2018.10.21. 19:00 – Lángoló Gitárok

Téves üzenet - Itt a Counter Clockwise új EP-je dalról dalra

Lángoló premier

cc_2016_1_promo_hq-print-2.jpg

Új EP-vel jelentkezett a budapesti Counter Clockwise. Akik szimpatizálnak a társadalomkritikus gondolatokat is tartalmazó lendületes skatepunk zenékkel, nem lőhetnek mellé a friss anyaggal, melyet mai premierünkben a zenekar tagjai közül Bandi dalról-dalra is bemutattja az olvasóknak. Emellett kaptok három videót. stúdiós galériát, és egy rövid asszociációs interjút is. (Fotó: Vedres Hajni, koncertfotó: Poertréka)

Általában a lemezről

A hangszer felvételek a [re]amp stúdió-ban (ami igazából a mi kis stúdiónk) történtek, ez egyfajta DIY szárnypróbálgatás volt részünkről. A gitárokat otthon rögzítettük, a dobokat a próbatermünkben vettük fel, megvágtuk, majd keverésre elvittük a Grenma Stúdióba, ahol eddig is dolgoztunk. Érdekes volt így a munka, azt gondoltuk, hogy mennyivel nyugottabbak lesznek a körülmények, de nem. Az énekfelvételek is ugyanott készültek, vokálok tekintetében nem ismerünk kompromisszumot, Matyi óriási producer. A master is az ő kezének a munkája. Így mindennel együtt a három dal megírása és felvétele körülbelül 3-4 hetet vett igénybe.

A dalszerzés nálunk nem zajlik túl érdekesen, általában én hozok némi alapot, majd elkezdjük játszani próbán, mondjuk Petyának, hogy csapjon rá valami jó húzós ütemet, aztán jönnek az ötletek, hogy merre menjen a dal, mit tegyünk bele, mit vegyünk el. A gitárriffeket Tomira bízzuk, elég állat ötletei vannak. A szövegek szintén hasonlóan alakulnak, Bálinttal eléggé egy hullámhosszon van a gondolkodásmódunk, így amit megírok, ő kicsit énekelhetővé alakítja, és voilá: Counter Clockwise.

 15 perc hírnév

Középtempós szám, a közepén egy erősebb húzással, ami reflektál az egyre erősödő extrovertált hazugságcsokorra: mindenki szép és gazdag, és fontos. Nem az üzenet a lényeg, mindegy mit mondasz, nem a tudás a hatalom, hanem, hogy hány ember néz téged.

Emlékemtől, emlékektől

Ez a dal mélyebb, és úgy gondoljuk, hogy mindenkinek jelentéssel fog bírni. A legtempósabb szerzeményünk idáig, élőben elég jó kihívás lesz játszani.

Ugyanaz a nóta

D-beat lüktetésű dal, erősen radikális politikai és társadalomkritikus mondandóval. Megkaptuk nemrégiben, hogy mi is ellenzéki zenekar lettünk, de ez nem igaz. Pártfüggetlenül ítélünk el minden hatalmi intézkedést, és nem tartjuk megfelelőnek a jelenlegi gazdasági és társadalmi modellt.

Counter Clockwise - Hatból hat

img_5511-2.JPG

Ha már EP-premier, nem hagyhattuk ki az alkalmat, hogy készítsünk egy rövid asszociációs interjút a zenekar tagjaival. A válaszadásban a Counter Clockwise minden tagja - Hohman Bálint, Fábián Tamás, Barczi András, Magyari Péter - részt vett. 

1. Skatepunk

Tomi: Lendület.
Bálint: Gördeszka.
Petya: Tony Hawk Pro Skater.
Bandi: Nyolcvanas évek.

2. Stúdió 

Tomi: Tiktaktaktak tiktaktaktak.
Bálint: Nazális.
Petya: Prozódia.
Bandi: Húrcsere.

3. Petőfi 

Tomi: Sándor.
Bálint: Anyám tyúkja.
Petya: Általános iskola.
Bandi: Mit nem beszél az a német

4. Tehetségkutató

Tomi: Az égvilágon semmi, leszarom.
Bálint: Értelmetlenség.
Petya: Kéne belőle egy egész szerviz. 
Bandi: Nevetséges műdráma.

5. Társadalomkritika

Tomi: Baj.
Bálint: Divat.
Petya: Mindenki a legjobb.
Bandi: Üzenet.

6. Underground

Tomi: Mainstream.
Bálint: Need for Speed.
Petya: Doh!
Bandi: Metró. 

7. Mainstream

Tomi: Hipster.
Bálint: Tömegkultúra.
Petya: Ennyi ember nem tévedhet.
Bandi: NAGYSZÍNPAD

A Counter Clockwise jövő szombaton mutatja be az új anyagot a Dürer Kert középső termében. További információk a zenekar Facebookján és a koncerthez kapcsolódó eseménynél.  


premier punk rock hír ep skatepunk counter clockwise



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.