2018.12.02. 19:39 – Kovács.Attila

Old school hangulat modern köntösben - Meghallgattuk a Sodom új EP-jét

127519-sodom-partisan.jpg

Ugyan megmosolygom az olyan vélekedéseket, hogy bármilyen a zenekar csak ezzel vagy azzal volt az igazi, nem tudtam nem örülni annak, amikor év elején visszatért a Sodom soraiba Frank Blackfire, anyakönyvezett nevén Frank Gosdzik. A zenekar két talán leginkább klasszikus albumán játszó gitáros a Kreator és a kilencvenes évek második fele óta feltűnt ugyan itt-ott, de hosszabb távon sok mindent nem lehetett róla hallani, és valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy majd' 30 év után ismét eredeti csapatát erősíti majd. Mégis így történt, és bár mindig véleményes, ha valaki egyik napról a másikra lapátra teszi aktuális zenésztársait, a pár napja megjelent friss EP alapján a Sodomnak jót tett a vérfrissítés, amiért ezúttal régi és új tagok egyaránt felelősek.


lemezkritika németország black metal sodom thrash metal ezt hallgasd EP tom angelripper frank blackfire



2018.12.02. 15:24 – Lángoló Gitárok

Friss lendület és gátat vesztett kreativitás – Január végén Budapesten a You Me at Six

Nyerj páros belépőt a koncertre!

youmeatsix_first_press_shot.jpg

Január 29-én az Akvárium NagyHalljában lép fel az utóbbi évek egyik legsikeresebb fiatal brit rockcsapata, a You Me at Six. Josh Franceschi és zenésztársai nem vádolhatók kényelmes munkatempóval, hiszen az októberben kihozott VI című albumuk  kevesebb mint két év alatt már a második teljes lemezük, ráadásul egy olyan anyag, amivel végképp kinőhetik a korábban rájuk ragasztott "emo pop rockerek Surrey-ből" cimkét. A New Beat és a Lángoló Gitárok adventi nyereményjátékában az első héten páros belépőt nyerhettek a budapesti koncertre!


pop programajánló rock hír dance electronica nyereményjáték akvárium new beat you me at six



2018.12.01. 18:56 – Lángoló

Jövő pénteken Marillion Budapesten

Balesete ellenére is jön hozzánk zenekar billentyűse

marillion-credit_freddy_billqvist.jpg

Kevesebb mint egy hét múlva ismét Budapesten érkezik a Marillion. A brit progresszív rock jeles zenekarának aktuális, Theatre Tour nevű turnéja az énekes, Steve Hogarth csatlakozásának 30. évfordulójáról emlékezik meg, összegyűjtve az elmúlt évtizedek nagy slágereit. További információk a hajtás után! 


anglia programajánló rock koncert hír progresszív marillion



2018.12.01. 11:56 – Lángoló Gitárok

Újabb fellépőkkel és adventi kalendáriummal készül az ünnepekre a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Mától karácsony napjáig a rendezvénysorozat 24 programjára nyerhettek páros belépőt!

btf_19_04_06-07_bandaloop_strings_c_bruce_clayton_tom.jpg

2019 tavaszán a vertikális tánc úttörője, azaz az amerikai BANDALOOP is a magyar fővárosba látogat, csatlakozva a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál fellépőinek egyre bővülő sorához, többek között olyan világsztárokhoz, mint Jordi Savall, Joseph Calleja, a Theater Basel Balettegyüttese, Eric Whitacre, Ji, Kristjan Randalu és a szaxofonlegenda David Liebman, Judith Hill, vagy épp a GoGo Penguin. A régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata idén decemberben az újabb sztárok mellett egy meglepetésekkel teli virtuális adventi kalendáriummal és nyereményjátékkal is készül a karácsonyt megelőző hetekre.


sajtóközlemény programajánló hír művészet kortárs btf budapesti tavaszi fesztivál



