2018.12.30. 17:00 – Lángoló

Gyengeségünk - Itt a Tiansen első nagylemeze

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tiansen.jpg

A budapesti Tiansen kiadta az első, tíz tételből álló nagylemezét Our Weakness címen. Olyannyira megjelent az album, hogy a Lángoló olvasói hallgathatják meg alább először.

A lemez összességében az érzelmi mélypontoktól kezdve, a kilátástalan jövőképen át, az önképzavarig minden témát összegyűjt, amelyek az emberi gyengeségeket mutatják be.

A dalokat a Stray Heart Recordsban rögzítették Diószegi Kiki által, a keverés Simon István munkája a No Silence Studióból, az artwork és a fizikai példány pedig Bödecs Andrásnak köszönhető. Az eddig megjelent dalaikkal együtt meghallgatható a teljes lemez a Youtubeon, egy playlisten belül, ez van itt lentebb. A lemezbemutató koncert január 11-én lesz a Dürer Kert 041-es termében, a Stagediving fesztivál keretein belül, melyen már elérhető lesz a lemez fizikai formában, valamint a hozzá készült exkluzív merch is. A Tiansenről egyébként röviden azt kell tudni, hogy 2016-ban alakultak, hangzásvilágukat a swancore stílusirányzat inspirálta, amit leginkább az amerikai Dance Gavin Dance zenekar képvisel. Ez lényegében a progresszív rockzene elemekeit vegyíti egy cseppnyi metalcore-ral, bonyolultabb gitártémákkal és dallamos énektémákkal. De a lemez hallgatása a legjobb módja a megismerésnek:


premier tiansen #hangfoglaló2018



2018.12.29. 19:00 – Lángoló

Kinek mi - Itt a Hopsterz új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hopsterz_3_of_6_bot_noback.jpg

Itt a Hopsterz új videója, ami az előző, bemutatkozó kliphez képest most igazán feszegeti a határokat. A funk-hop zenekar idei éve elsősorban a háttérben folyó alkotómunkáról szólt, számírások, stúdiómunkák, klipforgatások. Alább viszont a 2018 szeptemberében megjelent EP-ről lehet hallani egy dalt, a Kinek mi-t, klippel együtt.


premier hopsterz #hangfoglaló2018



2018.12.28. 11:38 – dankógábor

A Brexit már a brit lemezipart is veszélyezteti

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

...ez pedig ugye elég rossz hír a világ lemeziparára nézve is, lévén a brit az egyik legerősebb piaca még mindig a lemezeladásoknak. Karácsony után a HMV adott ki egy közleményt, hogy ismét csődeljárás alá került a cég, másodjára az elmúlt hat év alatt. Az ok a rendkívül gyenge karácsonyi szezon. A DVD eladás például 30 százalékot esett vissza az előző évhez képest, és a jelenlegi piaci viszonyok között fenntarthatatlan, ahogy a HMV működik. Paul McGowan, a HMV és a Hilco vezetője elmondta, hogy nem csak a fogyasztói szokások változtak meg a zenehallgatás és filmnézés terén, de a brit gazdaság Brexit miatti bizonytalankodásai az utóbbi egy évben a szórakoztatóiparra is erősen hatottak. A HMV, ami az Egyesült Királyság legnagyobb bolthálózata, hat éve már egyszer csődbe ment, de akkor a Hilco felvásárolta a most 97 éves céget, és 125 bolt jelenleg is működik az országban, több mint 2200 munkavállalóval. Hogy most mi lesz, nem tudni, de egyelőre még nyitva tartanak az üzletek.


hmv



2018.12.27. 17:00 – Lángoló Gitárok

Pénteken Fekete Zaj Tél - Különleges tárlat kapcsolódik a koncertekhez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jazzekiel.jpg

A Fekete Zaj Fesztivál teljes egészében birtokba veszi a Dürer Kertet péntek este: december 28-án 4 helyszínen várják azokat, akik szeretnének még egy nagyszerű zenei programot beilleszteni a karácsonyi ünneplés és Szilveszter közé. A 20 fellépő zenekar nem csak műfajban, de hangulatban és környezetben is eltérő programot kínál: ha akarunk, ugrálhatunk a nagyteremben a Rabia Sorda, a VHK, a Dear Deer, a Geometric Vision vagy a She Past Away koncertjein, de a fotelbárban arra is van lehetőség, hogy egy kanapéről figyeljük a Guruzsmás vagy éppen a Mitra Mitra zenéjét.


