2018.03.18. 17:04 – dankógábor

Meghalt Killjoy, a Necrophagia frontembere

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

necrophagia0038.jpg

48 éves korában elhunyt Frank Pucci, akit Killjoyként és a Necrophagia frontembereként ismert a világ. A hírt a zenekar tette ki a Facebook-oldalára, de okokat nem írnak. Killjoy zenekarával a death metal legelső zenekarai közé tartozott. Az 1987-ben megjelent Season of the Dead című lemezük pár hónappal a Death debütalbuma előtt jelent meg, de abban az évben földbe is állt a zenekar. Phil Anselmo Pantera-frontember unszolására alakult újjá a csapat 1998-ban, majd kiadtak egy nagylemezt is, ahol Anselmo gitározott, de nem sokkal utána kilépett. A kizárólag horror témákkal foglalkozó zenekar viszont továbbra is aktív maradt, viszonylagos rendszerességgel adtak ki lemezeket, a hetedik 2014-ben jelent meg. Killjoy ezen kívül is több zenekarban játszott, olyanokban mint a Ravenous, a Wurdulak, a Cabal, a Viking Crown vagy az Eibon, amit szintén Anselmóval hozott össze, de olyanok voltak még benne, mint Satyr a Satyriconból és Fenriz a Darkthrone-ból, de ez sajnos csak egy dalig jutott. Tavaly egyébként májusban Budapesten is koncertezett a Necrophagia, az I Am Morbid társaságában léptek fel a Dürer Kertben.


metál hír gyász death necrophagia killjoy



2018.03.18. 13:52 – dankógábor

Itt egy új Uada-dal, és ez jó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

uada_bw.jpg

Az Uada amolyan titkos kis kedvencem. A portlandi zenekarnak eddig egy nagylemeze jelent meg, de az annyira szépen követi a Dissection által lefektetett dallamos death/black vonalat, hogy elég sokan felfigyeltek rájuk. Azt talán túlzás lenne állítani, hogy úgy nyúlják a megboldogult svéd zenekart, ahogy mondjuk az Airbourne az AC/DC-t, de elég nagy ihletet merítettek belőlük. Nem baj ez, Dissection már úgy sem lesz soha, az Uada pedig jön a második nagylemezével. Valamikor májusban jelenik meg a Cult of a Dying Sun, amiről most a címadót meg is lehet hallgatni alább. Plusz örömhír, hogy a zenekar a lengyel Furia és a litván Au-Dessus társaságában a Dürer Kertben is fellép április 3-án, amolyan elő-lemezbemutatóval.


metál hír black death uada



2018.03.18. 13:26 – Lángoló

Dalok az útkeresésről - Itt a Perfect Pill első nagylemeze

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

perfectpill_1.jpg

Az elmúlt években a Perfect Pill több EP-t is megjelentetett már, de a zenekar most úgy érezte, hogy itt az ideje egy nagylemeznek. Olyannak, ami mind zeneileg, mind a koncepcionálisan egységet alkot. Ezt a Maze című lemezt hallgathatják meg a Lángoló olvasói mindenki előtt alább, ahol még egy csomó információ is van az anyagról.


premier rock hír perfect pill



2018.03.17. 17:14 – Kovács.Attila

Tinédzserek egy órára - Fu Manchu az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fu_manchu_live.jpg

Azért tökös húzás volt a Fu Manchutól, hogy a rendes műsoridőt az új lemez majdnem húsz perces eposzával, az Il Mostro Atomico-val zárták. Még akkor is, ha a zsúfolásig megtelt A38 gyomrából elkezdtek kivándorolni az emberek a büfébe a dal felénél. Az idei Clone of the Universe kitűnően sikerült, úgyhogy nem okozott meglepetést, hogy három szám kivételével az egész anyagot eljátszották, arra viszont nem mertem volna fogadni, hogy a zárószám elhangzik majd. De ne szaladjunk ennyire előre!


budapest rock koncert beszámoló a38 stoner fu manchu



2018.03.17. 14:26 – sz.ági.

