2018.11.12. 10:00 – Lángoló

Whitesnake-koncert lesz Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ws_press_shot_1_ashnewell.jpg

A Deep Purple egyik énekese, David Coverdale által alapított legendás hard rock zenekar, a Whitesnake most jelentette be 2019-es vadonatúj, Flesh & Blood elnevezésű turnéját, amin egyaránt játszik majd dalokat az új stúdióalbumról, valamint legnagyobb slágereit az elmúlt 40 év rock’n’roll történelmének egyik leghatalmasabb életművéből. Az új lemez első dala és videója Shut Up & Kiss Me címmel 2019-ben jelenik meg, a turné kezdete előtt. Ez a turné 8 év után végre Budapesten is látható lesz, 2019. június 25-én, a Barba Negra Trackben. 

David Coverdale elárulta, hogy

Izgatottan várjuk, hogy felléphessünk a Barba Negra Trackben Budapesten 2019-ben, megünnepelve egyúttal a Whitesnake 40 éves fennállást is.

Megtiszteltetés, és hálás vagyok, hogy már 40 éve lehetek része ennek a csodálatos világnak, ünnepelhetünk, felejthetetlen pillanatokat oszthatunk meg és élhetünk át emberek millióival... és mindenkivel, aki csatlakozott hozzánk ezen a csodálatos utazáson… Nagyon szeretem a közös élményeket, és egyszerűen szeretem a munkámat, és mindig is szeretni fogom... 4 évtizednyi móka után!! Köszönöm!

A budapesti előadásra jegyek november 13-án 10.00 órától kaphatók a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a http://track.barbanegra.hu oldalakon keresztül. Limitált számban Early Bird jegyek kaphatók 9.900 forintért, utána a belépők 11.900 forintba kerülnek majd.




Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.