2018.11.30. 14:00 – Nihil_AK

Voidless - Egy dal a Nachtmystium ma megjelenő EP-jéről

nachtmystium_2018.jpg

Blake Juddot a rossznyelvek szerint ismét megvádolták bizonyos csúnya ügyekkel, de mivel ezeket a pletykákat hivatalos formában eddig csak cáfolták, foglalkozzunk inkább azzal, hogy ma új EP-t jelentet meg a Nachtmystium, mely a Resilient címet kapta. A négyszámos anyaghoz kapcsolódóan most meg is hallgatható egy friss szerzemény, ami viszont formabontó módon nem része az alapkiadásnak, és csupán a dupla CD-s artbook változaton jelenik majd meg, melyet az most megjelent anyag borítóját is készítő basszusgitáros, Martin van Valkenstijn festményei díszítenek. A Voidless című tétel a zenekar érett korszakának hangulatát idézi, tehát aki eddig szimpatizált a black metal pszichedelikus rockkal felütő zenével, mindenképp tegyen vele egy próbát!


hír black metal pszichedelikus rock új dal nachtmystium blake judd martin van valkenstijn



2018.11.30. 13:00 – Lángoló Gitárok

Monster - Szörnyekkel kollaborál második nagylemezén a Freakin' Disco

Lángoló premier

freakin_disco_foto_fejer_janos.JPG

Kompromisszummentes, őszinte és bátor lemezt készített a psychojazzt játszó Freakin’ Disco. Az öt tételből álló anyagon a pörgős elektronikus dalok mellett elszállósabb, meditatívabb szerzemények is helyet kaptak, így izgalmas utazásban lehet része annak, aki meghallgatja a ma megjelenő albumot, amit a zenekar tagjai dalról dalra is bemutatnak nekünk. (Fotó: Fejér János) 


premier jazz magyar hír elektronika nka dalról dalra teljes album freakin disco hangfoglaló program psychojazz #hangfoglaló2018



2018.11.30. 12:00 – Lángoló

Februárban jön a Dream Theater új albuma, a Distance Over Time

A friss infók mellett háromrészes videóinterjú is nézhető

dt-distanceovertime-presspic.jpg

Február 22-én jelenik meg a Dream Theater új albuma Distance Over Time címmel, amely a zenekar 14 lemeze, ezzel együtt első kiadványuk lesz új kiadójuk, az InsideOut Music gondozásában. A hírek szerint a progresszív metal alapcsapat friss anyaga újonnan felfedezett kreatív megoldásokat is felvonultat, ezzel együtt igyekeztek megőrizni minden olyan elemet, amiért a rajongóik eddig szerették őket. A lemez producere Joe Petrucci gitáros volt, a keverést Ben Grosse végezte, míg a mastering Tom Baker munkája. A borítót a legendás Hugh Syme tervezte. A hajtás után további tudnivalók mellett egy háromrészes videóinterjút is találtok.


rock hír metal progresszív dream theater új album videóinterjú



2018.11.30. 11:00 – Lángoló Gitárok

Searchin' For Gods, Livin' Like Dogs - Hallgasd meg az Atomic Playboyz első albumát!

Lángoló Premier

atomic_playboyz_bandphoto.jpg

Ma jelenik meg a saját meg a tagok saját meghatározása szerint rock-shock-popban utazó budapesti Atomic Playboyz első albuma a GrundRecords gondozásában. A tizenegy dalt tartalmazó Searchin' For Gods, Livin' Like Dogs jó eséllyel szimpatikus mindenkinek, aki szereti a nyolcvanas évek Sunset Stripjének világát felidéző glam és sleaze hangulatú rockzenét. Az albumot először itt, a Lángoló Gitárokon hallgathatjátok meg teljes egészében! 


budapest premier pop rock magyarország glam hír shock sleaze teljes album grundrecords atomic playboyz #hangfoglaló2018



