2019.02.07. 15:14 – Lángoló Gitárok

Oroszországból szeretettel - Júliusban Little Big a Budapest Parkban

little_big.jpg

A 2013-ban alakult rave-csapat, a Little Big azon kevés orosz zenekarok közé tartozik, akik hazájukon kívül is rekordidő alatt lettek ismertek. Az Európa-szerte egyre többet koncertező formáció július 18-án a Budapest Parkba hozza el őrületes freakshow-ját – és persze a #skibidi táncot!

Kevés energikusabb, pimaszabb és persze őrültebb zenekart tudnánk felsorolni az orosz piacról, mint a valóban üstökösként berobbanó Little Big – a négytagú csapat tényleg azt csinál, amit csak akar, az emberek akkor is visítva és ugrálva imádják őket. A kezdetekről ők maguk így beszéltek: 

Az ilyesfajta zenére van kereslet. Egy árva penny-t sem fektettünk ebbe, csak forgattunk egy videót, és rögtön megismerték a nevünket Európában. 

És ha már a videóknál tartunk, több mint 300 milliós Youtube-megtekintéssel a hátuk mögött bátran állíthatjuk, hogy a csapat tud valamit, ha vizualitásról van szó. A már 50 millió megtekintés felett járó Bick Dick című klipjüket például a Berlin Music Video Awards-on is díjazták.

Az igazi őrületes rajongást azonban tavaly októberben megjelent Skibidi című videójuk hozta meg, amiben a Gangnam Style óta nem látott mókás tánccal verték ki a biztosítékot. Azonnal Oroszország legnépszerűbb meme-jévé váltak – TV sztárok, bloggerek, celebek próbálják lemásolni az utánozhatatlan mozdulatsorokat. Gyere el és próbáld meg te is – tavaszi (24 óra alatt!) teltházas budapesti koncertjük után egy jóval nagyobb helyet, méghozzá a Budapest Parkot célozzák meg július 18-án!

További információk a koncert Facebook-eseményén


koncert hír oroszország elektronika rave budapest park little big



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.