2018.10.25. 15:56 – dankógábor

Megszűnik a világzenei színpad a Szigeten, de a világzene nem

19 év után megszűnik a Sziget egyik emblematikus helyszíne, a Világzenei Színpad. Kardos József, a fesztivál programigazgatója a Lángolónak megerősítette a hírt, viszont fontosnak tartotta elmondani, hogy ezzel a lépéssel egyáltalán nem szeretnék száműzni magát a műfajt a Szigetről. Ráadásul szerinte a világzene már annyira jelen van szinte minden műfajban, hogy nem is lehetne ilyet tenni, akár egy nagyszínpados fellépőnél is erősen jelen lehet a világzene hatása. (Fotó: Transglobal Underground az idei sziget világzenei színpadán)

A megszűnés okáról Kardos elmondta, hogy évről évre kevesebben voltak a műfaj dedikált helyszínén, ami ráadásul akár tízezer ember befogadására is alkalmas lett volna, ennek ellenére esténként csupán 500-1000 érdeklődő volt csak a réten, ahol a világzenei színpad állt. Ez egyrészt költségvonzatában sem volt szerencsés, másrészt kínos pillanatok is adódtak egyes fellépők esetében, hogy csak kevés ember volt rájuk kíváncsi, holott maga a név nagynak számít a műfajon belül. Kardos elmondta, hogy Marton László Távolodó és Lőkös Csaba töretlen lelkesedéssel és magas színvonalon szervezték az elmúlt 19 évben a helyszínt, szóval nem az ő munkájukat minősíti a döntés. Egyszerűen olyan trendek uralkodnak most, hogy egy ekkora dedikált helyszínt nem gazdaságos a műfajnak fenntartani.

Hogy egész pontosan hogyan integrálódik be jövőre a világzene a Sziget programjába, Kardos szerint még túl korai beszélni, de a terv az, hogy egy helyre terelik a műfajhoz kapcsolható helyszíneket, így például a Hungarikum Falu és a Karaván Sátor is arra a rétre kerülhet, ahol az utóbbi években világzenei színpad és az Afro-Latin-Reggae Falu színpada is állt. A konkrét megvalósításról azonban csak a jövő évi költségvetés elfogadása után tud többet mondani. Az biztos, hogy egyelőre nagyobb neveket nem fognak majd hívni a szűken vett műfajból, de a programigazgató elmondta, hogy természetesen figyelik a trendeket, és ha megváltozik a világzene népszerűsége, akkor visszatérhet egy nagyobb színpaddal is.


sziget



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.