2018.11.10. 13:49 – dankógábor

Vasárnap este az Emperor agya ad koncertet az A38-on

ihsahn.jpg

Sőt, akár Emperor-koncertnek is lehetne hívni erős túlzással, ugyanis Ihsahn már jó ideje hangoztatja, hogy semmi értelme nem lenne újra zenét írnia az Emperornak, mert azok teljesen ugyan olyanok lennének, mint a szólólemezei. És van is benne valami, mivel ha az utolsó, teljes egészében Ihsahn által szerzett Emperor-lemezt meghallgatjuk, akkor az a gitáros-énekes első lépése volta abba a prog/death/black irányba, amiben azóta is alkot. (Persze ez nem akadályozza meg abban, hogy az Emperorral évek óta tolja a haknikat sokat fizető fesztiválokon, de neki is meg kell valamiből élni.) November 11-én, vasárnap este viszont Ihsahn-koncert lesz az A38-on, az apropó pedig a hetedik szólólemeze, az Àmr. Azon meg ne lepődjön meg senki, ha esetleg Shining- vagy Leprous-tagokat lát majd valaki a színpadon. Utóbbi zenekar konkrétan a háttérzenekara volt a korai időkben.


ihsahn



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.