Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
2019.01.24. 13:00 – Lángoló Gitárok

Vasnéni – Dalról dalra a ZPZ új lemeze

zpz_cut.jpg

Az idei év első napján tette közzé Vasnéni című új lemezét a ZPZ. Az album első klippesített dala karácsony napján debülált a Lángolón, és bár megfogalmazásuk szerint a kiadással kapcsolatos kavarás még folyamatban van, a zenekar ebben az évben már színpadra is viszi az anyagot. A lemez dalaival kapcsolatban most első kézből kaphattok infókat a „köcsögmetál” hazai üdvöskéitől, ráadásul, ahogy ilyenkor mindig, a teljes albumot is végighallgatjátok. Érdemes, mert az értő fülek számára azonnal nyilvánvalóvá lesz, hogy a fiúk a korábban már megismert nemzedéki himnuszokhoz hasonló színvonalú slágereket írtak ezúttal is. 

Általában a lemezről

Egy nyers és ütős lemezt szerettünk volna, amely a korábbi anyagunkhoz képest keményebb hangvétel irányába mozdul el. Ugyanakkor szerettünk volna megtartani minden ránk jellemző stílusjegyet (humor, cinizmus, szürreális világkép, satöbbi), és továbbra sem teszünk fel szájkosarat.

Prelude2

Hatásvadász figyelemfelkeltéssel indulunk, ráadásul így a lemezt is keretbe zárjuk.

Robban!

Az album elejét nem szerettük volna túlgondolni, így rögtön feltűrjük az ingujjat, meglazítjuk a nyakkendőt, és már lángba is borítunk mindent. Sarokba szorított arcoknak, depi menedzsereknek ez igazi himnusz lehet év végi elfajult céges bulikon!

FSSZPK

Elég irritáló, hogy mára alig maradt olyan felület, ahonnan nem az acsarkodó megmondóemberek ugranának bele az arcodba. Nem volt mit tenni, bele kellett bújni egy ilyen bőrbe, természetesen ZPZ-s módra. Ez az egyik legvaskosabb nóta lemezen, minden szempontból +18-as, de azért javasolt elgondolkodni is rajta a jóleső és teli torokból tolható fasszopózás mellett.

Medve „Holiday”

Az országon átfutó macik története azonnal beindította a köcsöggyárat. A katasztrófahíradókban halálra rémült homo sapiensek makogtak, hogy „itt futott”, meg „ott szaladt”. Már meg is volt az ötlet, hogy fordítsuk meg, és mutassuk be a történetet a macik szemszögéből ökológiai szemlélettel. A dal érdekessége, hogy a riffek is a macik mozgását próbálják érzékeltetni. Erős dalnak érezzük, sokat várunk tőle!

Vezérlés

Észrevettük, hogy a technikai vívmányok ellenére egyre több a hülye, akiket az élet minden területén vezérelni kell. Mi ezt a „szex” és a „szívás” témakörökben szemléltetjük ebben a dalban. Eddig még nem volt ilyen tempós számunk, ami ahhoz képest, hogy a zenekar egy része "Bay Area Trash"-en nőtt fel, elég nagy szégyen. A lényeg, hogy most ezt is orvosoljuk!

Gina

Imádjuk a cinikus humort, de ezt a számot nem viccnek, hanem figyelemfelkeltésnek szánjuk, hogy mindenki vigyázzon mindenkire! Zeneileg a témához kapcsolódó hangulatfokozókat is bevetjük, mint technos bevezetés, lüktető riffek, Flipper Öcsi dallamai, ginás rémálom hangjai, és a többi.

Kutyasétáltatók balladája

Megkapó, ahogy büdösbunkóék az utcán ordibálnak saját kutyáikkal. Kiugrottunk szöveggyűjtésre egy közeli kutyafuttatóra, egy órán belül már meg is volt minden szükséges szófordulat. A másik véglet a kutyimutyit emberként kezelő hölgyek csoportja, részükre is lett tanácsunk az ebek múlandóságával kapcsolatban. Ismét egy gyorsabb és zúzósabb nóta, mielőtt még valami baj történne!

Kór

Nem kétséges, hogy a zenekarban a System Of A Down egy közös nevező. Ennek állítunk a magunk módján emléket érdekes és bunkó szövegcsavarokkal, SOAD-os zenei megoldások bevetésével.

Gyros

De kurva éhes bír lenni az ember, amikor felönt a garatra! Ilyenkor jöhet rendőr, invitálhat széphölgy, az első út akkor is kebaboshoz vezet, ahol természetesen mehet bele minden. Ez a mi fesztiválhimnuszunk!

Jó éjszakát! 2.

A színpadias búcsú nálunk alapfeltétel! A történet a világegyetem pusztulása előtti utolsó napon játszódik, amikor nem marad más hátra, mint a nőstény egyedeknél záró légyott udvarias kezdeményezése. A valóságba Budapest mindenki felett álló képződménye, Vasnéni, és egy B-közép rángatja vissza a zenekart és a hallgatóságot. A beteg témához beteg klip dukál.

További információk a ZPZ Facebookján és a zenekar weboldalán


magyar rock metal dalról dalra 18+ zpz teljes album köcsögmetál



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.