Az oroszok ezen tényleg nem tudnának nevetni? - A Sztálin halála című filmről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

death-of-stalin.jpg

Oroszországban betiltották a filmet, amivel csak magukat fosztják meg egy jó szovjet rezsim paródiától. Nagyon jó karakterszínészeket szedtek össze ehhez a szatírához, amiben teljesen inkompetens hatalmi figurák küzdenek abszurd módon a Sztálin halála által megüresedett pozícióért.


filmkritika



2018.03.16. 14:16 – Lángoló

Kelta punk akció – Itt a Firkin három új dala premier előtt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

firkin.jpg

Szombaton nagy dologra készül az idén 10 éves Firkin. A zenekar egy nap alatt két fővárost is megjár We Are The Ones című új albumával. Az ír zene és a punk szerelemgyerekét holnap, azaz Szent Patrik napon a budapesti után rögtön a bécsi közönség is személyesen ismerheti meg. Addig is sebtiben itt van három új dal a lemezről, a budapesti eseményre pedig itt lehet még feliratkozni elővételben.


premier hír firkin kelta punk



2018.03.16. 14:05 – Lángoló Gitárok

Még egyszer, vágatlanul - Új dal és videóklip a Fangler's-től

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fanglers_1.jpg

A maga nemében egyedülálló, egy snittben forgatott videóklippel jelentkezett a Fangler's. A budapesti pop rock zenekar első teljes albuma áprilisban érkezik, ennek előhírnöke a Még egyszer című dal, mely tavaly nyár óta stabil koncertkedvenccé nőtte ki magát a csapat bulijain. Dal- és videópremier bónusz miniinterjúval a hajtás után, melyben az énekest, K. Fangler Pétert kérdeztük a klipről, és a zenekar körüli aktualitásokról. 


premier magyar pop rock hír új dal fanglers



2018.03.16. 14:00 – Boros Gábor

Különleges remixszel ünnepli a Jump Around negyed évszázados jubileumát a House of Pain

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hopja.png

Pontosabban Everlast (House of Pain) és Dj Muggs (Cypress Hill) a dal szerzői, akik egy váratlan húzással Damian Marley-t rántották be a projektbe, amihez az eredeti hangmintákat gyúrta át a jelenleg New Yorkban élő producer. Muggs legújabb protezsáltja Meyhem Lauren (akivel a tavalyi év végén egy jelentős kritikai sikert elérő, nyers, régi vágású hip-hop lemezt is megjelentettek Gems From The Equinox címmel) szintén kapott egy verzét a minden idők legnagyobb házibuli slágerének címére esélyjel pályázó szám 2018-as változatában. (Kategóriájában talán csak a Fight For Your Right vagy a Walk This Way versenyezhet vele.) A 25 éves évfordulóra a dalt limitált kiadásban ír és rasta zászló színekben készült vinylen is megjelentették, amik beszerezhetők Muggs produkciós cége, a Soul Assassins oldalán. A remix premierjét a Complex vállalta, a kezdeti visszajelzések alapján pedig könnyen lehet az alkotók utóbbi években elkövetett legsikeresebb munkája, a hétvégi partykon pedig már biztosan minden hip-hop vonalon mozgó dj játszani fogja a Craig Mack (R.I.P.) tribute blokk mellett.


hiphop hír rap house of pain



2018.03.15. 13:05 – Lángoló Gitárok

Szelíden, akusztikusan - Régi és új dalok friss köntösben a Solidmentől

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

solidmen_2.jpg

Új vizekre evezett az őrült videóklipjeiről ismert Solidmen zenekar. Három hangszer – egy hegedű, egy cselló és egy billentyű – bevonásával újragondolták néhány meglévő és néhány friss számukat. A torzított gitár is akusztikusra váltott, a dobverők vastagsága pedig jelentősen csökkent. Akusztikus EP-premierünk a hajtás után! 


premier rock hír unplugged ep akusztikus solidmen



süti beállítások módosítása