underground programajánló fesztivál hír kiállítás dürer kert fekete zaj



2018.12.27. 15:57 – Kovács.Attila

Zenék a fa alól

Dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dalmegosztas_glasskey.jpg

Valójában a mostani Dalmegosztásnak semmi köze sincs a karácsonyi ünnepkörhöz azon kívül, hogy a cikk most jelenik meg, hiszen a ma bemutatott zenék jóval korábban jutottak el hozzánk. De hogy egy legendás magyar hangmérnök és gitáros szavait idézzük, ami késik, az jön, és szerencsére az év vége előtt találtunk egy kis időt arra, hogy behozzuk a lemaradást ezen a téren. A mai összeállításban lesz tizenéve formálódó szólóprojekt, érdekesen megtekert punkos grunge rock, izgalmas hangszerelésű modern metal, egyszemélyes zenekar, instrumentális progresszív pop és egy minden kétséget kizáróan egyedülálló műfaji kísérlet. Ismerkedési lehetőség a hajtás után. 


punk pop rock modern metal sonar progresszív alternatív grunge instrumental egyedi péter ezt hallgasd kies dalmegosztás mmamt #hangfoglaló2018 gravel shores teddy harpo glasskey



2018.12.27. 13:14 – Nihil_AK

Geddy Lee a Rush visszavonulásáról és az újbóli koncertek esélyeiről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

geddy-lee-rush.jpg

A Rush 2015. augusztus 1-jén adta negyvenéves jubileumi turnéjának utolsó koncertjét a Los Angeles-i Forumban, és azóta nem álltak színpadra, sőt, a közelmúlt hírei szerint a dobos, Neil Peart nem csak a turnézást hagyta abba, hanem úgy általában a dobolást is. Ettől függetlenül rendszeresen felmerül a kérdés, hogy látjuk-e még őket színpadon. Geddy Lee, aki a napokban egy, a maga műfajában egyedülálló könyvet jelentetett meg, egy friss interjúban többek között erről is beszélt. 


könyv rock hír progresszív rush nyilatkozat basszusgitár neil peart geddy lee alex lifeson



2018.12.26. 12:50 – Kovács.Attila

A pszichedeliától a fenyőszagú black metalig - Az In The Woods... új lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cease_the_day.jpg

Voltak, akik kritizálták az In The Woods... előző albumát, de objektív füllel hallgatva a Pure bő két év távlatából is több mint korrekt anyag, a magam részéről legalábbis úgy gondolom, hogy ihlethiányban szenvedő zenészek nem nagyon írnak olyan dalokat, mint a The Recalcitrant Protagonist. A Cease The Day képében most megérkezett a folytatás, és vele az idei év egyik legjobb albuma.


rock norvégia black metal avantgarde progresszív doom ezt hallgasd in the woods...



2018.12.26. 11:26 – Kovács.Attila

Hat percnyi éteri szépség - Anna Von Hauswolff énekel Yann Tiersen Koad című friss dalában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

yann-tiersen-50.jpg

Bár néhány napja már nyilvánosságra hozták, Anna Von Hausswolff tegnap tette közzé Facebookján ezt a Yann Tiersennel közös dalt egyfajta karácsonyi ajánékként, melynek címe Koad. A francia avantgárd zeneszerző és előadóművész, akinek munkáját többek között olyan filmzenék dicsérik, mint az Amelie csodálatos élete, vagy a Good Bye Lenin!, majd' hat perces, környezeti hangokat tartalmazó szerzeménye pont olyan, mint amire a két közreműködő neve alapján számíthatnunk: minimalista, emelkedett, éteri, és tele van szépséggel. A drónfelvételes természeti képekből összevágott videó a maga egyszerűségében szintén gyönyörű. Az ilyesmire fogékonyak mindenképpen hallgassák meg!


hír kortárs yann tiersen minimal avantgarde új dal anna von hauswolff



süti beállítások módosítása