2018.05.13. 18:00 – Gnosis

Véreb? Veréb? - Guruzsmás-klippremier

Lángoló Premier

guruzsmas3.jpg

Az Akik mindig elkésnek című második Guruzsmás EP egyik dalához most klip is készült (Dajka Gábor), mégpedig a Karinthy-féle Struggle For Life feldolgozáshoz. A zenekar szerint ennek a versnek nagyon erős a képisége, illetve a feldolgozásuk az egyik legdinamikusabb szerzemény a korongon, így adta magát, hogy ebből készüljön el az első klip. További hírmorzsák a zenekarról és maga a klip a kattintás után.


folk punk rock progrock klippremier guruzsmás Lángoló Premier



2018.05.13. 00:46 – dankógábor

Huszonegyedik lett az AWS az Eurovízión, de legalább a Wacken meghívta őket

aws_2.jpg

Úgy tűnik nem elég keményen játszani, maskarában is kell fellépni, hogy egy metálzenekar labdába rúghasson az Eurovízión. Szóval hiába mozgatták az európai metálrajongókat, nem lett túl sok eredménye. Csupán Azerbajdzsán, Csehország, Ciprus, Görögország, Izrael, Lengyelország és Litvánia adott pár szakmai pontot az AWS produkciójára a portugál döntőben, ezzel a 22. helyre került a csapat. Ezt húzta fel kicsit a közönségszavazat, így a zenekar a 21. helyen végzett a 26-ból. Persze nekik lett eredménye a dolognak, mivel már biztos, hogy fellépnek az idei Wacken (ha már szabályos kampányt tolt a világ legnagyobb metálfesztiválja nekik a több mint egymilliós Facebookjukon), meg lett egy rakás új rajongójuk. Ja és talákoztak az eddigi egyedüli metálnyertes Lordi énekesével. Az meg azért nem semmi.


eurovízió hír aws



2018.05.12. 14:00 – Lángoló

Lángol a Fishing #6 - Bemutatkozik a Laciék

laciek.jpg

Folytatódik öt hete indult sorozatunk, amiben a Fishing On Orfű fesztivál szervezőivel együttműködve bemutatunk a Lángolón tíz olyan zenekart, amiről eddig nem biztos, hogy hallottál, de a Fishing stábja valamiért érdemesnek tartotta arra őket, hogy fellépjenek a fesztiválon. Ezzel is teret adva az újdonságnak, az olyan hangoknak, akiket nem lehet elkapni lépten-nyomon a nyári fesztiválokon. A sorozatban még négy héten át kaptok egy-egy izgalmas előadót, akiket röviden bemutatunk, a Fishing szervezői megmondják miért hívták meg őket, és természetesen zenét is lehet hallgatni a posztban. Hatodikként most jöjjön a Laciék, az eddig megjelentekért pedig ide kell kattintani.

langolofishing.jpg

A magát alternatív rock / psycho rockként definiáló zenekarról olvashattatok már egy tavalyi dalmegosztásban, akkor a debütáló, Te meg én és a vitorlák című hatszámos kislemezről ezt írtuk: 

(...) Igazán kellemes volt azt tapasztalni, hogy a tipikus magyaralter helyett itt egy sokkal rockosabb és helyenként tök kreatív hangszerelésről van szó, ami mellé az értelmes szöveg is megvan, így együtt pedig ez eddig az idei év talán legjobb bemutatkozása.(...)

Az első anyagot hamarosan új EP is követi a zenekari Facebookon közölt hír szerint. A Fishing szervezői így indokolták a meghívásukat:

A Youtube-on akadtunk rá valahogy, nagyon vicces volt a zenekar neve, főleg, hogy ha jól tudjuk, nincs is benne Laci nevű tag. Garázsrock szerűség, tetszett, elhívtuk őket!

Mikor lépnek fel?

A Fishing On Orfű szerdai napján, június 20-án, A PMFC Színpadon.

