2018.11.22. 16:00 – Lángoló

VHS, hajfesték és szakadt pólók – Itt a Fatal Error új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

misimiki.jpg

A Fatal Error 2018 elején elkezdte írni harmadik nagylemezét, melyről nyáron az első két dalt rögzítette is. Az első dal, a Kulcs szeptemberben jelent meg szintén a Lángolón. A Mérleggel folytatódik a kicsit pörgősebb irány, mely visszahozza a zenekar élő koncertjein tapasztalható energiát. Jakó, a zenekar gitárosa ezt mondta a klipről:

Bikali Sanyi barátunkkal már viszonylag régóta szerettünk volna együtt dolgozni, és pont a Mérlegnél éreztük azt, hogy itt az ideje ezt beteljesíteni. A koncepció végtelen egyszerű, egy helyszín, egy kamera, rengeteg hajfesték, és a szekrény mélyéről előtúrt szakadt pólók. Ezek után igazából csak magunkat adtuk, amit a közönség akár a koncertjeinken is láthat. Ezt megspékeltük némi VHS effekttel, mivel szeretjük az ilyen igazi analóg dolgokat.

A Fatal Error legközelebb december 7-én lesz látható a Dürer Kertben, ahol a zenekar különleges show-val és extra hosszú műsorral készül. Jegyek elővételben korlátozott számban még kaphatóak.

A posztot a Hangfoglaló Program és az NKA támogatta:

nka_hangfoglalo_logo_650.png


premier fatal error #hangfoglaló2018



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása