2018.12.25. 11:00 – Lángoló

Altató - Új dal és klip a Meszecsinkától

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

meszecsinkalive_1.jpg

A Fonogram-díjas Meszecsinka  új lemezre készül. Annyira készül, hogy itt is van róla az első szám, ráadásul klipesítve, hogy még ünnepibb legyen a hangulat. A videó látványvilágáért Mezei Ildikó, Taskovics Éva és Samu Bence a felelősek, akik a Tünet Együttes vizuális mesterei. A két csapat tavaly szerepelt együtt a MÜPÁ-ban az Éjszaka Csodái előadáson, Marton László Távolodó meghívására, ott született az ötlet, hogy csináljanak valamit közösen. Az eredmény pedig lentebb látható. Az Altatót már hallhatták a rajongók koncerten, de most halljuk először stúdió felvételen. Ez az első single a készülő új lemezről, amelyet tavasszal tervez megjeleníteni a zenekar. Aki kíváncsi arra, milyen zene lesz rajta, hallhat pár új számot élőben a zenekar következő koncertjén, január 12-én a Fonóban.


premier meszecsinka #hangfoglaló2018



2018.12.25. 10:00 – Lángoló Gitárok

Itt a ZPZ kedves, fülbemászó új dala, a Jó éjszakát 2., a hozzá készült videóval együtt

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zpz.jpg

Teljesen biztos, hogy a saját meghatározása szerint köcsögmetált játszó ZPZ - Zöldpinkódzöld - Magyarország egyik legelmebetegebb zenei társulata, akiknek nevéhez olyan kultikus mesterművek fűződnek, mint a Kutyasétáltatók balladája, vagy a Saturdayplace, ismertebb címén Szombathely szép állomás. Bár a zenekart eddig nem fedezte fel magának a mainstream, remélhetőleg ez a helyzet hamarosan megváltozik, hiszen hamarosan új albumot jelentetnek meg Vasnéni címmel, amiről a mai jeles napra való tekintettel érkezik egy, az ő szavaikkal élve egy kedves, fülbemászó dal, igazi ünnepi hangulattal és a rájuk jellemző végtelen szeretettel. Ez pedig nem más, mint a Jó éjszakát 2., melynek szürreális látványvilágához képest Salvador Dalí elfolyó órái giccses csendéletekké silányulnak. Az állítás valóságtartalmáról a hajtás után győződhettek meg.


premier rock hír metal videóklip új dal zpz köcsögmetál #hangfoglaló2018



2018.12.24. 19:08 – Boros Gábor

“Funky Ass Christmas” – A 24 legjobb karácsonyi funk-soul dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

funky_ass_christmas_cover.jpg

Azt hogy karácsonyi témában nemcsak unalomig ismert popdalok és Las Vegas-i showénekesek évente kiadott közhelyparádéi léteznek az utóbbi években számos válogatáslemez és újító produkció bemutatta. Három éve már az ünnepre íródott hip-hop számokat is összegyűjtöttük itt, most a csillogó öltönyök, utánozhatatlan tánclépések, húzós groove-ok és persze a kimagasló énekhangok világába indulunk a 24 legjobb dalt keresve. A témának külön aktualitást ad, hogy idén decemberben a szokásosnál jóval több világsztár döntött úgy, hogy egy teljes karácsonyi lemezt tesz a fa alá, gyors egymásutánban: Sia, Gwen Stefani, John Legend és Aloe Blacc is. (A dalokat leírással, Youtube videókkal megtaláljátok a cikkben, és Spotify playlistként is a karácsonyi ünnepekhez!)


karácsony



2018.12.23. 19:00 – Lángoló Gitárok

Wounded - Itt a Grimcity új dala és videóklipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gc01_cut_bw.jpg

Új számmal és klippel jelentkezett a black és crust punk/HC stílusokat keverő budapesti Grimcity. A Wounded a zenekar jövő év elején megjelenő, Vesper című kislemezének előfutára, melyhez egy csak felületes ránézésre egyszerű, kifejezetten ötletes, hangulatos videót forgattak a srácok. Werkfotókkal kiegészített premier a hajtás után!


premier punk magyar hír crust black videóklip grimcity #hangfoglaló2018



2018.12.23. 15:00 – Kovács.Attila

Az egyetlen küldetés, amit be akarok teljesíteni, a saját életem - The Devil’s Trade-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tdt_02.jpg

Szeptemberben jelent meg a fősodor számára szinte észrevétlenül nemzetközi ismertségű produkcióvá érett The Devil’s Trade második teljes albuma, a What Happened To The Little Blind Crow. Makó Dávid szólóprojektje azóta két teljes Európa-turnén vett részt a Crippled Black Phoenix, illetve Jonathan Hultén és a SONYA társaságában, így hát volt miről beszélgetnünk a mostani interjúban. A turnés élmények és az új lemez mellett olyan témák kerültek szóba, mint a tanulás, a felismerés, a múló idő kérdése, vagy akár a dalszerzés közben tapasztalható transzcendentális élmények. Nagyinterjú a hajtás után. (Fotók: Molnár Szofi)


interjú folk magyarország doom makó dávid the devils trade



2018.12.23. 13:00 – Lángoló Gitárok

Postagalambok az Északi-tenger partjáról – Február második vasárnapján Seafret a Dürer Kertben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

seafret.jpg

Február 10-én egy olyan zenekar lép a Dürer Kert színpadára, amit méltán nevezhetünk a közeljövő egyik nagy ígéretének. Az akusztikus indie pop-rockként definiálható Seafret ugyanis minden túlzás nélkül olyan dalokat ír, amelyek érzékenysége, intim hangulata sokakat megérinthet, ennek ellenére sikeresen elkerülik a lírai fókuszú zenék legnagyobb csapdáját, a szirupos közhelyességet. A Jack Sedman énekes és Harry Draper gitáros alkotta duó az idén szeptemberben kiadott Monster EP és a készülő második album anyagával érkezik hamarosan Budapestre. 


indie anglia pop programajánló rock hír advent nyereményjáték akusztik new beat seafret



2018.12.23. 11:30 – Prieger Zs.

Nem kell szerepet játszani - Ónodi Eszter és Kirschner Péter a Lángolónak + egy Bowie-feldolgozás

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

onodi.jpg

Egy kiváló színésznő, akit egyre többet látunk nemcsak prózai szerepben, illetve egy minden lében kanál producer-gitáros most együtt is csináltak valami érdekeset. Interjú, klippremier, David Bowie, félelem, élmény és energiamozgósítás. Ónodi Eszter és Kirschner Péter válaszolt a Lángoló kérdéseire és bemutatunk egy nobudget-garázsvideót is. (Fotó: Get Closer Concerts)


premier ónodi eszter david bowie kirschner péter



2018.12.22. 15:34 – Rácz Mihály

Kivételes csodák - 2018 a magyar világzenében

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dalinda_1.jpg

Az alábbi albumok nagy részéről írtunk megjelenésükkor, kivéve kettőről, amik az utolsó pillanatban estek be - mégis listára kerültek. Elsősorban is jó volt újra látni és átélni, milyen gazdag is ez a színtér kivételes csodákban. Természetesen nagyon nehéz volt a szelekció, de ez minden ilyen lista velejárója, úgyhogy végigvesszük ábécé sorrendben a tizenkét legkedvesebb albumot. (A végére került még kettő bónuszként, de ez legyen a legnagyobb bajunk.)


ezt hallgasd #hangfoglaló2018



süti beállítások módosítása