2018.11.30. 06:46 – Lángoló Gitárok

Majdnem teljes koncertvideó a klasszikus Beatrice Kisstadionos koncertjéről, 1980-ból

beatrice_1980_kisstadion.jpg

Igazi kordokumentum látott napvilágot a napokban, ugyanis előkerült egy majdnem teljes, több kamerával készült, jó minőségű koncertvideó a Beatrice Kisstadion-beli koncertjéről. A felvétel 1980. szeptember 5-én készült az Omega, a Locomotiv GT és a Beatrice turnéjának utolsó állomásán, melyről még ugyanabban az évben megjelent egy hivatalos, közös koncertlemez. Az eredeti változaton négy, a 2004-es újrakiadáson összesen nyolc dal kapott helyet Feróéktól, akik később a buli felvételét koncerteken árusították amolyan hivatalos bootlegként, ha már lemezük nem lehetett. A teljes fellépést ez a felvétel sem tartalmazza, ugyanakkor kiválóan megmutatja, mennyire erős volt akkoriban élőben a Beatrice klasszikus felállása, Feró mellett Miklóska Lajossal, Lugosi Lászlóval és Donászy Tiborral. A felvétel publikálásáért csak köszönet illetheti Hunya Lászlót, akinek Youtube-csatornája más érdekességeket is rejt. A hajtás itt a videó, egy sor klasszikus dallal, mint a Minek él az olyan?, a Nagyvárosi Farkas, a Nem Kell, a Meditáció, vagy a Katicabogárka, mindez megfejelve olyan gegekkel, mint a Sánta Mária, és néhány hasonló hangulatfokozó ökörködés. 


magyar rock 1980 beatrice nagy feró hír archív kincs koncertfelvétel kisstadion kordokumentum



2018.11.29. 16:15 – Lángoló Gitárok

Hamar - Otta - Budapest - Itt a The Electric Black új EP-je

electric_black_montage.jpg

Háromdalos EP-vel jelentkezett a neves hazai underground arcokat soraiban tudó, öndefiníciója szerint egyszerűen rock 'n rollt játszó The Electric Black. Felföldi Péter basszusgitáros / énekes, Csiba Gábor gitáros, és Binder Gáspár dobos nem fogalmazták túl dalaikat, a három teljesen élőben, szalagra rögzített tétel bő hét és fél perc alatt lepörög, így aztán bárki meghallgathatja őket óránként akár többször is, ha vevő egy olyan zenei világra, amit egyaránt inspirált Chuch Berry és a The Hellacopters.


premier magyarország hír norvégia ep rockandroll csiba gábor binder gáspár the electric black felföldi péter



2018.11.29. 15:30 – Lángoló Gitárok

A menetelő lányoktól Dionüszoszig - Nyerj páros belépőt a Dead Can Dance budapesti koncertjére!

A játék második fordulója

dead-can-dance-early-days.jpg

Két hete hirdettük meg azt a kétfordulós nyereményjátékot, amelyben egy szerencsés olvasónk páros belépőt nyerhet a Dead Can Dance jövő júniusi Budapest Sportarénás koncertjére. Az első részben közzétett kérdésekre nagy örömünkre rengeteg helyes megfejtés érkezett eddig, és ahogy ígértük, ma jön a második forduló újabb három kérdéssel. A játékosoknak nem árt képben lenniük a zenekar karrierjének különböző állomásaival, de nem kérdezünk semmi olyasmit, amit nem lehet egy kis utánajárással megválaszolni. 


programajánló koncert hír nyereményjáték dead can dance wave world music dark wave worldbeat neoclassical



2018.11.29. 14:00 – Kovács.Attila

Leírhatatlan érzés, amikor több ember egy irányba néz – Magashegyi Underground-interjú Bocskor Bíborkával

r_mg_7787.jpg

A Magashegyi Underground most vasárnap tartja évzáró szimfonikus koncertjét Budapesten, a Kongresszusi Központban. Bár a zenekar nem először csinál ilyesmit, a koncertnek különleges apropója is van, hiszen ezúttal a költészet világát emelik át a komolyzenei hangszerelésű dalokba, így az este folyamán többek között megszólalnak azok a friss szerzemények is, melyeket Tóth Krisztina verseire komponáltak. Az esemény előtt Bocskor Bíborka énekesnővel beszélgettünk. 


interjú pop rock irodalom alternatív magashegyi underground tóth krisztina bocskor bíborka szimfonikus #hangfoglaló2018