2018.12.25. 11:00 – Lángoló

Altató - Új dal és klip a Meszecsinkától

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

meszecsinkalive_1.jpg

A Fonogram-díjas Meszecsinka  új lemezre készül. Annyira készül, hogy itt is van róla az első szám, ráadásul klipesítve, hogy még ünnepibb legyen a hangulat. A videó látványvilágáért Mezei Ildikó, Taskovics Éva és Samu Bence a felelősek, akik a Tünet Együttes vizuális mesterei. A két csapat tavaly szerepelt együtt a MÜPÁ-ban az Éjszaka Csodái előadáson, Marton László Távolodó meghívására, ott született az ötlet, hogy csináljanak valamit közösen. Az eredmény pedig lentebb látható. Az Altatót már hallhatták a rajongók koncerten, de most halljuk először stúdió felvételen. Ez az első single a készülő új lemezről, amelyet tavasszal tervez megjeleníteni a zenekar. Aki kíváncsi arra, milyen zene lesz rajta, hallhat pár új számot élőben a zenekar következő koncertjén, január 12-én a Fonóban.


premier meszecsinka #hangfoglaló2018



2018.12.25. 10:00 – Lángoló Gitárok

Itt a ZPZ kedves, fülbemászó új dala, a Jó éjszakát 2., a hozzá készült videóval együtt

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zpz.jpg

Teljesen biztos, hogy a saját meghatározása szerint köcsögmetált játszó ZPZ - Zöldpinkódzöld - Magyarország egyik legelmebetegebb zenei társulata, akiknek nevéhez olyan kultikus mesterművek fűződnek, mint a Kutyasétáltatók balladája, vagy a Saturdayplace, ismertebb címén Szombathely szép állomás. Bár a zenekart eddig nem fedezte fel magának a mainstream, remélhetőleg ez a helyzet hamarosan megváltozik, hiszen hamarosan új albumot jelentetnek meg Vasnéni címmel, amiről a mai jeles napra való tekintettel érkezik egy, az ő szavaikkal élve egy kedves, fülbemászó dal, igazi ünnepi hangulattal és a rájuk jellemző végtelen szeretettel. Ez pedig nem más, mint a Jó éjszakát 2., melynek szürreális látványvilágához képest Salvador Dalí elfolyó órái giccses csendéletekké silányulnak. Az állítás valóságtartalmáról a hajtás után győződhettek meg.


premier rock hír metal videóklip új dal zpz köcsögmetál #hangfoglaló2018



2018.12.24. 19:08 – Boros Gábor

“Funky Ass Christmas” – A 24 legjobb karácsonyi funk-soul dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

funky_ass_christmas_cover.jpg

Azt hogy karácsonyi témában nemcsak unalomig ismert popdalok és Las Vegas-i showénekesek évente kiadott közhelyparádéi léteznek az utóbbi években számos válogatáslemez és újító produkció bemutatta. Három éve már az ünnepre íródott hip-hop számokat is összegyűjtöttük itt, most a csillogó öltönyök, utánozhatatlan tánclépések, húzós groove-ok és persze a kimagasló énekhangok világába indulunk a 24 legjobb dalt keresve. A témának külön aktualitást ad, hogy idén decemberben a szokásosnál jóval több világsztár döntött úgy, hogy egy teljes karácsonyi lemezt tesz a fa alá, gyors egymásutánban: Sia, Gwen Stefani, John Legend és Aloe Blacc is. (A dalokat leírással, Youtube videókkal megtaláljátok a cikkben, és Spotify playlistként is a karácsonyi ünnepekhez!)


karácsony



süti beállítások módosítása