2018.03.13. 12:00 – dankógábor

Itt vannak a hosszabb szünet után visszatérő Fekete Zaj Fesztivál első nevei

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anna.jpg

Ahogy már írtuk pár napja, több éve kihagyás után idén ismét lesz Fekete Zaj fesztivál a Mátrában. A buli ugyanott lesz, ahol régen is volt, tehát a Mátra-Kempingben, csak most már nem a rendszerváltás előtti állapot fogadja majd a fesztiválozókat, hanem az időközben teljesen felújított kemping. A jegyárakkal, szállással kapcsolatos részletek még később jönnek, itt vannak viszont az első nevek, akik már biztosan fellépnek a rebootolt Fekete Zajon. Az alábbi csodás képen ott van az összes, itt most csak annyit emelnék ki, hogy jön a Magyaroszágot nagyon kedvelő Cripple Black Phoenix progrock kollektíva, jön a hátborzongató orgonajátékáról ismert svéd Anna von Hausswolff, de fellép a Vágtázó Halottkémek is természetesen, akik egyszer már taroltak az egyik mátrai Fekete Zajos bulijukon. A többi fellépő, magyar és külföldi vegyesen alább olvasható, de ezek mellég még 6-7 külföldit és természetesen több hazai nevet ígérnek a szervezők.


fesztivál hír fekete zaj



2018.03.13. 11:58 – dankógábor

Itt egy új Pearl Jam-dal, ami az új nagylemezükön is rajta lesz

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár napja jelent meg a Pearl Jam rajongói oldalán a Can’t Deny Me című, politikai töltetű új dal, amit egy ideig csak a rajongói klub tagjai kaptak meg, most viszont már bárki meghallgathatja. Plusz információ csak annyi van hozzá, hogy a szám azon a lemezen is rajta lesz, amin Brendan O’Briennel dolgozik a csapat. Hogy ez mikor jelenik meg, azt nem tudni, de lehet már idén. Addig is el lehet őket kapni valamelyik nyári európai koncertjükön, bár jegyet szerezni rájuk nehéz lesz.


rock hír pearl jam



2018.03.13. 11:35 – Lángoló

Belgium reménységei ingyenes koncertet adnak a Dürer Kertben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rhea.jpg

Belgium feltörekvő rock reménységei, a RHEA ma este nálunk is megállnak turnébuszukkal, hogy ingyenes ízelítőt adjanak piszkos, energikus rock zenéjükből. A zenekart már levadászta a Universal Music és a Muse, valamint a Placebo lemezein dolgozó legendás producer, David Bottrill is nagy jövőt jósol nekik. A producer a srácokat szárnyai alá is vette, akivel debütáló lemezükön dolgoznak. A RHEA egy helyi dalversenynek köszönhetően került be a köztudatba, a kritikusok szerint egyértelműen nagy jövő áll előttük. Ahol csak fellépnek bongyor hajú gitárosukkal és lendületes zenéjükkel, perceken belül megnyerik maguknak a nézőket. A zenekar nemrég megjelentett Sleepwalking c. single-jével járja Európát, március 13-án pedig a Dürer Kertben lépnek fel. ingyen.


rock hír rhea



2018.03.13. 10:13 – dankógábor

Ministry is lesz a FEZEN-en

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

al.jpg

A frisslemezes Ministry nemrég jelentette be, hogy úgy indul turnéra, hogy Al Jourgensen vezérrel tart majd Joey Jordison volt Slipknot-dobos (aki egyébként az egyik Szigeten már dobolt a Ministryben, talán olyan hangos nagyszínpados fellépést még nem hallottam a fesztiválon), illetve Burton C. Bell Fear Factory-énekes is, hogy ketten adjanak hangot a Ministry mondanivalójának. Azt viszont nem tudjuk, hogy ez az összeállítás éri-e el a FEZEN-t, de az biztos, hogy a fesztivál bejelentette a csapatot a bulira. Szóval Székesfehérváron is kirohanhat majd Trump ellen Jourgensen, akiről egyébként hamarosan megjelenik egy könyv is magyarul, aminek a bemutatója május 4-én lesz a Dürer Kertben. Előrendelni itt lehet.


