2018.10.12. 13:51 – Kovács.Attila

A hippi, az artista, az apa, a barát – Somló Cirqusz a Madách Rockfesztiválon

somlo_03.jpg

Úgy az előadás tizedik percében kezdtem azon gondolkodni, hogy milyen gazdag, kalandos élete lehetett Somló Tamásnak, és hány olyan dal maradt utána, ami komplett generációk életére volt hatással akár évtizedeken keresztül. Megható volt látni a háttérben futó vetítéseken a tengerparton mókázó, fiatal hippit, az öltözőben zsonglőröző artistát, vagy azokat a snitteket, ahol a korai LGT soraiban hatalmas Lemmy-bajusszal áll a színpadon, évekkel azelőtt, hogy Ian Willisből Lemmy Kilmister lett. A Somló Cirqusz harmadik előadásában ezúttal a Madách Színházban emlékeztek meg róla barátai, zenésztársai, és nem utolsósorban gyermekei.

A koncepció, hogy jazzes, big bandes hangszerelésben szólalnak meg Somló Tamás legjobb dalai, már eleve szimpatikus volt, hiszen az érett férfiember zenei ízlése, akár a jó bor, nemesedik az évekkel - vagy legalább azt hiszi - és utat talál hozzá a dús hangszerelés, a hangsúlyos fúvósszekció, és az ennek köszönhető gazdag, telt hangzás. A Modern Art Orchestra ebben a tekintetben kitűnően szerepelt, végig színesen, tartalmasan interpretálták a különleges alkalomra átírt dalokat. Különösen tetszett Csízi László zenei humort sem nélkülöző, izgalmas dobolása, és azok a meghitt pillanatok, amikor a Tóth Vera által gyönyörűen énekelt Olyan szépek voltunk végén a dal alapmotívumát együtt játszotta a zenekar, ez a pár perc az este csúcspontjai közé tartozott.

Számos ilyen momentumra volt példa a kétórás koncert alatt, ahol a dalok mellett végig volt idő egy kis múltidézésre, egy-egy mókás történet formájában az előadás rendezője és narrátora, Göttinger Pál, illetve az est szereplőinek előadásában. Számomra nagyon kellemes meglepetés volt a nyitó Animal Cannibals, akik Tóth Verával kiegészülve Somló Tamással közös dalukat, a Pénteket adták elő, kitűnően megadva az alaphangulatot. Nagyon tetszett a Blahalousiana szereplése, a Mary Popkids-es Kama Az annyi mindent nem szerettem még előadásával, és bár sosem voltam kimondott Rapülők-rajongó, nem lehet elvitatni, hogy Geszti Péternél kevés jobb ceremóniamester van az országban, legyen szó akár az autentikus lazasággal, és ebben az értelemben hibátlanul végigszövegelt Nem adom felről, akár az átszerelés alatti visszaemlékezéséről. Meg kell említenem még a műsor elején színpadra lépő Malek Andreát, akit legalább olyan élmény volt látni-hallani, mint a tavalyi East-életműkoncerten.

Az est legszebb perceit számomra mégis két kevésbé nyilvánvaló szerzemény hozta el. A Kiscsillag tagjai, Lovasi András, Leskovics Gábor és Szesztay Dávid az LGT Ha a csend beszélni tudna című dalát adták elő akusztikus változatban, két gitár és többszólamú vokál hangszerelésben. Nemesen egyszerű szépségével, bensőséges hangulatával abszolút méltó volt az alkalomhoz. Ugyanilyen szép fejezete volt az előadásnak a Bornai Tibor által egy szál zongorával kísért Léghajó, ami eredetileg egy Somló Tamással közös duett, és pár versszakban elmond szinte mindent az életről és az elmúlásról, akárcsak a KFT-életmű titkos gyöngyszeme, a Játszótér. Bornai pár perc alatt egyaránt volt kacagtató, de mély és gondolatgazdag is: mielőtt játszani kezdett, egy néhány mondatban összefoglalt, mókás csónakfuvarozás történetével jól megnevettetett mindenkit, hogy aztán a dal hallatán elérzékenyüljünk és morfondírozhassunk, milyen furcsán összetett dolog ez a halandóság.

Nem tudok viszont véka alá rejteni két dolgot, ami nekem kicsit beárnyékolta az estét. Az egyik bizonyos nézők viselkedése. Talán én fogtam ki rossz széksort, és persze eszemben sincs megmondani, ki mit csináljon a nézőtéren, de szerintem minimum tiszteletlenség előadás közben fennhangon megvitatni a színpadon látottakat. Hangos rock 'n rollok esetén is az, effajta lírai dalok alatt meg főleg. Ennél még nagyobb tiszteletlenség, mifelénk leginkább virtigli bunkóságnak hívják, ha egy emlékkoncerten előkerül a "Játsszál, cigány!" mentalitás, és az amúgy pár másodperces technikai szünetbe hangosan beleböfögünk, hogy "Mi lesz már?!" Ez főleg azért volt kellemetlen, mert ezen az estén egyáltalán nem a két héttel ezelőtti Useme / AWS - koncert tizenévesei alkották a közönség javarészét. Meglett emberekről, akiknek nyilván megvan a véleményük a mai fiatalokról, nem ezt várnám. A másik pedig, hogy egy ilyen alkalomra illene mindenkinek megtanulnia maradéktalanul a dalok szövegét, mert sajnos ezt illetően is volt pár szűk keresztmetszet. Többségében persze nem ez volt a jellemző, de akinek inge, az nyugodtan vegye magára.

Szerencsére a finálé, benne a Játszunk és a Ringasd el magad zárószáma az össznépi énekléssel, illetve Somló Tamás gyermekeinek, Dávidnak, Daninak, Palinak és Lilinek a színpadra lépésével elhessegette ezeket a gondolatokat, itt megint olyan volt az előadás, mint a legjobb pillanatokban, így végül komoly vastapssal zárult az este. Mindenképpen hálásak lehetünk ezért a különleges koncertért az azt megszervező Somló-testvéreknek, a magam részéről pedig bízom abban, hogy valamilyen formában lesz folytatás, hiszen egy ilyen értékes, sokaknak sokat jelentő életműnek nem szabad feledésbe merülnie.

A Madách Rockfesztivál az Andrew Lloyd Webber hetvenedik születésnapjára rendezett arénakoncert után szombaton a MÖRK EP-bemutatójával folytatódik.


jazz pop rock beszámoló swing somló tamás madách színház bigband madách rockfesztivál somló cirqusz



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.