2018.12.21. 14:00 – Lángoló

Minden rendben - Jelképes magunkra ismerés a Zoom új klipjében

zoom7.jpg

Friss felvétellel jelentkezett a pop-rock zenét elektronikus elemeket vegyítő Zoom, amely egyben a tavaszra várható új album előhírnöke is. A Minden rendben című dalhoz egy szimbolikusan sztorizós videót forgatott a zenekar többek között a budapesti Hajós Alfréd Tanuszodában, amit a hajtás után meg is nézhettek. 

A Zoom tagjai így mutatták be a zenekart:  

Saját meghatározásunk szerint elektronikus pop-rock zenét játszunk, melyben a tagok különböző zenei ízlése segít összehozni azt az újszerű és modern egészet, ami hallható ebben az új dalban is. A jövő tavasszal megjelenő új nagylemezről december elején kihozott Neon után ez a második szám, amihez klippet forgattunk, amit Raczkó Tamás rendezett. A tavasszal megjelenő lemez éles váltás lesz az előzőhöz képest, ugyanis a Tovább dalaihoz képet ezen az albumbon kevésbé lesz gitárcentrikus, ezzel együtt jóval több elektronikus hangszer és “zaj” kap szerepet majd rajta, szóval lehet, hogy kicsit leglepjük majd azokat, akik halloták már a zenekar korábbi dalait. Az április 13-ai lemezbemutatón már megvásárolható lesz a lemez, 2019 pedig ismét a turnézásról szól majd.

A Minden rendbent az utolsók között rögzítették a stúdiómunka során, olyannyira, hogy az előzetes tervek szerint rá sem került volna a lemezanyagra, de végül kiharcolta magának a helyet, és ez lett az új anyag második felvezető klipje. A dalról a frontember, Boros Bálint a következőket mondta:

A minden rendben arról szól, amikor hosszú ideig kitartóan futsz valami, vagy valaki után, aztán szépen lassan rájössz arra, hogy minden befektetett energiád felesleges volt, átverve érzed magad, aztán próbálod elengedni az ügyet, de sajnos nem megy egyik napról a másikra. Szerintem mindenki magára ismer majd benne.

További információk a zenekar Facebookján

A posztot a Hangfoglaló Program és az NKA támogatta:

nka_hangfoglalo_logo_650.png


zoom premier pop rock hír elektronika videóklip #hangfoglaló2018



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.