2018.12.05. 10:55 – dankógábor

A magyar hardcore-színtér fontos szelete az új Dawncore-vinylen

dawncore_live.png

A Dawncore a magyar hardcore-színtér meghatározó zenekara volt az ezredforduló környékén. 1999-ben a Trottel Records adta ki az Obedience Is Slower From Of Death anyagukat, és most ugyanez a kiadó jelnteti meg a Dawncore című lemezt, vinylen. Viszont erre még rákerültek a 2001-ben, illetve 2002-be, a német Join The Team Player Recordsnál megjelent Entertainment For The Rest és a Where Heroes Go To Die sajátszerzeményei is, ezzel is átfogó képet adva a zenekarról, akinek frontemberével, Soós Balázzsal a 061 készített interjút (ahol lebegtetve van egy esetleges koncert terve is). Alább az újrakiadásról lehet meghallgatni két dalt, illetve egy visszaemlékezést is olvashattok Jakab Zoltántól, aki a Newborn énekeseként a kortársa volt a Dawncore-nak.

Amikor röviddel az ezredforduló előtt, 1999. nyarán összeült kilenc lelkes, naív és a nemzetközi turnézásra semmilyen szinten nem felkészült fiatal egy szűkös kisbuszban, mi magunk sem tudtuk, hogy mire vállalkoztunk, azt meg főleg nem, hogy egy generáció frusztrációjának hangja leszünk majd.

Ez volt a Dawncore és a Newborn közös turnéja, időben keresztmetszete a Dawncore változásának, hiszen talán ez volt az első és utolsó olyan út, ahol a Dawncore klasszikus felállása jelent meg külföldön.

Keresztmetszet, ahogyan a Trottelnél megjelenő gyűjteményes lemez is az, hiszen az Obedience Is A Slower Form of Death CD és 10” volt a hattyúdala a klasszikus felállásnak, míg az Entertainment for the Rest, valamint a Darkest Hourrel közös split egy olyan félelmetesen nyers, zabolátlan, kompromisszumokra képtelen Dawncore-t adott nekünk, amilyen zenekart nem csak itthon, de Európában se láttak sokan azóta sem.

Amikor röviddel az ezredforduló előtt, 1999. nyarán elindultunk egy olyan útra, amelyet két zenekar járt kéz a kézben, elkezdtük tanulni milyen is felnőni. Önmagunkhoz, a feladathoz. Felelősséget vállalni. Önmagunkért, egymásért. Egy olyan világban, ahol ha heti kétszer tudtál e-mailt nézni, akkor remélted, hogy lesz még egy buli azon a turnén, amit amúgy telefonon és faxon szervezel, ahol a kilenc főre eső mobiltelefonok száma egy darab volt, ahol térképet olvastunk (rosszul), ahol ülve aludtunk a buszban, mert pénzünk nem volt szállásra, ahol nem tudtuk pontosan hol lesz a következőkoncert, ahol nem volt pénzünk enni, ahol hetente egyszer adtunk életjelet, azt is összekuporgatott német márka aprókat dobálva utcai telefonokba. Ezt hívják modorosan tanulópénznek.

Hogy a Dawncore mit tanított nekem, nekünk? Hogy mindez rendben is volt így. Hogy minden egyes áldozat, minden egyes kényelmetlen perc értelmet nyer, hogy mindaz a düh, mindaz a frusztráció, amit a téged körülvevő társadalom láncként rak rád simán letéphető. És a Dawncore minden egyes este le is tépte ezeket a láncokat. Minden egyes este ámulatban néztem őket a saját bulink előtt, vagy után. És minden egyes este jobb és több akartam lenni annál, mint amit ez a világ nyomott és nyom le a mai napig a torkomon.

A Dawncore volt a frusztrációnk hangja.

Ma lehet mosolyogsz ezen persze, ma lehet megvonod a vállad, mert felvetted a hálószobában az első lemezed, kész a telefonoddal készített kliped, kész a borító, amit összedobtál gyorsan, pörög a közösségi médiád és ráadásul el se kellett hagynod hozzá a komfortzónádat. 

A Dawncore elhagyta. Önmagukért, értem, érted, értetek.. Aki ott volt, és aki látta, az tudta. Azt pedig, hogy ennek az életműnek egy darabját most újra megkaphatod, köszönd meg a sorsnak. No meg persze annak a közegnek, amely a mai napig életben tartja ezt akkor is, amikor a Dawncore már több, mint másfél évtizede nincs velünk. Fizikai, materiális formájában persze. Mert ez a nyers erő, ez a düh, ezek a dalok bizony azóta is itt vannak nekünk.

Röviddel az ezredforduló előtt, 1999. nyarán ugyan még nem tudták, hogy ráléptek arra az  útra, hogy egy generáció frusztrációjának a hangja lesznek, de az, hogy 2018. novemberében arra kért meg az egyik legjobb barátom, akit az élet adhatott, hogy írjak pár sort a Dawncore anyagok közelgő újrakiadásához, csak bizonyítja a tényt, hogy vannak olyan hangok, amelyeket soha nem lehet elhallgattatni és a Dawncore méltó volt arra, hogy kiutat mutasson nekünk egy olyan világból, amiből nem kérünk.

dawncore_ad_2.jpg


dawncore



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.