Ilyen zenét játszanak:


rock fesztivál hír psycho alternatív Laciék lángol a fishing



2018.05.12. 12:53 – Nihil_AK

Northern Chaos Gods - Itt az Immortal első dala Abbath nélkül

immortalbandmay2018_638.jpg

Azok, akik hozzám hasonlóan még a kilencvenes években élték tinédzseréveiket, emlékezhetnek az Immortal hőskorának olyan alaplemezeire, mint a Pure Holocaust, vagy a Battles in the North, melyeken még Demonaz Doom Occulta reszelte a szélvész riffeket. Másrészt emlékezhetnek arra a hülye reklámra is, hogy milyen a kávé Completta nélkül. Ez onnan jutott eszembe, hogy nyilván sokan fogják azt gondolni, az Immortal Abbath nélkül olyan, mint a Dallas Bobby nélkül. Szerencsére Dallas is volt Bobby nélkül, hiszen ott mindig Jockey volt a lényeg, és úgy tűnik, van Immortal Abbath nélkül is, legalábbis a most napvilágot látott - ez mondjuk ezzel a zenekarral kapcsolatban egy jól megtermett képzavar - új dal ezt mutatja. A Northern Chaos Gods album július 6-án érkezik a Nuclear Blast gondozásában, a címadóhoz készült szöveges videót most mindenki magáévá teheti.


hír norvégia immortal black metal új dal peter tagtgren demonaz horgh



2018.05.12. 06:19 – Lángoló Gitárok

A Nagy-Szín-Pad! győztese 2018-ban az Apey & The Pea

unnamed_1_2.jpg

A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió ötödik alkalommal megrendezett, közös tehetségmutató versenyének fődíját a közönségszavazatok alapján 2017-ben az Apey & The Pea nyerte, így idén a Sziget fesztivál, a Telekom VOLT fesztivál, a Strand fesztivál, és a Campus fesztivál mellett a MOL Nagyon Balaton rendezvényeire és az Akvárium Klubba is meghívást kap, valamint, fellép a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorában, egy videoklip elkészítésére is lehetősége nyílik, és egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik a Red Bull felajánlásával.


hír metal tehetségkutató győztes sludge apey & the pea nagy-szín-pad



2018.05.11. 17:08 – Lángoló Gitárok

Egy év múlva Subscribe a Budapest Parkban

subscribe_2014_foto_wlcsek_andras.jpg

Bár még semmilyen további információ nem érkezett, a Facebookon feltűnt egy érdekes program, miszerint napra pontosan egy év múlva, 2019. május 11.-én a Subscribe lép fel a Budapest Parkban. A tavalyi VOLT Fesztiválos buli után nem mondjuk, hogy annyira meg vagyunk lepve, ugyanakkor ez még bőven nem holnap lesz, nem lehet azt mondani, hogy a zenekar túlzásba viszi ezeket az alkalomszerűen újra összeállós koncerteket. Ha érkezik további információ, természetesen beszámolunk ezekről. (Fotó: Wlcsek András)


magyar programajánló rock metál koncert subscribe budapest park



2018.05.11. 16:52 – Lángoló

Idén is Open Road Fest - Nyereménymotorral és Erősember Bajnoksággal készülnek a szervezők

01_10.jpg

Kevesebb mint egy hónap múlva, június 6 és 10 között ismét Open Road Fest Alsóörsön! A fesztivál nyereményjátékában gazdára talál egy eredeti Harley-Davidson, a játékot megfejelve ráadásul a Tankcsapda tagjai különleges ajánlattal rukkoltak elő: személyesen visznek le egy-egy fesztiválozót Alsóörsre, ha fel mer mögéjük ülni a motorra, és persze ha neki kedvez a szerencse. Idén először kerül sor az Open Road Fest Nemzetközi Erősember Bajnokságra, ahol hazai és külföldi izomkolosszusok mérkőznek majd meg egymással, emellett a korábbi években már megszokott színvonalú zenei felhozatal is várja a látogatókat, az Apocalypticától a Canned Heatig. Sajtóhír és részletek a hajtás után!  


programajánló fesztivál hír tankcsapda alsóörs nyereményjáték harley davidson apocalyptica canned heat open road fest