apró finomság van elrejtve, és mennyire hangulatosak akusztikus jellegű, visszafogottabb köntösben.

A tagokra külön-külön is jutott figyelem, hiszen Anna folyamatosan belevonta őket az átvezető szövegekbe, akár egy sztori, akár egy megszólalás erejéig, és bőven meg is érdemelték ezt, hiszen mindannyian fontos karakterek az összkép szempontjából, legyen szó a több hangszeren is játszó Vághy Tamásról, a dobolás mellett kitűnő vokálszólamokat éneklő Bubnó Marciról, vagy a telt, határozott basszusalapokat hozó, többször második showmanné avanzsáló Hernádi Dávidról. Szándékosan a végére hagytam Pásztor Sámuelt, aki nem mindennapi gitározással kényeztette az értő közönséget: intelligens, elegánsan letisztult stílusban játszott, mindenféle öncélúság nélkül, irigylésre méltó dallamérzékkel. A technika sosem került előtérbe az összkép rovására, de amikor szólóra ragadtatta magát, bőven volt mit figyelni. És bár azt is megtudhattuk, hogy egy koncerten a vendégekkel sokszor csak a baj van, mert vagy nem tanulják meg a dalt, vagy próbálni nem akarnak, a Margaret Island énekesnőjéről, Lábas Vikiről egyáltalán nem mondható el ilyesmi: Annához képest jóval lágyabb karakterű hangjával szépen egészítette ki az előadást két dal erejéig.

A rendes műsoridőt záró Márti dala után - nagyon szimpatikusan nem ásták el a kötelező nagy slágert a koncert legvégére - abszolút megérdemelt volt a visszatapsolás és a ráadásblokk. A majd' két órányi játékidő nagyon gyorsan eltelt, összességében tényleg olyan volt ez az este, ahogy Anna is megfogalmazta a színpadon: a zenekar hétvégi szeretőként a legszebb arcát mutatta a közönségnek, és igyekezett a legjobbat adni magából. Ez sikerült is, és ha már a cím második felében elrejtett rejtvényt megoldását elárultam, jöjjön az első rész magyarázata is: az énekesnő leginkább pikkelyeket imitáló, fénylő korongokból készült színpadi ruháját, illetve hajóskapitányra és vezérezredesre egyszerre emlékeztető tányérsapkáját kommentálta így a zenekar, nagy derültséget keltve.

Nagyon örülök, hogy láttam ezt a koncertet, hiszen zenei volt, szórakoztató, humoros, ugyanakkor néha meglepően költői és bölcs gondolatokat közvetítő. Az Anna and the Barbies azon lelkiekben gazdag zenekarok egyike, akik képesek ezt a látszólagos ellentmondást feloldani. És bár éneklésre nem ragadtattam magam - jobb az úgy mindenkinek - lehet, hogy egyszer majd arra is rávesznek.

A Madách Rockfesztivál ma a Somló Cirqusz előadásával folytatódik. Korábbi beszámolóinkat itt olvashatjátok


pop rock beszámoló madách színház anna and the barbies madách rockfesztivál



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.