metál hír industrial ministry



2018.03.12. 15:00 – Kovács.Attila

A lenyugvó nap harcosai - Judas Priest-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

judas-priest-firepower.jpg

Az edzőterembe rendszeresen lejár egy pár fős senior csapat. Negyven-ötven körüli arcok, sokéves harcművészeti tapasztalattal, menetrendszerűen érkeznek este fél kilenc előtt pár perccel. Mindenki csak úgy nevezi őket, hogy a lenyugvó nap harcosai. Egy ideje más elfoglaltságaim miatt sokszor nekem is csak este van időm egy kis testmozgásra, ilyenkor hozzájuk szoktam csatlakozni, ezért péntekenként gyakran sántikálva megyek intézni ilyen-olyan ügyeimet. Kemény fickók: bár az ízületi feszítésekre általában mindenki érzékenyebb a negyedik iksz fölött, a combosokat úgy meg tudják küldeni, hogy még másnap is könnybe lábad az ember szeme. Harmincnyolc évesen én vagyok köztük a gyerek, megy is a poénkodás ezzel mindig, jókat röhögök, ha eszembe jut. Valószínűleg Richie Faulkner, akivel nagyjából egyidősek vagyunk, ugyanígy érezheti magát a Judas Priestben.


kritika metál lemez judas priest heavy metal rob halford ezt hallgasd glenn tipton richie faulkner scott travis ian hill firepower



2018.03.12. 13:33 – Lángoló

Ma este Pussy Riot az Akváriumban - És még a könyvük is megjelenik magyarul

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

snippet_pussy_riot.png
Ahogy már írtuk, legújabb projektjével érkezik az orosz feminista punkrock-zenekar, vagyis inkább aktivista csoport, a Pussy Riot március 12-én, az Akvárium Klub NagyHalljába. A szokatlan helyszíneken tartott villámcsődületeiről híres polgárpukkasztó csapat 2011 márciusában alakult, gerilla akcióival társadalmi problémákra szeretnék felhívni a figyelmet, közben pedig Vlagyimir Putyin egyik fő kritikusaivá váltak. Zenés performanszaik gyorsan meghódították a világhálót. Magyarországon eddig egyszer jártak, akkor egy beszélgetésen vettek részt a Szigeten. A mostani előadás alapjául szolgáló mű, Maria Alyokhina A lázadás napjai (Riot Days) című könyve magyarul is megjelenik a Cser Kiadó gondozásában, várhatóan nyár elején. A könyvet kedvezményesen szerezheti be mindenki, aki most regisztrál a pussyriot@cserkiado.hu emailcímen. A regisztráció önmagában semmilyen kötelezettséget nem jelent, kiadó a könyv megjelenéskor a regisztrált emailcímen értesíti az érdeklődőt, és kuponkódot küld, amivel a cserkiado.hu webáruházban A lázadás napjai külön kedvezménnyel vásárolható majd meg.
Regisztráció: pussyriot@cserkiado.hu

hír pussy riot



2018.03.12. 13:04 – Rácz Mihály

Egy hét múlva megjelenik újra a Leukémia Közel a fejhajlító-géphez című lemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

leukemianagy.jpg

A magyar hardcore élet egyik klasszikus kulcszenekarának, a Leukémiának a Közel a fejhajlító-géphez című 93-as albuma is megkapja a Trottel Records gondozásában a magas polcot a tavaly óta tartó LP sorozatban, ahol eddig Pajtás daloljunk válogatásokon kívül az ETA híres, anno másolt kazettákon terjedő koncertanyaga is megjelent.


hardcore hír leukémia



2018.03.12. 12:50 – Lángoló

Közel-keleti progresszív metál képekben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Internacionális metálbulin jártunk tegnap. A színpadon sorrendben a romániai Dirty Shirt, az izraeli Subterranean Masquerade, az olasz Lunarsea és főzenekarként a szintén izraeli Orphaned Land játszott, a nézőtéren pedig Libanonból, Tunéziából, Szíriából - persze, nem feltétlenül direkt a koncertre - érkező rajongók figyelték őket, sok-sok magyar mellett. A színtér egyik legbarátságosabb figurája, Kobi Farhi és az Orphaned Land, mint mindig, kiváló hangulatot teremtett (Kobi egyik kérdése után derült ki, mennyiféle nemzet képviselői voltak jelen a Dürer Kertben), ebben semmi váratlan nem volt, így aztán a nap legnagyobb és legkellemesebb meglepetését a Subterranean Masquerade szolgáltatta. Ízléses és érdekes prog/folk metaljuk rendkívül szuggesztív (vendég)énekesükkel és nagyon pozitív kisugárzású előadásukkal igazán emlékezetesre sikeredett, egyhamar biztos senki nem felejti el, aki ott volt - azok meg főleg nem, akik a végén a színpadon együtt táncoltak, énekeltek, ölelkeztek a bandatagokkal. Galériánk a remek estéről.​ (Fotók: Kálmán Alida)


galéria hír orphaned land



süti beállítások módosítása