2018.11.26. 15:32 – dankógábor

Már most hihetetlenül elégedettek vagyunk azzal, amit eddig elértünk - Whispering Sons-interjú

whisperingsons.jpg

A belga posztpunk-formáció sötét és depresszív zenéjével és debütáló Image című lemezével borzolja a kedélyeket idehaza is november 27-én, a Dürer Kertben. Erről az albumról lehet valamennyit megtudni az alábbi interjúból, ahol Fenne Kuppens énekes adta a válaszokat.

Egy hónapja jelent meg a debütáló albumotok, ezzel egy időben egy elég sűrű európai turné közepén vagytok. Mindent elértetek, amit az idei évre terveztetek?

Az elsődleges célunk az első lemez megjelenése volt, ami rengeteg időt vett igénybe: januárban beköltöztünk a stúdióba, májusban befejeztük a felvételeket, majd októberben kiadtuk az albumot. Nagyon elégedettek vagyunk mindennel, ami idén történt velünk, és azzal is, ami még vár ránk. Már 2019-re is rengeteg tervünk van, szóval azt hiszem igazából a java még csak most jön!

Miért váratott magára az első album két teljes évet azután, hogy megnyertétek a Humo's Rock Rally-t (Belgium legnevesebb zenei tehetségkutatója)?

Szerettük volna, ha az album inkább egy koherens egészet alkot, mintsem random dalok összességét. Ehhez mind a hangzásunknak, mind a zenekarnak fejlődnie kellett. Ezidőalatt rengeteget turnéztunk is, talán ez is lassította az írás folyamatát, de nagy szükségünk volt erre az előrelépésben. Egész egyszerűen csak nem kapkodtuk el.

Olyan érzés az Imagine-t hallgatni, mint az időutazás. Kik voltak rátok legnagyobb hatással a zenében?

Nem titkoltan nagy hatással volt ránk a nyolcvanas évek post-punk és new-wave vonala. Imádjuk a Sound, a Cure, a Chameleons, a Siouxsie and the Banshees stb. zenekarokat, de emellett mindenképpen egy kortárs zenekar vagyunk, és nem csak a múlt másolata. Természetesen átvesszük azokat az elemeket, amelyeket kedvelünk, de mindig megpróbáljuk azt a magunkévá tenni, újraértelmezni, és megteremteni a saját hangzásunkat.

A dalszövegeitek többnyire introvertáltak. Ti is azok vagytok? Hogyan töltitek meg mégis ekkora energiával a színpadot, mikor felléptek?

A dalszövegek egyértelműen nagyon személyesek, és saját tapasztalatok és érzelmek alapján íródtak. A legtöbbjük csalódottságból és dühből születik. Színpadra vinni ezeket a dalokat remek módja annak, hogy kivetítsük ezeket az érzelmeket, ami azt a rengeteg energiát eredményezi, ami elképesztően felszabadító érzés.

Mi a következő célotok?

Most főleg a lemezünket reklámozzuk, amennyire csak lehet, ez a legfőbb célja annak, hogy ennyi különböző országban lépünk fel. Aztán meglátjuk, mi lesz. Inkább kisebb célokat tűzünk ki magunk elé, lépésről lépésre haladunk. Már most hihetetlenül elégedettek vagyunk azzal, amit eddig elértünk.

Interjú: Korbély Veronika


whispering sons



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.